Szalah duplázott, 3-0-ra nyert a Liverpool, Szoboszlai is kezdő volt

2023. november 12. – 17:39

Szalah duplázott, 3-0-ra nyert a Liverpool, Szoboszlai is kezdő volt
Szoboszlai Dominikék ünnepelnek a Liverpool harmadik gólja után 2023. november 12-én – Fotó: Paul Ellis / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Liverpool a duplázó Mohamed Szalah vezérletével és Szoboszlai Dominikkal a soraiban 3-0-ra legyőzte a vendég Brentfordot az angol labdarúgó Premier League 12. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A magyar válogatott csapatkapitánya kezdőként lépett pályára és a rendes játékidő ráadásában, a 93. percben cserélték le, írja az MTI.

A 22. percben Szoboszlai a tizenhatos vonaláról próbálkozott, és ugyan a lövése nem sikerült igazán jól, Núnez a kapuba vágta a labdát. A partjelző azonban jelezte a lest, amit a videózás is megerősített.

Egy les miatti újabb érvénytelen gól után a 39. percben szerezte meg a vezetést a Liverpool, Núnez passzából talált be Szalah. Az egyiptomi a 62. percben duplázott egy fejessel, végül pedig a 74. percben Diogo Jota állította be a végeredményt.

A Liverpool a győzelmével pontszámban beérte a címvédő és később a Chelsea vendégeként pályára lépő Manchester Cityt, valamint az Arsenalt, jelenleg második a tabellán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!