Dakar-rali: először nyertek elektromos-hibrid hajtású autóval

2024. január 19. – 12:14

Másolás

Vágólapra másolva

Az autósok mezőnyében a Carlos Sainz, Lucas Cruz páros, az Audi spanyol kettőse nyerte a Szaúd-Arábiában rendezett és pénteken véget ért 46. Dakar-ralit, írta az MTI.

A 61 éves Sainznak ez karrierje során a negyedik győzelme a Dakaron, a kétszeres rali-világbajnok 2010, 2018 és 2020 után győzött ismét. Ezzel az Audi lett az első gyártó, amelynek hibrid-elektromos hajtású járművel sikerült megnyernie a Dakart.

Sainz legfőbb riválisává a verseny második hetében a kilencszeres rali-vb-győztes francia Sebastian Loeb lépett elő, de ő műszaki hiba miatt a csütörtöki gyorsasági szakaszon több mint egy órát vesztegelt, így nem maradt esélye utolérni a spanyolt..

A pénteki szakaszt Loeb és navigátora, Fabian Lurquin ugyan megnyerte, de az összetettben ez csak a harmadik helyhez volt elég. Az összetett második helyet ugyanis a hajrában jó tempót diktáló és konstans teljesítményt nyújtó Guillaume De Mevius, Xavier Panseri belga, francia duó kaparintotta meg Toyotával.

Carlos Sainz negyedszer nyerte meg a Dakar-ralit – Fotó: Patrick Hertzog / AFP
Carlos Sainz negyedszer nyerte meg a Dakar-ralit – Fotó: Patrick Hertzog / AFP

A motorosoknál pályafutása második Dakar-sikerét aratta az amerikai Ricky Brabec. A Hondával versenyző 32 éves motoros 2020 után nyert ismét. Brabec a pénteki zárószakaszon hetedik lett, de ez is elég volt neki a győzelemhez, legfőbb üldözője, a botswanai Ross Branch ugyanis csak kilencedikként ért célba.

A záróetapot a tavaly győztes argentin Kevin Benavides nyerte, megelőzve a másodikként végző, kétszeres Dakar-győztes ausztrál Toby Price-t, valamint a harmadikként záró öccsét, Luciano Benavidest.

Az idei Dakar január 5-én rajtolt al-Ulából és a prológ mellett 12 gyorsasági szakasz, csaknem 8000 kilométernyi táv leküzdése után ért véget Dzsanbúban.

Eredmények:

12. szakasz (Dzsanbu-Dzsanbu, 175 km gyorsasági):
autósok:
1. Sebastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Prodrive) 1:39:41 óra
2. Guillaume De Mevius, Xavier Panseri (belga, francia, Toyota) 5:09 perc hátrány
3. Vaidotas Zala, Paulo Fiuza (litván, Puerto Ricó-i, Mini) 5:21 p h.

Összetett:
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Audi) 48:15:18 óra
2. Guillaume De Mevius, Xavier Panseri (belga, francia, Toyota) 1:20:25 óra h.
3. Loeb, Lurquin 1:25:12 ó h.

motorosok:
1. Kevin Benavides (argentin, KTM) 1:48:40 óra
2. Toby Price (ausztrál, KTM) 1 perc hátrány
3. Luciano Benavides (argentin, Husqvarna) 1:14 p h.

Összetett:
1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 51:30:08 óra
2. Ross Branch (botswanai, Hero) 10:53 perc hátrány
3. Adrien Van Beveren (francia, Honda) 12:25 p h.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!