Ötszázezer jegyet igényeltek magyarok a válogatott egy-egy Eb-meccsére, de csak tízezer járt nekik

2024. január 26. – 16:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hatalmas volt az érdeklődés a magyar szurkolók részéről a nyári futball-Európa-bajnokság azon mérkőzéseinek belépőire, melyeken a magyar válogatott játszik, írta az MTI.

A sorsolás után csütörtökön értesítették a drukkereket, hogy ki az, aki megvásárolhatja belépőit a meccsekre. A Magyar Labdarúgó Szövetség az európai szövetségtől kérte ki az adatokat, amiből kiderült, hogy a magyar válogatott kölni összecsapására Svájc ellen több mint 400 ezer, a két stuttgarti mérkőzés mindegyikére, Németország és Skócia ellen pedig több mint 500 ezer jegyigénylés futott be.

A kölni stadion befogadóképessége 43 ezer fő, míg a stuttgartié 51 ezer, viszont az érintett válogatottak drukkerei csak 10-10 ezer jegyet kaptak, a fennmaradó belépőkre pedig szerte a világból bárki – akár Magyarországról is – pályázhatott.

Az UEFA rendszerében a nyerteseknek január 30-ig van lehetőségük arra, hogy kifizessék belépőiket, és ha ezt nem teszik meg, akkor ezek a jegyek felszabadulnak, márciusban pedig újabb sorsolás dönt majd a gazdáikról.

A tornán Marco Rossi szövetségi kapitány csapata Svájccal június 15-én, Németországgal június 19-én, Skóciával pedig június 23-án játszik a csoportban, előbbivel Kölnben, utóbbi kettővel Stuttgartban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!