Nem a jogszabály szerint tartotta nyilván az állami támogatást a sportújságírók szövetsége

2024. január 23. – 16:33

Másolás

Vágólapra másolva

„A Magyar Sportújságírók Szövetsége az államháztartási forrásból kapott támogatást nem a jogszabályi előírások szerint tartotta nyilván. A 2021. és a 2022. évi egyszerűsített éves beszámolói részeként kiegészítő mellékletet nem készített, a 2022. évi közhasznúsági melléklet nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak” – állapította meg az Állami Számvevőszék, amit a K-Monitor vett észre.

Hozzátették, hogy olyan összegeket is elszámoltak, amik belső nyilvántartásukban nem tartoztak a támogatási programhoz.

Az MSÚSZ-hez 2021-ben 100 millió forint került az államkasszából. Az MSÚSZ rendezte azt a gálát az Operaházban, ahol az újságírók szavazatai alapján Szoboszlai Dominik lett az év sportolója.

Az MSÚSZ vezetője Szöllősi György, aki a Nemzeti Sport főszerkesztője is, nem utolsósorban futballnagykövet. Szöllősi úgy mentette meg a lapját, hogy a kormány vásárol belőle mindennap tízezer darabot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!