Jól kezdi a válogatott a második félidőt, de eredménye még nincs

2023. november 16. – 19:25

Másolás

Vágólapra másolva

Az első félidő végének furcsaságai után a magyar csapat jóval összeszedettebben jött ki a második 45 percre, voltak is szép akciók, Szoboszlai majdnem belőtte a második gólt is egy jó helyről elvégzett szabadrúgásból, Styles pedig Szalai heroikus, dupla labdabenntartása után lőhetett volna gólt, de a kapu mellé szállt a lövése.

Közben viszont Csoboth érzésre így is aránytalanul sokat reklamált, és továbbra is előfordult, hogy túljátszották a magyarok az akcióikat a bolgárok tizenhatosánál. Szoboszlai mellett Kerkez is beleesett ebbe a hibába, aztán rá is csúszott az ellenfelére, miután pedig ő már egyszer kapott sárgát, miután feldobta magát az előző félidő végén, ki is állította a bíró.

Így oda az emberelőny, de a bolgárok egyelőre egyáltalán nem voltak veszélyesek ebben a játékrészben, ha pedig marad ez az eredmény, már meglesz a kijutás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!