Michelisz újra a túraautózás csúcsán, kiélezett küzdelem után ő a TCR World Tour bajnoka

2023. november 19. – 06:34

Másolás

Vágólapra másolva

A túraautó-világkupában szerzett 2019-es bajnoki címe után idén is felért a túraautózás csúcsára Michelisz Norbert, aki hihetetlen szoros küzdelemben nyerte meg a TCR World Tour 2023-as, első kiírását. A Hyundai gyári pilótája végül 440 pontig jutott, így 10 ponttal nyert a korábbi kétszeres világkupa-győztes Yann Ehrlacher és 26 ponttal a korábbi csapattárs Rob Huff előtt.

A szezon vége akarva sem lehetett volna szorosabb, a top három pilóta egymáshoz képest egy ponton belül állva érkezett a szezonzáró makaói versenyhétvégére: Ehrlacher-nek és Huffnak 384 pontja volt, Michelisz pedig 383-mal követte őket. Ebből a hátrányból már a magyar idő szerint péntek hajnali időmérőn előnyt kovácsolt, a kvalifikációt megnyerve hat ponttal ugrott Ehrlacher és tízzel Huff elé.

A szombati első futamon az első helyről rajtolva végig vezetett, a szezonbeli negyedik futamgyőzelmének köszönhetően pedig 18 pontra növelte előnyét Huff-fal szemben. Ez azt jelentette, hogy az idény utolsó, vasárnapi futamán elég volt biztonsági versenyzésre törekednie, csak arra kellett figyelnie, hogy ne keveredjen balesetbe és ne végezzen túl sokkal Huff (vagy Ehrlacher) mögött. Ez sikerült is, a nyolcadik hellyel bebiztosította a második bajnoki címét.

A mindent eldöntő utolsó futam nem volt izgalmaktól mentes, a rajtnál Michelisz előtt és mögött is történt egy-egy nagyobb baleset, ami miatt biztonsági autóra volt szükség. Aztán a Makaó-specialista, a világ talán legnehezebb utcai pályáján eddig 10 győzelmet gyűjtő Huff a harmadik helyig is előre lépett a 11 körös futam 8. Körének elején, de röviddel utána felnyílt a motorháztető az autóján, így kénytelen volt kiállni.

Michelisznek így már nem nagyon volt mint izgulnia, tekintve, hogy a másik rivális Ehrlacher futamgyőzelemmel sem előzte volna meg a Huff kiállásával nyolcadik helyre előrelépő Micheliszt a pontversenyben. A magyar pilóta így négy futamgyőzelemmel és három második hellyel zárta a TCR World Tour első szezonját, ami a megszűnt WTCR helyébe lépett – a szezon végén a világ legnehezebb, legveszélyesebb pályái közé sorolt ausztráliai Bathurstben és Makaón is nyerni tudott. A 2019-ben WTCR-bajnok magyar túraautós a 2020-as és 2021-es, a koronavírus miatt jelentősen lerövidített szezonokban nem találta régi formáját, 2022-ben viszont már az összetett negyedik helyén zárt, amit most egy bajnoki címmel fejelt meg.

Michelisz Norbert nyerte a 2023-as TCR World Tourt – Fotó: Sebastiaan Rozendaal / Dutch Photo Agency / TCR Series
Michelisz Norbert nyerte a 2023-as TCR World Tourt – Fotó: Sebastiaan Rozendaal / Dutch Photo Agency / TCR Series

A frissen létrehozott bajnokságban a világ különböző túraautós bajnokságiba látogatott el a mezőny, a teljes világ körüli utat kilenc pilóta vállalta be. A sorozat eredményei alapján pedig a kilenc állandó versenyző melletti legjobb 6-tal kiegészülő 15 pilóta jövő tavasszal, egy külön eseményen döntheti el, ki lesz a világ aktuálisan legjobb túraautósa. A TCR World Tour 2024-ben már szinte biztosan a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) plecsnije alatt folytatódik, ami még nagyobb rangot ad majd a sorozatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!