Verstappen rekordot döntve nyert, Pérez repült, Magnussen nagyon megtörte a Haast Mexikóban

2023. október 29. – 23:20

Másolás

Vágólapra másolva

Max Verstappen saját rekordját megdöntve 16-ra javította az egy szezonon belüli legtöbb futamgyőzelmek számát a Mexikói Nagydíjon aratott sikerével. A háromszoros holland világbajnok 10 másodperc alatt megelőzte a két Ferrarit, innen nem volt veszélyben a győzelme. Hamilton a második helyért ment nagyot, Norris a tizenhetedik helyről indulva, óriási versenyzéssel lett ötödik. Pérez az első kanyarban kiesett a hazai futamán, Magnussen csúnyán odaverte a Haast, ami miatt meg is kellett szakítani a versenyt.

Hiába szerezte meg a két Ferrari az első két rajtkockát a Mexikói Nagydíjra a szombati időmérőn, ennek lényegében még a célegyenes végéig, vagyis 10 másodpercig sem örülhettek a futamon. A sorban harmadik világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen ugyanis tökéletesen kapta el a rajtot, villámgyorsan beszúrt Carlos Sainz és Charles Leclerc Ferrarija közé, majd a belső ívet is megszerezte az első kanyarra, onnantól pedig a szokásos forgatókönyv jött, miszerint szép lassan elkezdte leszakítani a mezőnyt.

Persze a rajt nem volt ennyire egyszerű, sőt, mondhatni komoly drámát hozott, a célegyenes végén ugyanis összeakadt Charles Leclerc és Sergio Pérez versenyautója, utóbbi egy időre a levegőbe is repült, majd a landolásnál olyan komoly kár keletkezett a Red Bullban, hogy a csapat egy kör után feladatta mexikói pilótájával a hazai versenyét. Leclerc egy fokkal jobban járt, a Ferrarin csak az első szárny jobb oldala sérült, amivel folytatni tudta a futamot, igaz, nem nagyon volt már esélye megfogni az élen haladó Verstappent.

A futamgyőzelmen nem nagyon volt mit izgulni tehát az első kanyar után, hátrébb viszont akadt esemény. Például Daniel Ricciardo miatt, aki a remek időmérő után a futamon is erőn felül teljesített az AlphaTauriban, a 71 körös futam 11. köréig maga mögött tartva a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont a Mercedesben.

Ricciardo megelőzése után Hamilton nagy tempóban közelített Sainzra, de könnyű előzésre ezúttal sem számíthatott. Mexikóban mindig ez a helyzet, a 2000 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő pályán nagyon ritka a levegő, ami extra terhelést jelent a motoroknak, ráadásul a hűtés sem olyan hatékony, mint bármelyik másik versenypályán.

Hamilton a 18-19. körben érte utol Sainzot, de a fenti okokból nem tudott igazi támadást indítani. Eközben némileg meglepő módon Verstappen már a 19. kör végén, 5 körrel Hamilton előtt kiment az első kerékcseréjére, annyira elhasználódtak a gumikkal általában jól bánó Red Bull abroncsai. A friss gumikon hamar tempót fogott a világbajnok, villámgyorsan befogta George Russellt, Oscar Piastrit és Daniel Ricciardót is, úgy húzott el mellettük, mintha lekörözött versenyzőket került volna ki, hat körrel a kerékcseréje után már újra a harmadik helyen volt a két Ferrari mögött.

A futam harmadán túl az eltérő csapattaktikák miatt kicsit felborult a sorrend, Verstappennél kétkiállásos stratégia tűnt valószínűnek, ahogy a Mercedesnél, illetve a top ötben meglepően sokáig megragadó Ricciardónál is. A Ferrarik viszont kitartóan gyűrték a rajtnál kapott közepes gumikat, hogy egy kerékcserével lehozzák a futamot. Ezért az sem zavarta őket, hogy a 29. körben Verstappen Sainzot előzve már a második volt.

Magnussen balesete felrázta a futamot

Sőt, Verstappen a vezetést is visszavette a két Ferrari kerékcseréjének köszönhetően, mire a 33. körben Kevin Magnussen hatalmas balesetet szenvedett, és emiatt biztonsági autós szakaszt rendeltek el. A dán pilóta a hátsó felfüggesztés eltörése miatt pördült meg, háttal kapta el az úgynevezett Tecpro korlát, pördülés közben pedig ripityára törte a versenyautóját. Magnussen épségben szállt ki a kocsiból, ami röviddel ezután ki is gyulladt (a bal hátsó fék hevült túl) – ezért, illetve a korlát megszerelése miatt a 35. körben a félbe is szakították a versenyt.

Verstappen még a biztonsági autós szakasz alatt gyorsan letudta a második kerékcseréjét, ami után változatlanul az élre térhetett vissza, a megszakítás miatt viszont mindenki számára lehetőség nyílt egy ingyenes kerékcserére, amit állóhelyzetben, időveszteség nélkül elvégezhettek az autón. Az újraindítást ebben a sorrendben várták a pilóták a pontszerző helyeken: Verstappen, Leclerc, Hamilton, Sainz, Ricciardo, Piastri, Russell, Cunoda Juki, Nico Hülkenberg és Lando Norris.

A megszakítás után a rajtrácsról, állóhelyzetből indult újra a verseny, amit mindenki friss gumikon kezdett meg, de a top tízből öten is – Hamilton, Piastri, Russell, Hülkenberg és Norris – közepes gumit választottak, nem pedig keményet.

Verstappen a második rajtot is kiválóan kapta el, nagyon hamar egy másodperc fölötti előnyre tett szert Leclerc előtt. Cunoda egészen a nyolcadik helyig ugrott előre, Norris viszont beragadt, a tizedik helyről a tizennegyedik helyig csúszott vissza. Hamilton aztán a nyitható hátsó szárny és a lágyabb gumikeverék segítségével a 40. kör elején megelőzte Leclerc-t, megszerezve tőle a második helyet.

Egy másik Mercedes–Ferrari-csata nem dőlt el ilyen könnyen, Russell szinte a végtelenségig beszorult a foggal-körömmel védekező Sainz mögé az ötödik helyen, hiába volt gyorsabb gumi a Mercedesen. Izgalmat hozott viszont Piastri és Cunoda összecsapása, ami a japán versenyző számára ért véget rosszul – az első kanyarban, pont ott, ahol a rajtnál Pérez nagyot repült, Cunoda megpördült és a nyolcadik helyről egészen a tizenhatodik pozícióig csúszott vissza.

Közben egy nagyobb vonat állt össze a tizedik helyért zajló csatában, Nico Hülkenberg mögött négy másodpercen belül jött Esteban Ocon, Pierre Gasly, Valtteri Bottas és Lance Stroll is, ám a pálya legjobb előzési pontjain, a hosszú egyenesekben sokáig nem lehetett mit kezdeni a Haas végsebességével. Hülkenberg végül nem bírta a nyomást, az utolsó körökben több helyet is vesztve végül csak a 13. lett.

Nem jött be a Ferrari számítása

A futam hajrájára az maradt a legnagyobb kérdés, hogy bejön-e a Ferrari számítsa, és ha igen, mikor – az olaszok úgy kalkuláltak, hogy már az 50. körtől kezdve az általuk használt kemény gumi gyorsabb lesz Hamilton közepes keverékűjénél, ám a legvégéig kitartott Hamilton tempóelőnye. Így Leclerc maradt a harmadik, Sainz a negyedik, a Ferrari nem tudott élni azzal a lehetőséggel, hogy ők rajtolhattak az élről Mexikóban.

A közepes gumik váratlan strapabírása a McLarennek is jól jött az utolsó körökben. Norris a 61. körben, kemény csata után vette el Ricciardótól a hatodik helyet, majd az ötödik helyen autózó Russellt is célba vette, és a 67. körben Russell hibáját kihasználva meg is előzte honfitársát, felugorva az ötödik helyre. Norris a 17. helyről rajtolva versenyzett óriásit, hatalmas mentés tőle az elrontott időmérő után az ötödik hely. Russellt a legvégén Ricciardo is beérte, de az ausztrál csak a Mercedes mellé tudott kerülni, elé nem.

Verstappen majdnem 14 másodperces előnnyel, ismét magányos versenyzést bemutatva nyert Hamilton előtt, amivel megdöntött egy újabb rekordot a Forma–1-ben: 16 futamgyőzelemmel övé a legtöbb siker egy szezonon belül. A dobogó harmadik helyét Leclerc szerezte meg, őt a csapattárs Sainz, majd a 17. helyről 12 pozíciót javító Norris követték. A top 10-et Russell, Ricciardo, Piastri, Alex Albon és Ocon zárták.

A két világbajnoki cím sorsa már korábban eldőlt, a további helyezésekért viszont ádáz csata zajlik. A pilóták között Hamilton 20 pontra megközelítette a második helyet birtokló Pérezt, az utolsó három versenyhétvégén nagy csata várható közöttük. A negyedik helyen Alonso és Sainz egyaránt 183 ponttal áll, de az Aston Martin teljesen elfogyott az idény végére, a Ferrari könnyen előzhet. A csapatversenyben ez már érződik is, a Red Bull első, a Mercedes második és a Ferrari harmadik helye mögött változás történt, a McLaren előzte meg az Aston Martint. Az ezüstért itt is nagy küzdelem lesz a szezon végén, hiszen a Ferrari 349, a Mercedes pedig 371 ponttal áll. De a hátsó régióban is lesz izgalom – ne feledjük, minden helyezés dollártízmilliókról dönt –, az AlphaTauri sorban két jó futammal beérte és megelőzte (pontazonosság mellett) az Alfa Romeót, ami már csak a kilencedik helyen áll.

Folytatás egy hét múlva, november 3-5. között a Brazil Nagydíjjal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!