Szoboszlaiéké a liverpooli városi derbi, a hajrában verték 2-0-ra az Evertont

2023. október 21. – 15:49

Másolás

Vágólapra másolva

Fontos mérkőzést nyert a Liverpool a Premier League 9. fordulójában, hiszen a városi rivális Evertont győzték le. Szoboszlai Dominik csapata a második félidőben kezdett el egyre nagyobb fölényben játszani, majd a 70. perc környékén két tizenegyesgyanús szituációt is kiharcoltak.

Mindkettőnél Luis Díaz volt főszerepben a Liverpoolnál. Az elsőnél egy buktatás miatt reklamált, ám Craig Pawson játékvezető úgy látta (a visszajátszások alapján helyesen), hogy Díaz nem a védő hatására, hanem inkább önszántából esett el.

Szinte azonnal megint Díaz került az Everton kapuja elé, a beadása elakadt egy védő kezében, majd hosszas videózás után ekkor már büntetőt ítélt Pawson. A magyar válogatottban Szoboszlai Dominik az első számú tizenegyes-végrehajtó, Liverpoolban ez a tisztség viszont még Mohamed Szalahot illeti meg, az egyiptomi pedig lényegében tökéletes büntetőt rúgva szerezte meg a Liverpoolnak a vezetést a 75. percben.

Szoboszlai Dominik az Everton elleni bajnokin – Fotó: Andrew Powell / Liverpool FC / Getty Images
Szoboszlai Dominik az Everton elleni bajnokin – Fotó: Andrew Powell / Liverpool FC / Getty Images

Szoboszlaiék ekkor már jó ideje emberelőnyben voltak, Ashley Young ugyanis a 32. percre már két sárgát is összeszedett a vendégeknél. Az Evertonnak pedig vissza is ütött az emberhátrány: hiába tartották magukat elég sokáig, a hajrában úgy érezték, meg tudják fogni a Liverpoolt, kinyíltak, így a 98. percben egy villámgyorsan végigvitt kontra végén Szalah maradt üresen, és könnyedén duplázva eldöntötte a mérkőzést.

A Liverpool 9 forduló után 20 ponttal áll, de csak átmenetileg vette át a vezetést az angol bajnokságban, a többi rivális ugyanis később lép pályára. Szoboszlai Dominik ahogy az eddigi összes bajnoki meccsét, a mostanit is végigjátszotta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!