40 ezer focibíró hiányzik a pályákról, Kassaival csinál kedvet az UEFA

2023. október 25. – 11:41

Másolás

Vágólapra másolva



Az Európa Labdarúgó Szövetség (UEFA) valamennyi tagállamra kiterjedő, átfogó kampányba kezdett, mert 40 ezer játékvezető hiányzik a rendszerből. A szervezet honlapján Kassai Viktort szólaltatták meg, aki most Ausztriában dolgozik, és segíti a képzést. Előtte Bulgáriában és Oroszországban használták a tudását, eddig Magyarországon még nem.

Kassai elmesélte az interjúban, hogy az apja miatt kezdte el a bíráskodást, és hogy a legemlékezetesebb meccse a Wembley-ben volt, amikor a Barcelona Manchester United Bajnokok Ligája-döntőt vezette 2011-ben. Kassai a 2010-es dél-afrikai vb-n elődöntőt kapott.

Miután befejezte a pályafutását, beiratkozott az UEFA mesterképzésére, ahol például Kakával, Drogbával ült az iskolapadban. Ugyanennek a csoportnak a tagja volt John O’Shea és a Videotonból ismert Danko Lazovic is. Kassai többször kiemelte ebben az írásban a folyamatos tanulás fontosságát.

„Én hoztam a játékvezető perspektíváját, ők a játékosok nézőpontját, így ugyanarról a témáról beszélhettünk, de más szemszögből, ami különleges volt. A játékosok számára is jó volt, hogy jobban megértsék a játékvezetést, és fordítva” – nyilatkozott a UEFA portálján.

Kassai az UEFA harmadik évfolyamán vehetett át diplomát, ami a koronavírus-járvány miatt hosszúra nyúlt. Akár sportigazgató is lehetne ezzel a végzettséggel, de marad a saját területén a játékvezetésben. Most az ötödik évfolyamra lehetett beiratkozni, a válogatott két korábbi csatára, Nikolics Nemanja és Szalai Ádám most kezdte el az egyéves képzést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!