A Fradi az olasz bajnokság színvonalát hozta a Fiorentina ellen

Noha a Fradi élére szeptemberben kinevezett Dejan Stanković edzőként mindhárom korábbi meccsét elvesztette Vincenzo Italiano ellen, és 0–8-as gólaránnyal állt, a Ferencváros csütörtökön tízmeccses győzelmi sorozattal érkezett Firenzébe a Konferencia-liga csoportkörének második fordulójára a Fiorentina ellen. A tavalyi döntős és idei favorit hazaiak is kiheverték az Inter elleni négygólos vereségüket, és az olasz bajnokság élbolyába zárkóztak, hiszen csak gólkülönbséggel harmadikak a Juventus és a vasárnapi ellenfél Napoli mögött. Nézzük, mi történt a taktikai felkészültségében, technikai kivitelezésében és az izgalmak tekintetében is végig egy Serie A-színvonalat hozó, nagyszerű 2–2-es meccsen.

Mi mindent mutatott a Fradi?

Az előzetesekhez és esélyekhez hűen Italiano csapata a szokásos magas emberezős letámadással kezdett, és a második perc végén már másodszor jutott el a Fradi tizenhatosára, két pontatlan befejezéssel, illetve két remek ferencvárosi közbeavatkozással.

A 3. perc közepén támadott először a magyar csapat Abu Fani nyomás alatti kihozatalával, majd Bonaventura elleni szerelésével, illetve egy háromszögelés (Makreckis-Zachariassen) elindításával. A 6. perc elején kezdett kirajzolódni a hazaiak agresszív és emberkövető letámadása elleni magyar taktika: mivel Ranieri egészen mélyen követte Ben Romdhanét, Varga Barnabás visszamozgásával ki lehetett hozni az amúgy is erre fogékony Martinez Quartát, és a nem optimálisan tisztázott (Biraghi) vagy lecsorgó második labdából indítani.

A meginvitált presszing ellen a belső védő felpasszának lekészítése utáni széljáték ment, inkább a visszafelé keveset védekező Sottil oldalán (akinek hatból nulla sikeres csele volt) a kreatívabb Makreckis-Zachariassen duóval (ami jó meglátás volt a stábtól), például a 11. perc közepén.

A kontrára Abu Fani két ember között kivarázsolt, Ben Romdhanét megtaláló indítása mintapélda volt. Ismét jól megtalálták a magasan támadó hatosok miatt kiürített, úgynevezett 14-es zónát, majd a 18. percben megint egy labdaszerzés és Varga visszamozgása utáni, Ben Romdhane vezette kontra következett, amelyből csak Kayode elképesztő mentése miatt nem lett 0–1.

Mivel Italianóéknak továbbra sem akadtak működőképes ötleteik, a Fradi néha még saját labdabirtoklásból is kiválót alkotott: Cissé könnyedén cselezte ki a rátámadó Beltránt. (Pedig ő a Dél-Amerikát a Fluminensétől a Boca Juniorsig rettegésben tartó, Demichelis-féle River letámadását vezette néhány héttel ezelőttig.) És akkor mit mondjuk a borzasztó védekezési technikával (hatalmas terpesz, kiugrás, egyensúlyvesztés) odalépő Biraghiról, akit Zachariassen simán levett, majd kiugratta a tunéziai cutback-király Ben Romdhanét a szinte már menetrendszerűen érkező és nem hibázó Varga vezetőgóljánál.

Italiano tanácstalanságát González sem mentette meg

A hazaiak labdabirtoklásánál Stanković láthatóan nem akarta átengedni a kezdeményezést, és magasra húzta a védelmi vonalát, így gyakorlatilag hasonló egy-egy elleni küzdelmeket akart. Ezt a Fiorentina máskor gyakran látja, és számos taktikai elemmel tud rá válaszolni. Elsőként, lévén, hogy a Herthától elhozott Christensen megsérült a bemelegítésnél, a beugró kapus Pietro Terracciano plusz egyként való bevonásával. Ennek lényege a letámadás meginvitálása – jelen esetben Marquinhos kiugrása, majd kipasszolása (Kayode üresbe elszakadása, Nico González visszalépése). Egyébként a hetedik perc elején a Fradi is megpróbálta ezt, noha Dibusz – teljes joggal – bátortalanabbul és a labdától hamarabb szabadulva oldotta meg, illetve Mmaee passza C. Ramíreznek pontatlanabb is volt.

Szintén a remek felkészítettséget dicséri, hogy az utóbbi hetek firenzei taktikai slágerét – hogy Lucas Martinez Quarta amolyan Sammer-Rijkaard-Beckenbauer szerepkörben (persze nem olyan minőségben) játszik – Ben Romdhane által milyen tudatosan követte le és hatástalanította Stanković csapata.

Hazai oldalon taktikailag olyasmi lehetett az elképzelés, hogy míg labdabirtoklásban Italiano többnyire behozta Kayodét, és a szélt Nico Gonzálezre bízta (ellenpélda az első félidő végi kiugratás és Kayode elhibázott „cutback” passza), a labda ellen az argentin befelé presszingelt. Ugyanakkor ennek az előnyeit nem mindig jól használták ki, a kockázatát (hogy tömítik a pálya közepét, ezért rizikósabb a labdavesztés) pedig jól láthattuk annál a jelenetnél, amit Terracciano művelt a 8. perc elején: miután Maxime Lopez egy oda-visszamozgással leszakította magáról Abu Fanit – illetve a Fradi középpályása kiválóan adta át a fellépő Mmaeenak (megint hasonló elem a Fiorentina játékához) – Terracciano megpasszolta Lópezt.

Itt emeljük ki Marquinhos (és a stáb) taktikai felkészültségét, hiszen kiválóan leolvasta ezt. és instant nagy helyzetbe került.

Jack és Nico: a firenzei mentőcsapat akcióban

Mintha csak biztonságból, a Fiorentina következő három labdabirtoklási szakasza mind felívelés lett Nico Gonzálezre, aki az egész meccsen elképesztő mennyiségű, a szónak a tényleges értelmében csatát és párharcot vállalt Ramírez ellen.

A Fradi-gólig szinte csak a felívelések mentek, de utána is maradt ez a séma, egy-két Bonaventura-visszalépéssel. Ekkor a támadásban sosem acélos Mandragora került a kapuhoz közelebb, ami jelentős taktikai hiba volt, hiszen hamár egyáltalán játszik, akkor az ő szerepe a biztosítás és a kontrák megakadályozása. Nyilván nem szpojler annak, aki látta a meccset, de ez nem sikerült, és a számok is ezt támasztják alá, a Fradi hét kontrát is vezetett a meccsen.

Sokat elmond Italiano kezdeti taktikájáról és annak Stankovićék általi kioltásáról, hogy Mandragorának 61 perc alatt egyetlen párharca volt. Igaz, López nagyobb aktivitása a tizenegyből megnyert hárommal, valamint Sottil 3/13-a se mutatott jól. Abban a ritka pillanatban, amikor López megállított egy ellentámadást (például a 35. percben), abból rögtön vissza tudott támadni a csapat González által. Itt megjegyzendő, hogy előbb Torreira, majd utóbb Amrabat (a tízmilliós kölcsönre nem lehet nemet mondani) távozása nagy űrt hagyott maga után.

Giacomo (becenevén Jack) Bonaventura aktívabb szerepvállalása az építkezésben – főleg mihelyst González is visszajött átcselezni magát a presszingen – dilemmát okozott a Fradinak, hiszen nem lehetett őket a védőknek teljesen követni, így Abu Fani és Ben Romdhane sokszor egy a kettő elleni létszámhátrányban (a belépő belső védővel) kellett, hogy megküzdjön. Az, hogy emellett honnan maradt ereje az izraelinek kontrákat szervezni és a tunéziainak ezeknél López- és Biraghi-szintű stabil Serie A-játékosokat megbolondítani, rejtély.

Az első félidő vége a Fiorentina nagyobb labda elleni nyomásával, egy-két hazai beadással, szabálytalanságok által töredezett játékkal (13 fault a ferencvárosiaknál), ám általában szólva egy veszélyesebb és megérdemelten vezető Fradival ért véget.

A Fradi majdnem döntő fölényben volt

A második félidő olasz perspektívából egy teljesen indokolt Biraghi-Parisi cserével, magyar szempontból még több lehetőséggel kezdődött. Először is Mandragora késett le a remekül löbbölő Sigérről, de Varga lesre futása és a videóbíró ekkor még mentett. Egy Sigér-féle terület kiürítés és egy jó Mmaee-zárás után a kifelé pörgő tökéletes Abu Fani-szögletnél Cissé nagyon szépen verte meg az elviekben kiválóan fejelő Ranierit a második gólnál.

A hazaiak maradékvédekezése (rest defense) továbbra is támadható volt:

• a befelé tolódó Parisivel, aki finoman szólva nem az az ütközőjátékos (lásd az 56. percben Zachariassen ellen),
• a még mindig elcsúszott López-Mandragora duóval, valamint
• Martinez Quartáék plusz egyben való hátrálásával a még mindig nagyon taktikusan helyezkedő Vargával szemben.

A kiugratott Zachariassen középre adását (ezeket egyébként oktatni kellene), Ben Romdhane ismét nagyszerűen oldotta meg, és nem túlzás kijelenteni, hogy a Fiorentinát a kapufa mentette meg a kiütéstől – boksznyelven szólva ezekben a percekben már legalább nyolcig számolt a bíró.

A végjátékban elfogyott a Fradi

A tántorgásból ideiglenesen Nico González – aki két sárgát lehozott Mmaee és Varga ellen – állította fel csapatát, míg Italiano egy offenzív hármas cserével gyakorlatilag all-int mondott. Jöttek is a lehetőségek Parisi, Martinez Quarta, Barák, majd Nico González előtt.

A fenti ábrán jól látható a meccs képénel átalakulása: a gólhelyzetek mennyiségén és minőségén alapuló mutató, az xG az addigi 0,5-ről a meccs végéig 2,88-ig kúszott fel, míg a Fradié csak egy Pešić-lehetőséggel növekedett, az utolsó 19 lövésből 18 a Fiorentináé volt. Nézzük, mi változott és hogyan:

Taktikailag jelentős változtatás volt a 2-5-3-ra, sőt a végén már 2-2-6-ra való átállás, ami ellen a Fradinak nem nagyon volt más választása – kétgólos előnynél, idegenben, jogosan – mint visszaállnia. A Fiorentina a Wyscout-adatok szerint HATVAN méteren állt és védekezett előre. (Összehasonlításképp, ötven fölé a legmagasabban védekező csapatok, mint a Hansi Flick alatti Bayern, is elvétve jutnak.) Emellett a nyomás mellett:

• Nico és Bonaventura továbbra is hozták magukat;
• Arthurnak 41 perc alatt négy progresszív passza volt, míg Lopez és Mandragora ketten együtt hatot hoztak össze;
• Parisi öt sikeres cselt mutatott be középre;
• Kouamé egy konstans légicélpontot biztosított;
• a Veronában a fél liga által joggal körberajongott Barák a védelem közti zsebben kombinált;
• míg a támadásokhoz csatlakozó Martínez Quarta nyújtott kihívásokat a magyar csapat védekezési sémájának.

Stanković Bešić és Owusu beállításával (hét labdavesztés 31 perc alatt, ebből hárpm a saját térfélen, míg Marquinhos 85 alatt csak ötször vesztette el) és öt védővel válaszolt. Ám ezek nem igazán működtek, a második labdákat – például erre is jó a magasabb védővonal és az aktívabb maradékvédekezés – rendre Bonaventuráék szedték össze.

Mentálisan (például az egyre növekő beadások száma, a ritka rövid passzos kihozataloknál Mmaee) és fizikálisan is alacsonyabb szintre esett vissza a magyar csapat – vagy inkább diktált olyan tempót egy olasz élcsapat, amit csak páran (Cissé, Zachariassen és Marquinhos) bírtak, de például a rendszeres létszámfölénnyel szembesülő középpálya kevésbé.

Kouamé és Nico González lehetőségei után a Fradinak is jól jött a videóbíró, hiszen ismét jogosan érvénytelenített egy gólt. Bonaventura helyett Ikone beállításával még támadóbb lett a csapat, mire Ćivić behozatalával effektíve öt, néha hat védővel védekezett Stanković. Noha Owusu ebben nem jeleskedett, és önzősége miatt nem volt jó meccse, az előrevágott labdája Pešićnek – két védő között – nagyszerű volt, a befejezés pedig méltatlan az akcióhoz, mint ahogy a 92. perc elején is előnyösebb helyzetből hozott ki meglehetősen keveset.

A hazaiak is eléggé kifogytak az ötletekből, a beíveléseket (esetleg Owusu-felszabadításkísérleteket) Dibusz kiöklözgette vagy Cisséék hatástalanították, ám a nyomás szinte tarthatatlanná vált: Kouamé fejese és mögéindulásai, valamint Arthur zseniális tekerése már rosszat sejttettek.

Noha aki kicsit is követi a Fiorentinát, az tudja, hogy ők inkább a megnyert meccsek megmagyarázhatatlan elvesztésében jeleskednek („nincs olyan, hogy könnyű Fiorentina-meccs” – szól a twitteres szállóige), most visszahoztak egyet. Nem lehet azt mondani, hogy érdemtelenül, és ha valaki mindent megtett, az Nico González volt, átfejelése után Ikonének csak be kellett passzolnia a levegőből öt méterről. Sőt, a 93. perces egyenlítés után még két nagy helyzet (egy félfordulatos lövés és egy teljesen szabad fejes) maradt ki. Maradt a 2–2, amivel a Ferencváros több lőtt gólja miatt vezeti a csoportot.

Összességében egy kiváló meccset kaptunk, egy szokásosan őrült Fiorentinával, amelynek az első félidei teljesítményéért Stanković és csapata felkészültsége inkább felelős volt, mint egyéb faktorok. Nagyszerűen felkészített Fradit láthattunk, amely, talán ha egy-két minőségibb cseréje van, vagy a harmadik gól összejön, eldönthette volna a meccset. Ugyanakkor – saját tévés és egyéb elemzői munkásságomból származó fiorentinás tapasztalataim alapján – nem biztos, hogy van olyan hátrány, amiből az olasz csapat nem tud kijönni.

Mindenesetre hatalmas dolog, hogy Italiano csapatát – amely játékban mindenképp a top 5-ben van az olasz bajnokságban (van olyan Lazio-, Juve-, Roma-drukker, aki nem fogadná ezt el?) – ilyen meccsre kényszerítették, ahol mindent be kellett vetniük a fordítás érdekében. Lévén, hogy ez nem sikerült, a magyar bajnok nagy dolgot vitt véghez, és most már esélyes a továbbjutásra is.