Kicsoda Jannik Sinner, aki kedvenc tornáján ütötte ki Djokovićot?

2024. január 26. – 18:50

Kicsoda Jannik Sinner, aki kedvenc tornáján ütötte ki Djokovićot?
A 22 éves Jannik Sinner egy győzelemre pályafutása legnagyobb sikerétől – Fotó: Tracey Nearmy / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Noha az előző év végén az olasz Jannik Sinner már kétszer is megverte a szerb Novak Djokovićot, a pénteki átütő sikere (6:1, 6:2, 7:6, 6:3) mégis igazi szenzációt okozott. A jóval esélyesebb világelső ugyanis 33 megnyert meccs után veszített az Australian Openen, ahol 2018-ban kapott ki legutóbb. 2022-ben hosszas hercehurca után nem állhatott rajthoz az év első Grand Slam-tornáján, de ezt leszámítva ez a terep Djoković kedvence, rekordot jelentő tízszer nyert már Melbourne-ben.

Sokatmondó a találkozóról, hogy a szerb nem jutott el egyetlen bréklabdáig sem a négy szett alatt.

A 22 éves Sinner az első olasz teniszező, aki eljutott az Australian Open döntőjébe, és jó eséllyel ő lesz az első olasz, aki a világranglista első három helyezettje közé is bekerül. Egyébként 1976-ban Adriano Panatta volt az utolsó olasz teniszező, aki GS-tornát tudott nyerni, ő Párizsban érte el ezt a bravúrt.

Ahhoz képest, hogy Sinner csak 13 évesen váltott teniszre, példás az előmenetele. Mivel Dél-Tirolban született, német ajkú családban, mindenki máshoz hasonlóan kipróbálta a környéken nagyon népszerű síelést, és a korosztályos versenyeken szlalomban a legjobbak közé tartozott, bajnoki címeket is nyert. A tenisz sokáig csak hobbi volt, és apja játéka, akit azért gyakorta elkísért a klubba játszani.

A fordulatot az egykori olasz éljátékos, Andreas Seppi edzője hozta el, aki nemcsak kiszúrta a tehetségét, hanem szólt Riccardo Piattinak, hogy érdemes lenne megnézniük a srácot. Piatti edzette a francia Richard Gasquet-t, de a kanadai Miloš Raonić is a tanítványai közé tartozott.

Sinner fonákja a Novak Djoković elleni meccsen 2024. január 26-án – Fotó: Issei Kato / Reuters
Sinner fonákja a Novak Djoković elleni meccsen 2024. január 26-án – Fotó: Issei Kato / Reuters

Sinner ezután Bordigherába került, a hegyvidéki környezetet felváltotta a tengerpart, és elindult egy új karrier. Az, hogy remek irányba terelték, már öt évvel később, 2019 végére kiderült. Sinner lett ugyanis a legfiatalabb, aki áttörte a bűvös százas álomhatárt, azaz bekerült a világ száz legjobbja közé. Már abban az évben ott lehetett a US Open főtábláján, az antwerpeni tornán pedig úgy jutott el az elődöntőig, hogy három top százast is felülmúlt.

„Tetszik benne, hogy majdnem ugyanolyan sebességgel üti a fonákot, mint a tenyerest”

– az elismerő szavakat Roger Federer mondta róla, akit Sinner a példaképének tekint. A svájci zseni eleve fontos szerepet játszott abban, hogy Sinner egyáltalán teniszező lett, mert tetszett neki a stílusa és a mozgása is a pályán. Sinner sokban emlékeztet Federerre, atletikus (188 centi), de türelmes, sokoldalú, szenvedés nélkül képes védekezni és váltani.

A 2022-es szezon volt az újabb mérföldkő Sinner karrierjében, amikor a négy nagy Grand Slam-tornából hármon bejutott a legjobb nyolc közé, de Párizsban sem okozott csalódást, még ha ott a negyedik forduló jelentette is neki a végállomást. 2023-ban Wimbledonban már elődöntős volt, de Djoković három szettben megállította. A kanadai ATP 1000-es tornán Alex de Minaurt verve győzött, ez élete legrangosabb trófeája eddig.

Aztán az év végén jött a Djoković elleni első siker, az ATP-világbajnokság csoportmeccsén legyőzte a szerbet, aki a döntőben visszavágott neki. A Davis-kupában is az olasz volt a jobb, és kulcsszerepet játszott abban, hogy az olaszok a végső sikert is megszerezzék. (Az elődöntőben a szerbeket ejtették ki, a fináléban az ausztrálokat verték.)

„Mindig is nagyon nyugodt volt a pályán, és szerintem ez jó hozzáállás. Nem mutat sok érzelmet, ez egy igazi komoly tulajdonság. De ez nem jelenti azt, hogy nem agresszív és domináns a játékstílusa”

jellemezte őt Seppi.

Magyar idő szerint vasárnap dél körül kiderül, hogy valóra tudta-e váltani az álmát, és már Grand Slam-győztesként utazik-e haza. Nem lesz könnyű dolga az orosz Danyil Medvegyevvel szemben, aki nagy ászt nem búcsúztatott a döntőig vezető úton, de 0:2-ről fordította meg az elődöntőjét, a német Alexander Zverev ellen a sírból hozta vissza a meccset.

Medvegyev mérlege eddig pozitív Sinnerrel szemben, hatszor nyert és háromszor veszített. Az biztos, hogy új győztes neve kerül a trófeára, mert Medvegyev eddig már ugyan két döntőben szerepelt Melbourne-ben, mindkétszer veszített.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!