Változott a magyar futballválogatott programja: Málta helyett Izraellel játszanak az Eb előtt

2024. február 19. – 13:56

Másolás

Vágólapra másolva

Málta helyett Izrael ellen játssza utolsó felkészülési mérkőzését a nyári labdarúgó Európa-bajnokság előtt a magyar válogatott – írta az MTI.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfőn jelentette be, hogy a június 8-i találkozó a tervek szerint Debrecenben lesz. Az izraeliek márciusban pótselejtezőt játszanak, ott dől el, hogy kijutnak-e a németországi Európa-bajnokságra.

Azt már korábban közölték, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány csapata március 22-én Törökországot fogadja a Puskás Arénában, négy nappal később pedig a koszovói válogatott lesz az ellenfél, szintén hazai pályán. A magyar válogatott aztán június 4-én Dublinban Írországgal játszik, ezután következhet az utolsó felkészülési meccs Izraellel. A mérkőzések kezdési időpontjairól még zajlanak a tárgyalások, melyek várhatóan rövidesen lezárulnak.

„Az ellenfelek kiválasztásánál azt is figyelembe kellett vennünk, hogy egyáltalán mely csapatok elérhetők egy-egy felkészülési mérkőzésre, és közülük ki az, aki akar is játszani velünk” – mondta Marco Rossi szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

„A most említett három ellenfél közül egyértelműen Törökország a legerősebb: egységes és jó csapata van topbajnokságokban játszó játékosokkal. Játékerejüket tekintve nagyjából ugyanolyan erősek, mint Eb-csoportellenfeleink közül Svájc vagy Skócia.”

„Koszovó és Írország ugyan némileg gyengébbnek mondható, de velük kapcsolatban részünkről nem a taktikai szempontokon, a játékrendszeren volt a hangsúly, hanem azon, hogy fizikális focit játszanak, amivel a már említett két Eb-ellenfelünk esetében a kontinenstornán is találkozni fogunk, így ez a két mérkőzés is ideálisan járul majd hozzá a felkészülésünkhöz” – mondta a válogatott szövetségi kapitánya.

Magyarország a június 14-én kezdődő Eb-n a skótok és a svájciak mellett a házigazda németekkel találkozik a csoportkörben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!