A szaúdiak komolyan fontolgatják, hogy nyáron rendezik a 2034-es foci-vb-t

2023. december 8. – 18:49

A szaúdiak komolyan fontolgatják, hogy nyáron rendezik a 2034-es foci-vb-t
Pillanatkép az egyik szaúdi rangadó előtt, az al-Hilal és az al-Ahli játszott egymással – Fotó: Mohamed Saad / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szaúd-Arábia vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a 2034-es labdarúgó-világbajnokságot a napközbeni 38 Celsius-fokos hőség ellenére a tradicionális, nyári időpontban rendezze meg, írta az MTI.

Az ország sportminisztere a BBC-nek pénteken adott interjújában kijelentette, egyelőre a nyári és a téli opcióra is van esély, jelenleg tanulmányozzák, melyik a jobb időpont.

„Miért ne vizsgálnánk meg a nyári rendezés lehetőségét?”

– tette fel a kérdést Abdulaziz bin Turki al-Fajszal herceg, aki amúgy a szaúdi sportminiszter. Számukra mindegy, melyik évszakban lesz a torna, a lényeg, hogy megfelelő körülmények és jó hangulat legyen. Megerősítette, bárkit szívesen látnak, a melegeket is, de az ország törvényeit be kell tartani, ahogy ők is megteszik, ha éppen az Egyesült Királyságba mennek, ha hisznek benne, ha nem. Az eddigi 85 sporteseményen, amit mostanában megrendeztek, zavartalanul működött minden. A nőknek egyébként 2018 óta szabad stadionba menniük, de a nyitás óta már van női focicsapat is.

Júniusban az átlagos legmagasabb hőmérséklet a szaúdi nagyvárosok közül Rijádban 40, Dzsiddában 38 Celsius-fok fölött van, ugyanez novemberben 32 fok körül alakul. A tavalyi, szintén közel-keleti, katari vb-t a sportolók és a szurkolók egészségének védelme érdekében novemberben és decemberben rendezték.

Figyelemre méltó viszont, hogy a 2026-os világbajnokságon is több olyan helyszín van, ahol a nyári hőmérséklet meghaladja a 38 fokot. Ezt a vb-t Mexikó, az Egyesült Államok és kanada kapta meg, és először lesz 48 nemzet érdekelt a tornán.

A FIFA egyelőre nem kommentálta a szaúdi sportminiszter interjúját, mivel a nemzetközi szövetség hivatalosan csak jövő évi kongresszusán jelenti be a 2034-es torna házigazdáját. 125 ország egyébként támogatja a szaúdi pályázatot. Szaúd-Arábia ötmilliárd fontot fektetett be a sportba az elmúlt 3-4 évben, hogy az országról kedvező imázst alakítson ki. A miniszter a sportwashingra reflektálva annyit mondott, hogy ezek a vádak nagyon felszínesek.

A szaúdi foci hátteréről és a nyomulásról ebben a cikkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!