Szoboszlai menedzsere: A válogatott sikerei elfedik a rendszerszintű problémákat

2023. október 28. – 14:37

Másolás

Vágólapra másolva

Szoboszlai Dominik menedzsere, Esterházy Mátyás volt a 444 podcastjának vendége, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy a magyar futballban képzési problémák vannak, és az edzők elhivatottságával is akadnak gondok.

Úgy fogalmazott: „A magyar A-válogatott sikerei nagyon sok olyan problémáról elveszik a fókuszt, amivel sürgősen foglalkozni kell azért, hogy hosszútávon jó játékosaink legyenek (…) A képzési problémák ott vannak, azok a problémák, hogy a gyerekek nem fociznak. Azok a problémák, amik az edzők elhivatottságát illetik, azok is ott vannak.”

Az edzők szerinte egyre jobban keresnek Magyarországon az utánpótlásban is, de sajnos sokan úgy áramlanak be a szakmába, hogy látják, jól lehet keresni, de csak egy munkaként tekintenek rá, nincs igazi elhivatottságuk.

Esterházy szerint ha van olyan, akkor ő nem része semmilyen urambátyám világnak, és azt gondolja, azok a dolgok segítik a sport működését, amik piaci alapon működnek, mert akkor válik fenntarthatóvá. „Kevesebb beavatkozás sokszor többet ér.” Bizonytalan, hogy például mennyi ideig van taopénz, de ha egy klub ki tud nevelni jó játékosokat, akiket komoly pénzekért el tud adni, az fenntartható modell hosszútávon – vezette le.

„Alapvetően nem hiszek abban, hogy akadémiai szinten dőlnek el a dolgok. Sokkal fontosabb szerintem az, ami előtte történik. Mondjuk 6 és 14 éves kor között. Ugyanis ott tanulsz meg csomó mindent a labdával, a mozgáskoordinációval vagy a mentalitással kapcsolatban.” Ez szerinte megfelelő iskolarendszer kérdése is. Nálunk nagyon kevés időt töltenek a gyerekek sporttal.

Úgy véli, egyre jobb a magyar játékosok megítélése a nemzetközi színtéren. Nagyon komoly presztízse van Szoboszlai mellett például Gulácsi Péternek, Kerkez Milosnak, Schafer Andrásnak, Szalai Attilának, Sallai Rolandnak vagy éppen Bolla Bendegúznak. Ők nem olyanok, hogy kikerültek minőségi klubokhoz, aztán hamar eltűntek a süllyesztőben, hanem éveken át képesek jó teljesítményre. Ezt látja a piac, és „elkezdik elhinni, hogy ez az ország tud még kitermelni jó játékosokat, és elkezdik figyelni őket” – vezette le. A folyamat katalizátora volt a válogatott sikere is. De szinte mindig az egyénen múlik, hogy a külföldi lehetőségeket hogy ragadja meg, vagy hogy nem ragadja meg – mondta.

Esterházy Mátyás – Fotó: Robert Hegedus / MTVA / MTI
Esterházy Mátyás – Fotó: Robert Hegedus / MTVA / MTI

Esterházy azt látja járható útnak a magyar klubok számára, hogy ki kell nevelniük tehetséges játékosokat, akiket aztán viszonylag hamar eladnak tőkeerős külföldi kluboknak, nem túl magas áron. Mert addig vannak előnyös pozícióban a magyar csapatok, amíg itt tizedannyiba kerül egy tehetséges játékos, mint mondjuk Franciaországban. Ha ez az árkülönbség lecsökken, akkor a külföldi kluboknak már nem lesz érdekes a magyar piac. Csak akkor lehet majd drágábban külföldre értékesíteni játékosokat, ha már nagyon sok esetben bebizonyosodott, hogy jók a magyar labdarúgók.

Beszélt arról is, hogy a régiós válogatottakban az utóbbi években miért volt több nemzetközi szinten jegyzett minőségi játékos, mint nálunk.

Úgy véli, más a társadalmunk mentalitása, „mindig másokkal foglalkozunk, nem tudunk a saját kudarcunkkal vagy sikerünkkel úgy foglalkozni, hogy azt magunknak tulajdonítsuk. Hanem ha valamit elrontok, akkor a szomszéd eggyel nagyobb felelősséggel bír ebben mint én.”

Szoboszlai Dominik 13 éves volt, amikor a fiú családjának panellakásában először kezdték el tervezni a közös jövőt. Kevesebb mint tíz évvel később Szoboszlait 70 millió euróért igazolta le a Liverpool. Esterházy szerint ma Magyarországon nagyon nehéz társadalmi osztályt váltani, ebben szerinte nagyon le vagyunk maradva Európától. A sport az egyik olyan terület, amivel nagyot lehet előre lépni – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!