10 ezer darab Nemzeti Sportot vásárol a kormány mindennap

2023. június 12. – 19:07

Másolás

Vágólapra másolva

Megvédi a kormány a papíralapú Nemzeti Sportot, írta a K-Monitor a Facebook-oldalán. Azt már eddig is tudtuk, hogy a lap veszteséges, de ezt is közpénzből fedezték. A kormány a költségvetésből 10 ezer példányban járatja majd a nyomtatott újságot ingyenesen.

Az N. S. Média működésére 1,338 milliárd forintot különítenek el 2024-ben. A költségvetésben ez az indoklás áll. „A print termékek díjmentesen kerülnek az olvasókhoz (Sportegyesületek, sportklubok, ügyfélforgalommal bíró közintézmények és egyéb közintézmények) 10 000 példányban. (...) Ahhoz, hogy a jövőben minél nagyobb közösséget érjen el az oldal, és ezzel az alapvető célként megfogalmazott közszolgálatiság teljesüljön, a Nemzeti Sport további online fejlesztése szükséges.”

A lap példányszáma már nem érte el a 20 ezret 2022 első negyedévében, míg négy évvel korábban még 32 ezret adtak el belőle. Már az is felmerült, hogy lesz olyan nap, amikor nem nyomtatják ki, és nem kerül az újságosokhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!