A foci egyszerű játék: 22 férfi kerget egy labdát, majd a végén jön Bellingham

Még mielőtt belevágnánk a meccs elemzésébe, a két csapat igazi szakértőit kérdeztem az esélyekről: a Real Madridról évek óta kiemelkedő elemzéseket közlő Jose Pérezt, a Managing Madrid szerzőjét, illetve Kai Ilievet, aki többek között a Football Espanának elemzi a Barcelonát.

„Úgy gondolom, hogy a Real Madrid kiváló munkával ágyazott meg a következő korszakba való átmenetnek: Militão – Tchouaméni – Camavinga – Fede Valverde – Bellingham – Rodrygo – Vini, ez egy hihetetlen gerinc, amire a következő öt-tíz évben lehet építeni. Még ha senki mást nem is adnának hozzá, már ez a játékoskeret is készen állna arra, hogy a Real Madrid a következő évtizedben is a legjobb öt-hat európai csapat közé kerüljön. De ha még néhány darabot hozzá tudnak adni a csapat kirakójához, akkor garantáltan a két-három legjobb európai csapat közé kerülnének a következő évtizedben. A legsürgetőbb darabok a szélsőhátvédek és egy igazi kilences Benzema után, pár év múlva pedig kapuson és belső védőn kell majd gondolkodniuk” – válaszolta kérdésünkre José Pérez.

„Támadásban szerintem Ancelotti elég jól teljesít. A megváltozott rendszer (középpályáscentrikus rombusz alakzat) olyan mértékben erősítette meg Bellinghamet, amire egyikünk sem számított, és ez sok olyan problémát kompenzált, ami Benzema távozásával várható volt. És apránként változtat a szerkezeten, finomítgat: Vinícius például most szélesebben játszik, mint a szezon elején, mert don Carlo tudja, hogy ez jobban működik neki. Ancelotti védekezésszervezése elavult a 2023-as védekezési színvonalhoz képest, de nem kérhetek almát a narancsfáról. Mindent egybevetve a klub egy kicsit jobban védekezik, mint vártam.”

Kai Iliev szerint a Barcelonánál kulcskérdés az utánpótlás integrálása: „Tavaly a Barça küszködött, és nem tudott eljutni a a BL-nyolcadddöntőig, mert a sérülések miatt nem voltak utánpótlásjátékosai. Idén megtalálta a keveréket a szabadügynökök/olcsóbb szerződtetések (Christensen, Cancelo) és az akadémián végzettek (Fermín, Yamal, Guiu) között. Ezek a Barçának nagyobb rugalmasságot adnak a nagyobb sérülések (De Jong, Pedri, Raphinha) kompenzálásánál, ám például Pedri hiányában éreztük ennek a minőségnek a különbségét is. No meg érdemes leszögezni, hogy mennyire volt fontos Busquets elvesztése, illetve sokkal inkább az, hogy máig nem lett igazi utóda.

A Barça jó úton halad, de még mindig van egy nagy problémája, nevezetesen hogy a játékosok jelentős része a karrierje elején jár – de az edző, Xavi is, aki kvázi munka közben tanul egy gigaklubnál. Ugyanakkor láthatjuk, hogy a tavalyihoz képest ebben a szezonban jobban alkalmazkodik a helyzethez. Taktikai szinten gond, hogy a csapat nagyon sokat rohan – a Barça idén is a legaktívabban presszingelő csapat a ligában, de magas minőségű helyzeteket és akciógólokat kap kontrákból. Ezért szeretném, ha a csapat képes lenne szünetet tartani, átvenni az irányítást ahelyett, hogy a tempóra reagálna. Szerintem ez a kulcs a sérülések elkerülésében is.”

A meccs előtti beharangozók is nagyjából egy kiélezett meccset, hazai taktikai fölényt prognosztizáltak, kérdés, hogy a vendégek hihetetlen minőségét (Vinícius, Bellingham stb.) mennyire lehetett beárazni.

Meccselemzésünket két fázisra osztjuk. Az első 55-60 percben a vendégek passzivitása, avagy sokkal inkább Xavi kiváló meccsterve és a korai gól miatt a Barçának alakult kedvezően a Clásico. Majd Ancelotti két cserével visszahozta csapatát a meccsbe: Camavinga dinamikus támadójátéka és Modrić szabadabb szerepe új területeket nyitott meg a vendégeknek. A fordítás okait az elfáradó Barça-presszingben, Xavi elhibázott cseréiben és taktikai változtatásaiban is megtalálhatjuk. A korábbi Barça-kiválóság például az addig remeklő és Gündoğannal együtt a középpályát uraló Gavit előrébb tolta. Így az addig szigorított börtönben őrzött Bellingham elszabadult – fenomenális távoli egyenlítőgólja, majd a szokásos tizenhatoson belüli késői találata pedig megnyerte a meccset.

Eleinte minden úgy alakult, ahogy Xavi elképzelte

Xavi Barcelonája tavaly a Manchester City mögött alig lemaradva, 64,3 százalékban birtokolta a labdát (ebben jelentős úgynevezett védekező labdatartás is volt), idén ez a mutató 67 százalékig kúszott fel. Az európai topligákban csak egy korábbi Barça-edző, Luis Enrique csapata, a PSG tudja ennél többet birtokolni a labdát. Lévén, hogy a madridiak nem akarják/tudják aktívan zavarni ezt, Xavi nem elsősorban helyzeteket, hanem sokkal inkább totális kontrollt akart a labdával. Ezt meglehetősen invenciózusan tette meg, szem előtt tartva a saját stílusát, a csapata erősségeit, gyengeségeit és az ellenfél erősségeit is.

• 3 védővel 2 madridi támadó ellen könnyebb volt építkezni, noha a 4-4-2-ben kezdő madridiak igyekeztek kettévágni a pályát, és így 2 a 2 elleni helyzetet kialakítani. Ezt azonban inkább Vinícius inkonzisztens letámadása (kedve?) miatt a Barça simán labdajáratással, majd oldalváltással kipasszolta.
• Araújo kimozgása amolyan hibrid jobbhátvédnek nem volt új megoldás a Vinícius-dilemmára, de mind ő, mind Inigo Martínez szélre tolódása (széthúzta a madridiak első vonalát) segített a gyenge presszing átjátszásában.
• Azt, hogy mennyire erőtlen volt Ancelottiék letámadása, jelzi, hogy a végső megoldás Ter Stegen kapusnak az egész meccsen 7 passzkísérlete volt, ami a saját harmadán kívülre (tehát hosszan, a letámadás által kikényszerítve) érkezett.
• A baloldali szélességet Baldé adta, így Valverdének ötödik védőként kellett betagozódnia, kivéve őt a kontrákból.
• João Cancelo pedig labdával jobbszélsőt játszott, így limitálva az építkezésbeli gyakori labdavesztéseit, illetve tartva mélyen a madridi ötösláncot.
• Mivel az oda-visszamozgó Ferrán Torres lekötötte és kicsalogatta Alabáékat – kényszerítőzve például Gündoğannal vagy Fermínnel –, a vonalak között João Félix és Fermín López vehette fel a labdát. Tegyük hozzá, hogy szinte állandó veszélyt jelentve, hiszen vagy 2 az 1 elleni helyzetet csináltak az egyedüli hatos ellen a védősor előtt, vagy a madridi kiugró mögül kimozogva üresen tudtak rávezetni.
• Ugyanakkor a mélységi beindulási opciót is lehetővé tették a labdával a középpályát domináló Gavi-Gündoğan duónak.

A 6. perc eleji jobb alsó képsor már kicsit előre is vetíti a gólt, amihez ugyan kellett két, madridi szempontból szerencsétlenül megpattanó tisztázási kísérlet is, de az odáig vezető utat vitán felül kiválóan tervezték meg Xaviék:

A vezetőgól után közvetlenül kijjebb jött a vendégcsapat, és labdával is aktívabb lett, ám egyik változtatásnak sem lett különösebb eredménye. A letámadáskor Bellingham és Tchouameni a labdás oldali belső védőre léptek ki, míg Kroos Gündoğanékra, ám a visszamozgó hazai első hármassal nem tudott lépest tartani Carvajal és a védelem. A közepes blokk sem működött, a hazaiak könnyedén hozták ki 5 a 3 ellen Gavi elmozgásaival, a madridi védekezés helyenként szinte 7 passzívból és 3 valamennyire aktívból állt.

A labdás játékukban érezhető volt, hogy mind Vinícius, mind Bellingham támadta a bal oldali félterületet mélységben, de Xaviék egyértelműen őket követték, és tudatosan hagyták többször szabadon Mendyt. Őt hol a felpasszoló Alaba vagy az átívelő Valverde nem tudta megjátszani, hol Araújóék szedték le ezeket a passzokat. Sőt, olykor a Barça olyan sikeresen be is szorította a madridiakat, hogy mint a Gavi presszingje utáni labdaszerzésnél, Fermínnek komoly lehetősége is akadt a második gólra a 16. perc végén. A Barça-letámadás a 17-18. perc táján többször is könnyedén kényszerítette ki a hosszú labdát Kepától, aminek Joselu kispadozása okán nem volt célpontja, és így könnyedén szerezték vissza a labdát Christensenék.

A Real Madrid néha szabálytalanságokkal (Carvajal) vagy egy Bellingham-letámadással és több párharccal igyekezett visszajönni a meccsbe, míg támadásban Valverde visszamozgásával és labdacipeléssel vagy Vinicius kontráival kísérleteztek.

Ám annak, hogy néha (23. perc) már elvállalták hátul az 1 az 1 elleni védekezést, egy nyíltabb és lendületesebb játék lett az eredménye. Eleinte úgy tűnt, ebből ismét Xavi csapata jön ki jobban, hiszen João Félixnek két ígéretes ellentámadása is akadt, míg Rüdigernek csak egy elkeseredett távoli lövés és egy hatalmas beszedett kötény jött össze.

Továbbra is megoldatlan maradt Fermín hatalmas taktikai előnye Kroos ellen. Igaz, hogy kellettek hozzá Inigo Martínez nagyszerű átlós passzai és Gavi elmozgásos területnyitásai, de a legnagyobb gondot Ferrán Torres okozta a nagyszerű ütemű visszamozgásaival, hiszen így néha 2 az 1-ben mentek a világbajnok német ellen. Ebből végül is a 37. percben jött egy lehetőség a három hónapja még teljesen ismeretlen játékosnak, ahogy João Félixnek is 3 perccel a félidő vége előtt – míg a madridiak Kroos passza, Valverde és Vinícius beindulásai és Carvajal révén épp csak el-elérkeztek a Barca 16-osára az első játékrész végére.

A második félidő egy vendéglehetőséggel indult: Valverde egy kifejelt labdára lecsapva kiválóan indította a védelem mögé Rodrygót. Azonban összességében az elsőben leírt madridi dilemmával folytatódott, hiszen továbbra sem tudták megállítani a Barça labdakihozatalait: Araújo 3 a 2-ben kiszabadult, Ferrán visszalépve megjátszható volt, amint Bellinghamék felléptek Gündoğanékhoz. Így nem volt meglepő, hogy eljutottak Kepa kapujáig. Az általános meglepetésre a topligák egyik legjobbjaként a PSxG-t (Post-Shot Expected Goals, a lövés utáni várható gólok mutatóját) +2,5 góllal túlteljesítő kapust előbb a kapufa, majd a reflexei mentették meg ismét a második hazai góltól.

Ancelotti két nyerő húzása, Xavi végzetes hibája és persze Bellingham

Camavinga már az 52. percben leváltotta Mendyt, ám ekkor még Gavi sokadszorra, de talán utoljára megállította az idényben eddig megállíthatatlan angolt. Biztató jel volt vendégszempontból, hogy a többször a bal oldalra átjövő Rodrygo is mélységben elkérte a labdákat, és be tudott indítani a Barça védelem mögé, illetve adott esetben rágyorsítani Christensenékre.

A madridiak szemmel és adatokkal láthatóan nagyobb intenzitással dolgoztak a labda ellen, míg a francia balhátvéd Camavinga (aki ugye középpályás) roppant intelligens helyeket talált a Barça vonalai mögött a centrumban és készített le labdákat például Kroosnak.

A másik oldalon még egy utolsó Fermín–Kroos párharcból megint az idényt még a B csapatnál kezdő játékos került ki jobban, és Cancelo előtt ismét ott volt a második gól lehetősége. Ebben a fázisban a portugál többször is a letámadást kinyitó kulcs volt, ám befejezései hagytak kívánnivalót maguk után.

Ha már a kívánnivalóknál tartunk, Luka Modrić idei mellőzöttsége – noha érthető az utóbbi évek elképesztő minőségű fiatal középpályásigazolásainak fényében – talán egy kicsit minden futballszerető embernek fáj. Igaz, hogy már tavaly is csak a bajnokik 58 százalékán kezdett, jelenleg 12 meccsen játszott ebben a szezonban 38 évesen, ám összesen alig 550 percet. Abból a szempontból is érthető a mellőzése, hogy nem mutatott sokat, amikor játszott, de tény, hogy az elmúlt években az ő szabad asszociatív-relacionalista játéka és elképesztő mentalitása volt az, ami a Real Madridnak a győztes gént adta.

Szombat délután – talán utoljára, hiszen, lehet, hogy már télen elmegy – azonban a becserélése után még egyszer megmutatta zsenialitását, hiszen Camavingával egyetemben alapjaiban változtatta meg az El Clásicót: 33 perc alatt övé volt a második legtöbb progresszív és támadóharmadba érkező passz, mélységi sikeres és kulcspassz.

Emellett számtalanszor láthattuk a széleken labdafelvevő pozíciókat megtalálni, majd átvinni a támadóharmadba, és Valverde és Camavinga segítségével gyakorlatilag összeroppantotta a Barça átmenetbeli védekezését:

Xavi elrontja a cseréket, a Barca elveszíti a kontrollt, Bellingham ismét meccset nyert

Noha létfontosságú lett volna a második hazai gól, és Xavi nagyjából egy órán át kiváló meccstervével totálisan kontrollálta a meccset, Modrićék érdemei mellett talán valamennyire a katalán edző is hibáztatható a vereség miatt. Egyrészt az egész madridi védelmet lekötő Ferrán Torres lehozatalával 61 perc után, másrészt a 35 éves lengyel Lewandowski becserélésével. No nem a góljaival van gond – tavaly kilencvenpercenként 0,73, most 0,65, ez még mindig kiemelkedő szint, noha a legutóbbi 7 idényben 6-szor volt 1-es átlag felett –, hanem sokkal inkább azzal, ahogy láthatóan nem érzi az összjátékot:

Lewandowski többször is olyan helyeken állt, ahol nem lehetett őt megjátszani (talán egy jó visszalépése volt, szemben Ferrán állandó kombinativitásával), blokkolta a passzsávokat, túl mélyre futott, többször inkább elesett ahelyett, hogy továbbment volna, vagy éppen nem passzolt időben a beinduló társának. Szintén nem volt szerencsés a Fermín–Romeu váltás, hiszen ahelyett, hogy az angliai karrierből Gironán át a Barcába visszatérő igazi hatos kontrollt hozott volna, inkább a reakciói lassúságával tűnt ki. Másrészt így Gavit magasabbra tolta Xavi, amit a Joselu beállításával ismét többet támadó Jude Bellingham köszönt szépen – hiszen végre nem csüngött a nyakán az elnyűhetetlen 19 éves pitbull.

Bellingham, aki egyébként nem volt 100 százalékos állapotban a meccs előtt, szinte epizodista volt a váltásig: 11-ből 1 támadópárharcot nyert meg, az összes, 28 párharcából is csak 10-et, vagyis eggyel többet, mint a nem épp jó napot kifogó Vinícius. Noha háromból egy csele sem jött össze, és talán nem is volt jó meccse, ez tulajdonképpen senkit sem érdekel, miután megszerezte a vendégek első, majd a második, győztes gólját is. Bellinghamen már szeptemberben látszott, hogy messze túlteljesíti az optimista várakozásokat, azóta pedig hétről hétre olyan dolgokat mutat és nyer meg egyedül meccseket, amelyeket ilyen idősen talán még senki a Real Madrid történelmében.

Október elején már a Zidane- és di Stéfano-összehasonlítások jöttek fel vele kapcsolatban. Nyilván koraiak még a történelmi összevetések, de abszolút helytállóak a teljesítménye alapján.

Mit jelent a Clásico eredménye a két csapatnak?

Végezetül pedig nézzük, mit jelent a madridi vendéggyőzelem és az első hely átvétele a Girona előtt:

„Ez egy Clásico, tehát nyilvánvalóan nagy jelentőséggel bír. A Barça és a Real Madrid eddig is nagyon kiegyenlített idényt mutatott, és most 3 pont előnyük van Ancelottiéknak, vagyis a Barça nyomás alatt lesz. De ez nem a világvége, mint sokan állítják” – írta kérdésünkre Iliev.

Érdekes volt még az a kontraszt abban, amit Xavi mondott a meccs után, és amit például Gündoğan nyilatkozott. Xavi szinte csak a pozitívumokat emelte ki: „60 percig uraltuk a találkozót, de ez a futball, ha nem tudod megrúgni a második gólt, ez történhet meg veled. A Real Madrid három vagy két és fél helyzetből rúgott két gólt. Hiányzott a hatékonyságunk. A játék a tervezett szerint alakult, megérdemeltük volna a győzelmet. Nyomtak, nem húztuk meg a megfelelő védővonalat, fáradtak voltunk. Hiányzott belőlük a higgadtság, a türelem. 25 percnyi fölényben lőttek két gólt, mi pedig 60-on domináltunk, és csak egy gólt szereztünk.” Ezzel szemben a Citytől BL-győztes veteránként érkező és első gólját szerző Gündoğan kritikus volt a csapat mentalitásával kapcsolatban.

Egyelőre tehát Barcelonában egy klasszikus Ancelotti-győzelemmel a madridiak örülhettek, nézzük meg, hogy ők mit gondoltak a meccs után. Szakértőnk, José Pérez az alábbi konzekvenciákat vonta le a meccsből:

„Ancelotti és stábja nem látta előre a Barça hátsó hármas felépítését, és ez teljesen szétzilálta a presszingtervüket – azt gondolnánk, hogy van B tervük, de gondolom, sokan tudják, hogy Carlóról beszélünk. Ez arra kényszerítette a blokkot, hogy belesüllyedjen a hátsó ötössel való védekezésbe, ami semmissé tette Fede hatását. A Barca megközelítésének előnye volt az építkezésben, aminek az volt az ára, hogy kevesebb játékossal jöttek be az ellenfél térfelére, így nem tudták annyira kihasználni a fölényüket. De ez a meccs legalább ennyire a cserékről szólt: Camavinga még mindig a legjobb balhátvédünk, és jó lenne, hogy Joselu gyakrabban kezdjen, mert ennek a csapatnak szerkezetileg nagy szüksége van egy kilencesre. A cserék általában több irányítási lehetőséget adnak a Madridnak, mint a kezdőcsapat. A Barca cseréi pont az ellenkezői voltak annak, amire szükségük volt (olyan játékosok, akik folyamatosan tudnak területet fedezni), de Xavi lehetőségei eléggé korlátozottak voltak.”

Ezzel szemben Ancelotti előtt jóval erősebb lehetőségek álltak, és Bellingham, némi Modrić- és Camavinga-támogatással nem volt hajlandó elfogadni a korlátokat. Az egyetlen, ami még nem sikerülhetett neki, hogy gólt szerez a Camp Nouban, de erre a jelek szerint még legalább egy évet várnia kell. Nekünk viszont csak áprilisig kell várnunk a következő Clásicóra – a szombati alapján simán megéri.