Bunyó a győri lelátón: a biztonsági szolgálat feljutott, az ETO még nem

Legfontosabb

2024. március 16. – 15:16

Bunyó a győri lelátón: a biztonsági szolgálat feljutott, az ETO még nem
Jöttek, bunyóztak, hazamentek Győrből a lengyel szurkolók – Fotó: Unia Tarnów Sportowe Charaktery / Facebook
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Hogyan került Győrbe húsz lengyel futballszurkoló? Miért ment fel a hazai B-közép közé és használhatott viperát a biztonsági cég? Csak a külföldi vendégszurkolók lesznek a felelősek a vizsgálat végén a győri polgármester szerint is döbbenetes eseményekért? Nehezen csitulnak a kedélyek a hétfői NB II.-es ETO-Honvéd labdarúgó meccsen történt lelátói balhé után: a szervezett szurkolói csoportok kivonulással fenyegetnek miközben egy betört fejű biztonsági ember fekszik a kórházban.

Saját klubjuk biztonsági szolgálatával csapott össze néhány napja a győri bajnoki mérkőzésen az ETO B középben szurkolók egy része. A tévében élőben közvetített meccs alatt tömegverekedés indult a felső lelátón, melynek végén a mentő vitt el két sérültet.

A hétfői Honvéd elleni meccsre szép számmal érkeztek vendégszurkolók a fővárosból, de jöttek távolabbról is. Az ETO Baráti Kör ugyanis jó kapcsolatban van a lengyel harmadosztályban szereplő Unia Tarnow szurkolói csoportjával, időnként elmennek egymás meccseire, sőt, nemrégiben a győriek egy tarnówi barátjuk beteg kislányának gyógyulására szerveződött pénzgyűjtésbe is beszálltak. Hétfőn a lengyel drukkerek nagyjából húszan a B középben szurkoltak az ETO-nak a győriekkel együtt.

A második félidőben indult csetepaté kirobbanására többféleképpen emlékeznek, az ETO-szurkolók lelátóján meggyújtott füstbomba csak az előszele volt a balhénak. Miközben a biztonsági szolgálat egy része a Honvéd-szurkolókra figyelt, a nézőtér felső részén, az L szektorban lévő győri ultráknál került összetűzésbe egy biztonsági ember egy lengyel származású győri drukkerrel.

Évek óta nagy a barátság a szurkolók között – Fotó: Unia Tarnów Sportowe Charaktery / Facebook
Évek óta nagy a barátság a szurkolók között – Fotó: Unia Tarnów Sportowe Charaktery / Facebook

Az Úgytudjuk.hu-nak Őze Balázs, a biztosítást végző Target Group Zrt. területi képviselője azt nyilatkozta: a lengyelek brutális módon, minden előzmény nélkül támadták meg a kollégájukat, felfeszítették az ETO szurkolóknak fenntartott kis raktárat, és felfegyverkeztek az ott talált széklábakkal. Ők azért mentek be a szektorba, hogy megtámadott kollégáik segítségére siessenek, és megakadályozzák, hogy a rendbontók a többi szektoron át akár a pályáig jussanak.

Az ETO Baráti Kör szerint viszont saját biztonsági szolgálatuk indokolatlan módon, viperával felfegyverkezve jött a szektorukba ellenük, családok és gyerekek közé. A klubtól ezért azt kérik, hogy mondja fel a szerződést a biztonsági szolgálattal. Választ várnak arra is, hogy miért egy szlovák cég ügyel a meccseken a biztonságra, és milyen munkát végez.

Két cég is biztosított a meccsen

Itt álljunk is meg, mert a biztonsági szolgálattal kapcsolatban kissé összekeverednek a szálak. A Honvéd-meccsen az ETO-szurkolók előtt a már említett, szombathelyi kötődésű Target látott el szolgálatot: két embere meg is sérült az incidensben, egyiket kórházban ápolják. A szurkolók azonban egy ideje szlovákiai biztonsági embereket is látnak ETO-meccsen. Ők most a Honvéd-tábort felügyelték, ugyanők 10 éve a dunaszerdahelyi meccseken is dolgoznak – Világi Oszkár, a szlovákiai Slovnaft vezérigazgatója ugyanis mindkét klub tulajdonosa.

Viperák a kézben, a szurkolók szerint ezzel ütötték őket – Fotó: Olvasónk / Telex
Viperák a kézben, a szurkolók szerint ezzel ütötték őket – Fotó: Olvasónk / Telex

Olvasói levél is érkezett szerkesztőségünkbe, felhíva a figyelmet a targetes Őze Balázs szerepére. Őze profi MMA-harcos, korábban a Városmajorban a ligetvédők elleni fellépésben is szerepet kapott, majd a szegedi uszoda alapkőletételénél vigyázott a rendre, most pedig a március 30-án Győrben rendezendő „vendetta” névre keresztelt jótékonysági ketrecharc gála főszervezője, melynek védnöke Dézsi Csaba András polgármester. Olvasónk szerint egyébként biztonsági emberek a hétfői eset óta közösségi oldalakon jelezték a győri szurkolóknak, hogy az esetnek következményei lesznek.

A győri polgármester hallgatói kérdésre a csütörtök reggeli rádióinterjújában döbbenetesnek titulálta a stadionban történteket, de nem foglalt állást egyik oldal mellett sem. Az erőszak nem a nézőtérre való – szögezte le, hozzátéve, „le a kalappal az ETO-szurkolók előtt”, hogy a rosszabb eredmények ellenére kiállnak a csapat mellett. Azt is felháborítónak tartja, hogy egy győri biztonsági ember kórházba fekszik, akit „pofán vágtak egy székkel.” Hozzátette, a biztonsági cég nem tudta kezelni a helyzetet, ezért azt javasolta: a klub olyan szolgáltatót bízzon meg, amely erre képes.

A lengyelek voltak a rendbontás forrásai

Az ETO közleményt adott ki, amely szerint belső vizsgálatot indított, mindkét fél felelősségét vizsgálják, elítélik az erőszakot, és mindent megtesznek, hogy a szurkolók biztonságban legyenek a mérkőzéseiken. Csütörtöki újabb közleményükben hozzátette: a lengyel szurkolói társaság volt a rendbontás forrása. A rendőrség egy lengyel állampolgárt őrizetbe vett, a biztonsági cég szerint a többiek a rendőrök megjelenésekor a kerítést felfeszítve elfutottak.

A lengyel klub ultrái is beszámoltak a győri balhéról: szerintük a biztonságiak válogatás nélkül ütötték viperákkal a lengyel és magyar ultrákat, valamint a közelben szurkoló győrieket (volt egyébként, akinek kiskorú gyermeke is onnan nézte a meccset, aki a balhé kezdetén nem tudott kijönni a szektorból). Mint írták: egy lengyel barátjuknak – akit elvittek a rendőrök – meghosszabbodott a magyarországi túrája.

Az ügy mindenesetre nem javította az ETO és a szurkolói közötti kapcsolatot, a klub szervezett szurkolói csoportjai jelezték, a történtek miatt a biztonsági cég távozásáig „kivonulnak a lelátóról”. Vélhetően nem segíti a kapcsolatot az sem, hogy a győri egyesület friss közleménye leszögezi, „az ETO FC Győr a továbbiakban is elítéli az erőszak minden formáját, és elhatárolódik attól a magatartástól, amit a lengyel huligánok tanúsítottak a mérkőzés alatt. Aggasztónak tartjuk továbbá, hogy a mi szurkolóink meghívására érkeztek, ám ők nem tudtak olyan fajta együttműködést kialakítani velük, ami meggátolta volna ezeket az eseményeket.”

Pénz nem számított, mégis rezeg a léc

Az események előzményéhez tartozik, hogy két hete kirúgták a csapat spanyol edzőjét Győrből, és hiába a nagy fogadkozás, hogy kilenc évnyi vegetálás után újra NB I.-es lesz ősztől az ETO: mostanra a tavaly év végén már látható hajszálrepedések még mélyebbekké változtak. 2024-ben az eddig hét bajnoki meccsből mindössze hét pontot gyűjtöttek. Összesen négy gólt rúgtak, a második feljutó helyet még tartják, de a Vasas és a Szeged is a nyakukon liheg.

Pedig Világi Oszkár, a két éve érkezett felvidéki tulajdonos a szezon előtt egyértelműsítette: a csapatnak az NB I.-ben van a helye, ezért döntöttek úgy, hogy lemondanak a Magyar Labdarúgó Szövetségtől kapott több százmillió forintos (!) támogatásról azzal, hogy külföldi játékosokat hoznak. Nem is keveset: a csapat többek közt argentin, portugál, román, osztrák, szlovák, brazil, szerb és mali légióst is bevet a sikerekért. Jött már ide Mbappé egykori csapattársa Monacóból, spanyol élvonalat megjárt játékos, a lufi mégis kipukkadni látszik.

Világi szerepvállalása összességében megosztja a szurkolókat. Egyrészt túl a Tarsoly-érán és az azutáni NB III.-as, majd 2017 óta a másodosztályú szereplésen, számukra sem kérdés, hogy egy tőkeerős tulajdonos elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy visszakerüljenek a legjobbak közé.

Elszámoltatásra is készültek

Sokan felkapták a fejüket arra is, amikor tavaly a miniszterelnök azt nyilatkozta a Puskás Akadémia honlapján, hogy „nekünk kell még egy vagy kettő, a Fradihoz hasonló költségvetéssel, játékosminőséggel és nemzetközi besorolással rendelkező együttes, amiből ha az egyik vagy kettő elesik, még mindig van egy harmadik, amelyik talpon marad. Ehhez történelmi gyökerek kellenek, ehhez nagy hagyomány kell, ehhez nagy klub kell.” Ezután a potenciális (ki)jelöltek között szerepelt a „Győr, ha jobb állapotban lenne, amely mégiscsak volt már a BEK-ben a legjobb négy között, csak erre már kevesen emlékszünk, csak ilyen, magunkfajta öregek” – mondta a miniszterelnök.

Reménykedtek az ETO-szurkolók, hogy ha légiósokkal is, de bejutnak az NB I.-be. Aztán februárban már nem volt minek tapsolni, szétesett a játék, hírek jöttek, hogy a román légiósokkal az öltözőben sincs minden rendben, látszik, hogy egyre nagyobb veszélyben a második hely is. Így érkeztünk el a február 18-i, Kozármisleny elleni idegenbeli bajnokiig, ahol 1-0-ra kikapott a csapat. Az ultrák egy csoportja ezután úgy döntött, a győri stadionnál megvárja a játékosok visszaérkező buszát, és hangot az elégedetlenségének. Komolyabb biztonsági személyzet híján végül rendőri segítséggel és sportigazgatói ígéretekkel sikerült lecsillapítani akkor a szurkolókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!