Vakbélgyulladás miatt nem indul a hétvégi Forma–1-es futamon Carlos Sainz

2024. március 8. – 13:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem indul a hétvégi Forma–1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon Carlos Sainz, a Ferrari spanyol pilótája, mert műtétet igénylő vakbélgyulladást diagnosztizáltak nála. A helyére a Ferrari brit tartalékpilótája, a 18 éves Oliver Bearman ugrik be – írta a Forma–1 honlapja.

Sainz részt vett a csütörtöki szabadedzéseken, de már akkor elég rosszul érezte magát és erős fájdalomra panaszkodott. Azt mondta, az „eddigi legnehezebb” napján van túl, amit F1-es autóban töltött.

A Sainz helyére beugró Bearman a tavalyi szezonban két szabadedzésen vezette a Haas kocsiját a Mexikói Nagydíjon. Azóta több F1-es tesztfutamot is teljesített a Ferrarinál, jelenleg pedig az F2-es kategóriában versenyez a Prema Racing csapatnál, ahol tavaly négy futamot nyert és a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot.

A Szaúdi Nagydíj harmadik szabadedzése pénteken 14:30-kor, az időmérő pedig 18 órakor kezdődik. A futamot szombaton 18 órakor rendezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!