Börtönbüntetésre ítélték Dani Alvest, az FC Barcelona volt játékosát szexuális erőszak miatt

2024. február 22. – 10:25

Másolás

Vágólapra másolva

Bűnösnek találta szexuális erőszak vádjában a bíróság Dani Alvest, a Barcelona korábbi labdarúgóját, írja a BBC. Alvesnek négy év, hat hónapot kell börtönben töltenie az ítélet szerint. A korábbi brazil válogatott focista tagadta az ellene felhozott vádakat, ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen.

A Barcelona korábbi futballistáját egy 23 éves brazil nő jelentette fel, akinek állítása szerint Alves 2022. december 30-án egy barcelonai szórakozóhelyen a bugyijában nyúlkált és szexuálisan zaklatta. A 40 éves focistát tavaly januárban idézték be a katalán város rendőrségére, ahol vallomást tett, majd egy rendőrautóban távozott.

A Diario AS akkor azt írta az ügyről, hogy Alves a feleségével, Joana Sanz modellel utazott Spanyolországba, hogy ott ünnepeljék az új évet. Szilveszter előtt egy nappal, Alves a barátaival találkozott Barcelona előkelő városrészben, a Sant Gervasi – Galvany lakónegyedben, majd együtt továbbindultak egy Sutton nevű szórakozóhelyre. A focistát feljelentő 23 éves nő a katalán rendőrségen tett vallomásában azt mondta, hogy miután barátnőjével ők is bejutottak a klubba, egy pincér szólt nekik, hogy Alves a barátaival szeretné őket meghívni a Sutton VIP-részébe.

Ahogy arról az El Mundo spanyol lap is beszámolt, Alves először nem fedte fel a nő előtt, hogy ki is ő valójában, Alves állítólagos áldozata pedig azt állította, hogy nem ismerte fel a férfit. A brazil nő a vallomásában azt mondta a hatóságoknak, hogy miközben a focistával táncolt, Alves azt akarta, hogy megfogja a péniszét, de ő mindig próbált ellenállni a férfinak. Majd később a focista állítólag arra kérte, hogy kövesse őt a VIP-részleg egyik fürdőszobájába, ahol a bántalmazás is történhetett, hajnali fél öt körül.

A 23 éves brazil nő azt mondta a rendőröknek, hogy a férfi megütötte és megerőszakolta őt.

Alves ezután a barátaival távozott a szórakozóhelyről, a nő a barátnőihez sietett, majd rögtön szóltak a biztonságiaknak, akik rendőrt és mentőt hívtak. A 23 éves nőt a barcelonai Clínic kórházba szállították, a testén dulakodásra utaló sérüléseket is találtak. Három nappal később a brazil nő hivatalos rendőrségi feljelentést is tett, átadta a hatóságoknak a kórházi vizsgálatok eredményeit és azokat a ruhákat is, amiket aznap viselt.

Alves végig tagadta az ellene felhozott vádakat, ügyvédje fellebbezett a bíróság ítélete ellen.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!