Döntetlent játszott a fociválogatott Litvániában, még várni kell az Eb-részvételre

2023. október 17. – 22:43

Döntetlent játszott a fociválogatott Litvániában, még várni kell az Eb-részvételre
Nagy Ádám és Szoboszlai Dominik a Litvánia–Magyarország Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a kaunasi Dariaus ir Giréno Stadionban – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az első félidőben szokatlanul tompa magyar futballválogatott nem tudta megnyerni litvániai Európa-bajnoki selejtezőjét. Ezer lelkes magyar drukker hajtotta végig a válogatottat, de a fordítás nem sikerült, 2-2-re végeztek a csapatok. A kijutás így most elmaradt, a következő esély novemberben jön, Szófiában.

Miután Szerbiát oda-vissza megverte a magyar fociválogatott az Európa-bajnoki selejtezőkön, már a hatodik fordulóban megnyílt az esély, hogy biztosítsa a helyét a jövő évi németországi tornára. Ehhez Litvániában kellett nyerni. Pontosabban kellett volna. Ha kíváncsi, hogy alakult ki a 2-2, itt megnézheti.

Marco Rossi egy helyen változtatott a szombaton győztes csapat összeállításán, Callum Styles helyére Gazdag Dániel került a középpályára, ami előrejelezte, a támadások építésében lesz fontos szerepe a Philadelphia középpályásának. Gazdag nem is a középpályán játszott az első percekben, inkább jobbszélső volt, Sallai Roland pedig átment bal oldalra. Szoboszlai ezzel együtt visszalépett a védők elé, onnan próbálta – elsősorban hosszú labdákkal – mozgatni a társait. A 10. percben alakult ki az első komolyabb helyzet, Kerkez és Nagy nem értette meg egymást a védekezésben, Lasickas lecsapott a labdára, beadott, Gineitisnek a tizenhatoson belül még arra is volt ideje, hogy megigazítsa a labdát, de csúnyán fölé lőtt.

A következő hazai helyzet a 20. percben már gólt hozott. Vargát választották el a keményen védekező litvánok a labdától, Cernych felgyorsított, a magyar védelem behátrált, a szélső 16 méterről a bal alsóba rúgta a labdát. Dibusz vetődött érte, de nem védhetett, szép lövés volt. A ciprusi AEL-ben focizó Cernych a szeptemberi körben Montenegró ellen is egy távoli bombából volt eredményes. A 25. percben Dibusznak vetődve kellett kiütnie egy távoli lövést, Lasickas labdájában volt erő, de nem helyezte a legjobban. A magyar válogatott tompább, erőtlenebb, pontatlanabb volt, érdemi veszélyt először az első fél óra végén tudott kialakítani, akkor Zubas kapus tenyerelte szögletre Szoboszlai életerős, 30 méteres lövését. Befért volna a bal sarokba. A szöglet után Szalai ívelt fejese a háló tetejére esett.

A gólszerző litván Fedor Cernych a Litvánia–Magyarország Európa-bajnoki selejtezőn – Illyés Tibor / MTI
A gólszerző litván Fedor Cernych a Litvánia–Magyarország Európa-bajnoki selejtezőn – Illyés Tibor / MTI

Egy perc múlva Sallai 7 méteres kapáslövése kevéssel ment mellé, Szoboszlai mintaszerűen rakta neki vissza a szögletet. A litvánok a második oldalon kihasználták az első szögletüket: a bolgárok ellen duplázó balhátvéd, Syrvis három méterről bólintott a kapuba. Gineites remekül csavarodó labdájára Dibusz nem mozdult ki, Kerkez nem tudott olyan magasra emelkedni, mint lendületből érkező ellenfele.

A folytatásban Sallai átmozgott a jobb oldalra, eredeti helyére, ahol a szerbek ellen is veszélyes volt. A szünet előtti beadása jól is jött középre, Varga közeli lövését azonban kiütötte a litván kapus. Eddig öt meccs alatt kaptunk két gólt, most azok a litvánok lőttek kettőt, akiket eredetileg a csoport utolsó helyére vártak sokan.

A második félidőre bejött Styles Gazdag helyére, Nagy Zsolt pedig Kerkezt váltotta. Egy perc sem telt el, amikor meghűlt az ereinkben a vér, mert egy gyors támadás végén megint gólt lőttek a litvánok. A játékvezető les miatt elvette ezt.

Válaszul Styles passzából Sallai került helyzetbe, de a litván kapus most is a helyén, ahogy Varga hatméteres fejesénél is. Szoboszlai remekül ívelte be a szögletet, a Fradi csatára jól mozdult a labda felé, de nem sikerült a kapuba továbbítania.

A 66. percben Nagy Ádám Sallait ugratta ki, a védő eltalálta a lábát, teljesen jogos tizenegyes volt. Szoboszlai állt a labda mögé, és kíméletlenül vágta a léc alá, kezdtek éledezni a magyar remények. Sallai újabb helyzeténél nem talált kaput, de

ahogy Szoboszlai feljebb lépett, egészen más karaktere lett a magyar támadásoknak. Mind a sebessége, mind az elképzelései, a ritmusváltásai, a passzai élettel töltötték meg a kapu előterét. Igazi vezér volt.

Szoboszlai Dominik értékesíti a büntetőt a litvánok ellen – Fotó: Ints Kalnins / Reuters
Szoboszlai Dominik értékesíti a büntetőt a litvánok ellen – Fotó: Ints Kalnins / Reuters

A 78. percben hatalmas tűzijáték alakult ki a litván kapu előtt, két magyar lövésbe is belevetődtek a védők, aztán Styles elé került a labda, de a tízméteres kísérlete a bal kapufa mellé gurult.

A 82. percben Szoboszlai szögletére most is jól mozdult Varga, és ezt a jól helyezett fejesét már nem tudta kiütni a litván kapus, hiába mozdult rá. Varga mindhárom őszi selejtezőn betalált. Egy perc múlva Csoboth Kevin lábában már ott volt a harmadik magyar gól, de passzolt lövés helyett.

Az utolsó percekben nagyon szorongatott Magyarország, nagy nyomás alatt volt a litván kapu, de a győzelem ezúttal elmaradt. Mindez azt jelenti, hogy Szófiában jön a következő esély, és egy döntetlennel ki lehet jutni az Eb-re. A csoport másik meccsén Montenegró egyenlített Szerbia ellen, de 1-1 után két gólt kapott és kikapott.

A csoport állása: 1. Magyarország 14 pont, 2. Szerbia 13, 3. Montenegró 8, 4. Litvánia 6, 5. Bulgária 2.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!