Nagy húzás volt Zubas beállítása a kapuba, de Szoboszlai tizenegyesére nem volt ellenszer

2023. október 17. – 22:17

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti odavágón nem ő védett, most viszont már igen, és az öt kaput eltaláló lövésből ötöt meg is fogott. Így aztán hiába játszott érezhetően jobban az elmúlt negyed órában a magyar válogatott, még mindig 2-0 volt az eredmény. A szépítő gólban is benne volt ugyanakkor a litván kapus, ő kaszálta el a szépen meginduló Sallait, és hiába érezte az irányt, Szoboszlai olyan erővel küldte be a léc alá a tizenegyest, hogy esélye sem volt védeni. Ahogy az első félidőben, úgy most is látszik, hogy Szoboszlai lehet a válogatott megmentője, embertelen munkát végez amellett, hogy halálosak a pontrúgásai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!