A férfi kézi-Eb legfontosabb kérdése, hogy meg tudjuk-e közelíteni az elit sebességét

A magyar férfi kézilabda-válogatott péntek este (20:30, M4 Sport) mutatkozik be a németországi Európa-bajnokságon, Montenegró lesz az ellenfele. A sportágban ez a legkeményebb verseny, jellemzően nincsenek könnyű ellenfelek, mint például egy vb-n, nem véletlen, hogy a legjobb helyezésünk egy hatodik még 1998-ból. A müncheni bemutatkozás után vasárnap Szerbiával, kedden pedig Izlanddal mérkőzik Chema Rodriguez csapata. A csoportból két csapat folytathatja a középdöntőben, Kölnben.

Mivel az olimpiai selejtezőt kiharcolta a válogatott a tavalyi vb-n a nyolcadik helyével, nyugalommal utazhat, nincs plusz tét, mint például Izlandnál vagy Szerbiánál, akik mögöttünk végeztek, és ez az utolsó esélyük a párizsi szereplés elérésére. Az európai szövetség (EHF) ezt a négyest nevezte a legerősebbnek. A korábbi válogatott játékostól, Borsos Attilától elsőként azt kérdeztük, mit gondol erről.

„Egyetértek, ez a leghomogénebb csoport, mert nincs olyan nemzet, amelyik feltűnően gyengébb lenne a többitől, és nem lehet egyértelmű sorrendet felállítani a négy ország közt. Nincs kimagasló csapat sem, mint más csoportban a franciák, a dánok vagy a spanyolok. Nem ciki kikapni nekünk Montenegrótól sem, de azt sem lehet mondani, hogy nincs esélyünk Izlanddal szemben, ami a legerősebb játékosállománnyal rendelkezik a négy országból. Ennek a kiegyensúlyozottságnak én inkább az előnyeit látom, mert két győzelemmel könnyen tovább lehet jutni, így akkor sincs tragédia, ha becsúszik egy vereség, mert a körbeverésre jó esély van. A magyar válogatott 2020 óta igazolta, fejlődési pályán van, bárkit képes megverni, az már egy fontos előrelépés lenne, ha megmutatná, hogy bárkitől nem képes kikapni.”

Borsos leginkább arra kíváncsi a következő napokban, hogy közelített-e ritmusban, sebességben a magyar válogatott a világ elitjéhez. Örülne, ha hét meccs, vagyis a középdöntők befejezése után ki lehetne jelenteni, hogy igen: ha be tudnánk lépni azon csapatok közé, amik komoly erőfeszítésre késztetik a legjobbakat, az Eb-t űrtempóban kezdő franciákat például. Az a csapat, amelyik csak a játék lassítására összpontosít, és csak arra képes, vert helyzetbe kerül, mert a sebesség előbb-utóbb felülkerekedik.

„Az összes riválisunk tudja, hogy a birkózásba, a fizikai küzdelembe, az ütközésekbe nem jó, ha belemennek ellenünk, mert abban mi vagyunk az erősebbek. A tempó ugyanakkor nekik kedvezhet. Ha viszont meg tudjuk mutatni, hogy tíz másodperc alatt mi is gólig tudunk játszani egy támadást, miután kaptunk egyet, az üzenetértékű. Ha meg tudjuk mutatni a bennünk rejlő dinamikát, akkor a rohanást sem tudják ellenünk erőltetni és alkalmazni, mert álljuk a sarat. A variabilitás minden sportágban fontos, a kézilabdában különösen.”

A szövetség a tizedik helyezést jelölte meg célnak, amit a Sport1 szakértőjeként is dolgozó Borsos abszolút helyesnek és reálisnak gondol. A helyezést nem is gondolja feltétlenül mérvadónak, a mutatott játékot annál inkább. Azt, hogy fel tudjuk venni sebességben a versenyt a legjobbakkal, vagyis a franciákkal, spanyolokkal és a hazai pályán játszó németekkel.

„Izlandtól a budapesti Eb-n kikaptunk két éve, a tavalyi vb-n legyőztük őket. A vb-n azon túl, hogy önmagukat nehéz helyzetbe hozták 45 perc után, a magyarok megérezték az esélyt. Az önbizalom a pályán általában konstans, ami az izlandiak tenyeréből kicsúszott, azt a másik térfélen lévő magyarok gyorsan összeszedték, és eközben kezdtek felemelkedni. Ettől még most is bravúr kellene Izland legyőzéséhez. Ahogy a horvátokéhoz is. A középdöntőben ők a legsebezhetőbbek, nem pedig a francia, német, spanyol trió. De a célt úgy kell megjelölni, hogy legyen benne kihívás. Ez most így rendben van.”

Borsos úgy véli, fel lehet használni ezt a tornát arra, hogy a kapusposzton tisztábban lássunk. Az idén már 40 éves Mikler Roland nincs a csapatban, három nemzetközileg kevés tapasztalattal rendelkező kapusra vár a feladat, hogy igazolják, kik lehetnek ott vélhetően Mikler mellett a márciusi olimpiai selejtezőn. Volt számos olyan kapus a múltban, akik a klubjukban átlagosak voltak, a válogatottban viszont megtáltosodtak, és a nagy pillanatokban a helyükön voltak. Mivel egyik magyar kapus sem véd nemzetközileg topcsapatban, az Eb-n ki tudnak ugrani. Ehhez persze szükséges a megfelelő összhang a védelemmel, és a védekezés megint csak kulcsfontosságú lesz, mint minden nagy tornán.

Az Eb-n azt is le lehet szűkíteni, hogy a három irányítóból ki lehet az a kettő, akikkel fel lehet venni a versenyt a már említett márciusi selejtezőn. Fazekas Gergő egy éve sérülés miatt hiányzott, Lékai Máté és Hanusz Egon már akkor is ott voltak. Fazekasnak ez az első világversenye, sokat fejlődött a lengyel Plockban, most megmutathatja, hogy válogatott szinten mennyit. Arról is jelzés kapunk, hogy bírja a sorozatterhelést.

Borsos a legerősebb posztnak a beállót gondolja, Bánhidi Bence és Rosta Miklós mellett ott van Sipos Adrián, akit a védekezésben lehet használni, de Szöllősi Szabolcs is bevethető. A szélsőknek sohasem volt könnyű dolguk a mindenkori magyar válogatottban, mert meccsenként két-három labdával számolhatnak, ezért megsüvegelendő, hogy Bóka Bendegúz ezeket a helyzeteket könyörtelenül ki is használta az utóbbi időben. A Krakovszki ikrek most jutottak el a felnőtt válogatottságig, az ő játékuk is színfolt lehet.

Borsos a visszatérő balkezes átlövő, Máthé Dominik játékára kiemelten kíváncsi. A 2021-es vb-n legeredményesebb átlövő tavaly nem játszhatott sérülése miatt. Most viszont pluszt adhat a csapatnak, ha jó formába kerül.

A 2012-es Eb-n hasonló volt a helyzet a mostanihoz, mert az akkori csapat is előzetesen biztosította a helyét az olimpiai selejtezőben. Akkor figyelemre méltó eredményeket ért el a spanyolokkal, franciákkal szemben, ami előrejelezte, hogy az olimpia selejtezőt is képes sikerrel megvívni. Most is valami hasonló önbizalomszerzés is cél lehet a számszerűsített elvárások teljesítése mellett.