Felkapná a fejét a világ, ha a magyar női kosárválogatott ott lenne az olimpián, de meg is dolgoznak érte

„Egyelőre beleborzongok, ha az olimpia szóba kerül, de hogy tíz körömmel fogunk küzdeni érte, abban biztos lehet mindenki”

– mondta Dubei Debóra, az évtizedek után újra olimpiai részvétel közelébe került magyar női kosárlabda-válogatott csapatkapitánya, amikor a csapat pénteki edzése után beszélgettünk vele Székesfehérváron.

A magyar válogatott a júniusi Európa-bajnokságon, amikor egy utolsó pillanatban dobott kosárral legyőzte Csehországot – épp Dubei Debóra talált be csont nélkül –, nemcsak a négy közé jutott be, hanem az olimpiai selejtezőre is megváltotta a helyét. Ezt pedig hazai pályán, Sopronban rendezik február 8–11. között. A selejtezőn sorrendben Kanada, Japán és Spanyolország lesz Magyarország ellenfele, a csoportból akár egy győzelemmel is tovább lehet jutni, mert közülük csak egy ország nem folytathatja a párizsi olimpián.

Ha csak azt írjuk, hogy Japán az előző olimpia ezüstérmese, Spanyolország Eb-ezüstérmes, Kanada pedig a legutóbbi világbajnokságon elődöntős, rögtön látszik, hogy nem a magyar csapat az esélyes. De egy felfelé ívelő pályán lévő társulat hazai körülmények közt szárnyakat kaphat, olyan teljesítményre lehet képes, amit eddig nem láttunk tőlük. Az Eb-negyedik hely megszerzésekor ráadásul még nem volt ott a női NBA-ben is megforduló, most már Olaszországban profiskodó, több poszton is bevethető Juhász Dorka. Most viszont már ott lehet.

A keret a héten öt edzést tartott a szövetség székesfehérvári edzőközpontjában, a cél az volt, hogy olyan játékelemeket gyakoroljanak, amiknek hasznát lehet venni februárban. Ezekre az edzésekre a légiósok nem jöhettek, mert az olaszoknál, a spanyoloknál, a törököknél még tart a bajnokság. Február másodikán találkoznak újra, akkor is lesz néhány edzés, hogy aztán nekifussanak annak a tornának, aminek sikeres megvívásával a sportág olyan eredményt érhet el, amire 1980 óta lankadatlanul vár: 44 év elteltével jöhet össze újra az olimpiai részvétel.

2014-ben az U17-es világbajnokságon Dubeiék már találkoztak a japánokkal. Az akkori negyeddöntőben a magyarok 61–51-re győztek. A meccs egyik kulcsembere Dubei volt, a másik Kiss Virág. Ők ketten az egész torna All-Star csapatába is bekerültek, alapemberei voltak az általános meglepetésre bronzérmes csapatnak.

„Vannak emlékeim erről a meccsről, kétszer is olyan hármast dobtam, amikor a palánk besegített. Ez mindkétszer továbbvitte a csapatot, amikor egy kicsit megtorpant. A japánok már akkor is gyorsak voltak, magas játékosuk nem is volt, de kintről nagyon pontosan dobtak, még ha egészen különleges technikával, a nyakuktól két kézzel irányítják is a labdát, ha triplával próbálkoznak. Nagyon jó csapatmunkával nyertünk, minden labdát a palánk alá tettünk, mert azt tudták a legnehezebben levédekezni. Nem lesz újdonság, de előtte azért még ott van Kanada is” – mondta Dubei, amikor a pénteki edzés után beszélgettünk vele.

A már említett korosztályos vb-n egyébként épp Kanadával kezdett a csapat, de a magyarok a hosszabbításban ellenük is nyertek. Ha abból indulunk ki, hogy egy kimagaslóan tehetséges korosztály előbb-utóbb a felnőttek közt is utat tör magának, akkor nem meglepő, hogy a csapat most selejtezőt játszhat. De a sportban nincs arra garancia, hogy a tehetséges fiatalok a felnőtteknél is kitűnnek. És hogy mennyire várt Dubei arra, hogy visszataláljon erre a szintre?

„Gondolkodtam már én is azon, törvényszerű-e, hogy egy ifi-vb a felnőttkorra is előre jelez valamit. Van egy kis déjà vu érzés bennem, hogy most ismét visszakerültünk az elit közvetlen közelébe. De még nem vagyunk ott. Az is igaz, hogy ehhez egy meccset kell nyernünk. Élveznünk kell a pillanatot, minden percét ennek a soproni tornának, mert már az, hogy ide eljutottunk, ígéretes. A győri csapattársam, a kanadai Carleton már megnézte, hogy Lille-ben játsszák a csoportmeccseket, én ilyen messze még nem mertem tekinteni, elég lesz majd február 12-én végignézni, mi várhat ránk az olimpián. Egyelőre még elképzelhetetlen ez az érzés, mert nem éltük át, maximum csak álmodozhatunk róla.”

Dubeitől azt is megkérdeztük, hány napja van egy évben kosárlabda nélkül. Apja a diósgyőri kosarasok menedzsmentjében volt gyerekkorában, anyja, Balogh Gabriella több száz élvonalbeli meccset húzott le itthon. Az ünnepekkor nem volt labda a kezében, de csak nem tudta megállni, amikor a keresztanyjánál jártak vendégségben, hogy ne dobjon kosárra.

„Örök szerelmem a kosárlabda. Nincs fogadalmam, hogy mi lesz akkor, ha kijutunk. Se tetoválás, se haj, egyszerűen csak szeretném átadni magam a földöntúli boldogságnak. Mert az biztos, hogy egy mérföldkő lesz az életemben, és nemcsak az enyémben egy olimpia. A csehek elleni kosár is folyamatosan szembejön, különösen így az év vége felé. De mindannyian azért kezdtünk kosarazni, hogy válogatottak legyünk, ha pedig már az megvan, egy kicsivel lehet távolabb nézni. Diana Taurasi a világ egyik legjobbja volt, vele szemben már ott lehettem a pályán, de ez biztosan más lesz.”

A hét éve hivatalban lévő kapitánytól, Székely Norberttől azt kérdeztük, hányszor nézte végig a Szerbia–Japán találkozót a tavalyi vb-ről. „Tízszer, hússzor, de lehet, hogy ötvenszer is, nem tudnám megszámlálni, ilyenkor ez a normális” – hangzott a válasza. A szerbek 2022-ben 69–64-re verték a japánokat, ez egy jó kiindulási pont lehet. Különösen, mert a magyar csapat nagyszerű játékkal verte a szerbeket az Eb-n.

„Ez egy jó pillanatfelvétel, egy megfelelő látlelet, ami sok mindent megmutat a japánokról, de azzal nem értek egyet, hogy ők már leketyegőben lennének az olimpiai csúcspont után. A vb nem sikerült jól számukra, a tizedik helyen zártak, de az Ázsia-bajnokságon a vb-második Kínától az utolsó pillanatokban kaptak ki, így lett 73–71. Tény, Japán ellen van a legtöbb esélyünk, de Kanada ellen is beleteszünk mindent. Amíg én vagyok a kapitány, nem engedünk el egy meccset sem. Az lehet, hogy menet közben fájdalmas döntéseket kell hozni, de egyik meccs épül a másikra, Kanada ellen is olyan élményeket kell továbbvinnünk, amik segítenek a japánokkal szemben. És akkor még ott vannak a spanyolok, vertük már őket, a honosított amerikai Megan Gustafsonnal erősebbek lettek, de minket is segít Juhász Dorka, aki a dzsóker lehet a pakliban” – mondta a kapitány.

A pörgős, olykor már-már cikázó, meglehetősen idegen japán stílus mindegyik válogatottat komoly erőfeszítésre készteti, mert ilyennel tényleg nagyon ritkán lehet találkozni. Ha rá tudják erőltetni egy riválisra a játékukat, akkor nyernek. A japánok előnyére válik az is, hogy egy hónapot készülhetnek együtt, más csapatnál ilyen elképzelhetetlen.

Székely azt várja, hogy a kemény magyar védekezés és a centerposzton játszók ponterőssége lehet a kulcs a magyar győzelemhez. Többször kiemelte, a legnagyobb erényük az egység. Nincs sztár, de sok jó képességű játékos van, akik harcolnak egymásért. Nem elrugaszkodott analógia, hogy olyan lehet a helyzetük, mint a 2016-os Eb-re kijutott magyar férfi fociválogatottnak. A sok jó képességű játékos ereje nem összeadódik, hanem összeszorzódik, az egyéni ambíciókat félretéve juthatnak előrébb, és ezt mindenki tudja – mondta Székely.

A saját erényeiről nem szívesen beszélt a kapitány, de végül az integráló képességet nevezte meg, amikor a szerepéről kérdeztük. De sokkal fontosabbnak gondolja, hogy ha egy külföldi szakember csak betévedne egy meccsre, és nem tudná, milyen színű mezben játszik a magyar válogatott, a stílusból rögtön rá tudna jönni. Mit kell ezalatt érteni? A harcias védekezést, illetve a sebességet, mert már az is előfordult, hogy egy meccsen 90 támadást tudott vezetni a csapata.

„Ez nem az én kézjegyem, ez a magyar stílus. Büszke magyar kosarasok vagyunk. Amióta tudjuk, hogy ott vagyunk az olimpiai selejtezőben, ezzel kelünk és ezzel fekszünk. Mindenki fejében ott van, hogy micsoda hatalmas lehetőség előtt állunk, és az enyémben az is ott van, hogy ez mekkora felelősség is. Feszültséggel teli napok, hetek jönnek még, de ez igazából megnyugvást is ad, mert az volt a nem is annyira titkos vágyunk és célunk, hogy ezen a tornán ott legyünk.

Február 11-én este, remélem, tudok mondani arról pár szót, hogy átléptük a saját határainkat, és belül vagyunk az ötkarikás határokon. És akkor előttünk nincsenek is határok.”

Székely úgy véli, a magyar sport nagyon jól járna egy kosárlabdás olimpiai részvétellel, mert meg tudná mutatni a sokoldalúságát, az elfogadottsága egy érezhető szintet tudna lépni. A kosárlabda vitathatatlanul öt földrészes sportág, a világban talán az egyik legnépszerűbb, mindenhol lehet olyat látni, hogy palánkra dobálnak az utcákon.

„A jó Eb-szerepléssel, azt hiszem, átjutottunk itthon is a szurkolók ingerküszöbén. A kosárlabda egy időben megkopott, de hátha mindenkiben ott van a kiéhezett kosárszurkoló, még ha nem is tud róla. Most ott állunk a kapuban, de még nem léptünk be. Egyet ígérhetek, folyamatosan fejlődni fogunk a februári eredményektől függetlenül. 2025-ben, 2027-ben azt akarjuk megmutatni, hogy az már nem is olyan nagy bravúr, ha ott vagyunk az Eb 3–6. hely valamelyikén. És közben ott egy másik álom, hogy ott legyünk a vb-n. Az olimpiai részvételre a világ most még felkapná a fejét. Az utánpótlásban vannak jelei, hogy valamit jól csinálunk, át kell vinnünk ezt a felnőtt szintre. Ezért is szép a sport. Nincs veszítenivalónk, a múltban is számtalanszor igazolódott, a szorgos kis hangyák tudnak várat építeni. Ilyenek vagyunk mi is.”