A Fidesz alelnöke Facebook-posztban támadja Csepel polgármesterét a focira költött közpénz miatt

2024. február 24. – 20:19

Másolás

Vágólapra másolva

„Mai csepeli rangadó: CSUSE-Csepel TC 1:4” – posztolta a Facebookra Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és a kerületben zsinórban két képviselő-választást is elbukó csepeli erősembere, írja a 444. Posztjához még mellékelte a tabella állását – a CSUSE 15. ponttal a 12. a megyei első osztályban, a Csepel TC 48 ponttal vezeti a bajnokságot – és a csapatoknak a „polgármester által adott csepeli közpénz” összegét – CSUSE 140 millió forint, Csepel TC nulla forint – is feltüntetve.

„No comment” – kommentelte a kép alá, ezzel is jelezvén, hogy bizony élcelődésről volna szó. Vagyis éppen azzal támadja egykori szövetségesét, az időközben exfideszessé lett Borbély Lénárd polgármestert, hogy közpénzből finanszírozza a Csepeli Utánpótlás Sport Egyesület a támogatás ellenére is gyengélkedő focicsapatát.

Amúgy a magyar labdarúgásban nem példátlan, hogy közpénzekből építenek csapatokat fideszes potentátok. A magyar labdarúgás élvonalában, az NB I.-ben szinte minden csapatot állami, minisztériumi vagy államhoz nagyon közeli cégek szponzorációjával és eltérített adóforintokkal támogatnak, a miniszterelnök szülőfalujának csapata, a Puskás Akadémia, melynek fiataljai Orbán Viktor által adományozott földeken épült műfüves pályákon pallérozódnak, már élcsapatnak számít az első osztályban, ahol még olyan kis múltú, de jó kormányzati kapcsolatokkal bíró csapatok is megférnek, mint a Kisvárda és a Mezőkövesd.

Németh Szilárdnak meg még birkózóakadémiája is épült Csepelen, szintén közpénzből, melynek falára Orbán Viktor bölcsességeit szögelték fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!