Rossi: Amikor felbukkan egy olyan gyöngyszem, mint Dominik, óriási a felelősség az edzőkön

2023. november 21. – 13:44

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem rossz érzés egy edzőnek, ha van egy ilyen játékosa. Egy zseniális villanás, egy szabadrúgás, jól belőtt szöglet jelentheti a különbséget egy meccsen, de mi ennél is többet kaptunk [Szoboszlai] Dominiktól: megnyer nekünk egy meccset két megindulásával. De ahogy Dominik, úgy én is szeretném hangsúlyozni: nem egy játékosból áll a csapatunk” – mondta Marco Rossi a MOL Csapatának. A magyar futballválogatott kapitányával azután készült interjú, hogy Magyarország csoportelsőként, veretlenül jutott tovább az Európa-bajnokság selejtezőcsoportjából, ilyesmi világversenyen az 1966-os világbajnokság előtt fordult elő legutóbb. Az 57 éve nem látott sikerhez hat ok vezetett, amiket ebben a cikkben részleteztünk.

Rossi azt mondta, hogy tudatosan építette be Szoboszlait a válogatott focistái közé, ugyanis tudta, hogy nem szabad túlságosan korán túl nagy terhet tenni rá. „Sajnos nem dúskálunk úgy a tehetségekben, ahogy szeretnénk, ezért amikor felbukkan egy olyan gyöngyszem, mint Dominik, óriási a felelősség az edzőkön. Fel kell tudni ismerni azt a pillanatot, amikor már elég érett a feladathoz, és ez nem könnyű döntés (...)” – részletezte a kapitány, aki arról is beszélt, hogy sokszor ajánlanak neki játékosokat, de sosem fognak a közvélemény vagy bármi más nyomására bárkit beválogatni. „Nem hívhatunk be felelőtlenül játékosokat 1-2 jobb meccs után, ezzel a csapatnak és a futballistának is csak ártunk.”

A beszélgetés során azt is megkérdezték tőle, hogy a december 2-i hamburgi sorsoláson melyik az a csapat, amelyiket szívesen elkerülné a válogatott, és melyik az, amelyikkel szívesen megmérkőzne. „Az olaszokkal nem szeretnék játszani, mert egyáltalán nem jó emlék az ellenük vívott két meccs.(…) És van a fejemben egy igazi mission impossible [lehetetlen küldetés] is: szeretnék a spanyolokkal játszani! Nem azért, mert gyengébbnek tartom őket, mint az első kalap többi csapatát, hanem azért, mert egy egészen különleges élmény lenne a fiúknak testközelből találkozni egy ilyen egyedi futballfilozófiával (...)” – tette hozzá Rossi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!