Változtat a válogatott meccsre szóló jegyek értékesítésén az MLSZ

2024. február 6. – 07:05

Másolás

Vágólapra másolva

Változtat a válogatott mérkőzésekre szóló jegyek értékesítésén a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), a jövőben a rendszeresen meccsre járó szurkolók fognak majd előnyt élvezni – derült ki a szövetség közleményéből.

Az MLSZ kiemelte, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt az érdeklődés a magyar férfi A válogatott mérkőzései iránt. Lényegesen többen vásárolnának jegyet a válogatott egy-egy meccsére, mint amennyien beférnének a Puskás Arénába, emiatt a szövetség a Szurkolói Klub megújítása mellett döntött.

A megújuló Szurkolói Klub egyik legfontosabb eszköze egy új mobilalkalmazás lesz, aminek a segítségével a szurkolók egy helyen mindent elérhetnek majd a magyar válogatottakkal kapcsolatban, és új szolgáltatásokat is kipróbálhatnak.

A rendszer a stadionba lépéskor jutalmazni tudja majd a szurkolói elkötelezettséget.

Az applikáció az indulástól nyilvántartja a hűségpontokat a szurkolói aktivitás és elkötelezettség alapján (pl.: részvétel játékokban, szavazásokon, webshopvásárlások stb.), továbbá új szolgáltatásokat tesz elérhetővé (ingyenes névátírás, nyereményjáték, hírlevél stb.). Emellett a szövetség támogatói körének jóvoltából a klubtagság kölcsönös előnyökkel szolgál majd az érintett hűségprogramokban is részt vevő szurkolók számára – írta az MLSZ.

Az elnökség szerdai jóváhagyó döntésének értelmében az új rendszer már a közelgő, első idei jegyértékesítés előtt elindul, és az elkötelezett szurkolók az egész év folyamán gyűjthetik a pontokat annak érdekében, hogy a jövőben előnyt élvezzenek például a jegyek és bérletek vásárlásakor. Az új Szurkolói Klub működésével kapcsolatos részletes információkat az MLSZ a jegyek értékesítése előtt, a közeljövőben közzéteszi.

Az MLSZ elnöksége szerdán elfogadta a 2024–2025-ös versenykiírásokat, illetve a férfi felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokságok és kupák versenynaptárát is. Ezekben nem lesz lényegi eltérés a korábbi évekhez képest.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!