Magyar bronzérem a dzsúdó-Európa-bajnokságon

2023. november 5. – 17:15

Másolás

Vágólapra másolva

Bronzéremmel zárta szereplését a Montpellier-ben zajló olimpiai kvalifikációs dzsúdó-Európa-bajnokságon a 90 kilogrammos Tóth Krisztián, írja az MTI. Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnoki második magyar sportoló a 2019-ben világbajnoki címet szerző, holland Noel van't Enddel állt ki, akit az eddigi hét összecsapásukon hatszor megvert.

A mostani összecsapás négyperces alapideje alatt az MTK 29 éves versenyzője egy, riválisa pedig két intést kapott. Az első értékelt akcióig tartó hosszabbításból 3 perc 46 másodperc telt el, amikor van't End egy dobásnál veszélyesen kicsavarta a magyar klasszis könyökét, majd a szabálytalan fogásért megkapta harmadik figyelmeztetését is, egyúttal le is léptették.

Tóth Krisztián harmadik bronzérmét szerezte meg a kontinenstornákon. Előzőleg 2014-ben, szintén Montpellier-ben, két éve pedig Lisszabonban állhatott dobogóra, 2016-ban, Kazanyban pedig ezüstérmet szerzett. A mostani siker miatt az övé lett a magyar küldöttség első medálja idén Franciaországban, s egyben a dzsúdó magyar történelmének 54. Eb-bronzérme is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!