Az élsport bevándorlóit vagy imádja, vagy alig ismeri Magyarország

Az egész honosítási biznisz két fő szabály köré épül a sportvilágban. Világbajnoki részvételhez nem feltétlenül szükséges egy adott nemzet útlevele, olykor a tartózkodási engedély is megfelelő; az olimpiához viszont nélkülözhetetlen az állampolgárság megszerzése. Országváltásnál a maximum türelmi idő három év, vagyis ennyit ki kell hagynia az adott sportolónak, mielőtt az új hazáját képviseli. De ha a kiadó és a befogadó ország megegyezik egymással, ez az időszak akár egy évre is csökkenthető.

Az 1992-es olimpia volt az első fontos mérföldkő a hazai honosítások történetében, akkor játszott a férfi-kézilabdaválogatottban az első importált játékos. A világ szabadabb felén már jóval korábban elterjedt az ilyen a nemzetváltás, elég csak az 1956-ban emigrált magyarokra gondolni, akiket az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada fogadott be. A barcelonai olimpián a magyar kézicsapat jobbkezes szélsőjeként játszó Igor Zubjuk Kijevben született, de már jó ideje Veszprémben élt és játszott. Kézenfekvő volt, hogy magyar útlevelet is kap, és ott lehet az olimpián, pláne, mert a magyar csapatnak nagy segítséget jelentett egy olyan kvalitású szélső, mint ő. A másik veszprémi őslégiós, Jurij Zsitnyikov az olimpián nem szerepelt ugyan, de ő is játszott néhányszor a magyar válogatottban.

A 2004-es olimpiára eredetileg három magyar-kubai kézis készült fel, aztán Hernandez kapus kimaradása után csak Carlos Reinaldo Perez és Ivo Diaz utazott Athénba, és nagyon fegyelmezetten segítették a magyar válogatottat a céljai elérésében. A Veszprémben játszó két játékosnak oroszlánrésze volt a negyedik hely kiharcolásában. Akkor már jól beszéltek magyarul, mindketten itt élnek azóta is. Ott volt az akkori csapatban a Székelyudvarhelyen született, Szegeden játszó Ilyés Ferenc is. Ilyés anyja Miklós Magdolna, a 70-es évek román válogatottjának legnagyobb sztárja volt, a ’75-ös világbajnokság gólkirálynője. Ilyés Szegeden folytatta a tanulmányait 2000-ben, erdélyi magyarként nem okozott gondot neki a beilleszkedés. A jelenlegi magyar keretben is van külföldön született játékos, a spanyol Pedro Rodriguez. Ha sikerrel veszi a csapat az olimpiai selejtezőt, ő lehet a következő nem Magyarországon született férfi kézis olimpikon a sorban.

A másik szakágban, a nőknél, 2000. július 25-e volt fontos dátum ebből a szempontból, Bojana Radulovics akkor mutatkozott be a magyar csapatban. A szabadkai születésű, magyarul jól beszélő átlövő két hónappal később már az olimpiai ezüstérmes csapat vezére volt. 2004-ben Sirina Irina állt a kapuban, ha Pálinger Katalinnak nem ment éppen a játék. 2008-ban, Pekingben Kovacsicz Mónika futott fel a szélen, aki Komárom szlovákiai felén született, ahogy a 2021-es olimpián szereplő Zácsik Szandra is. Mindketten éveken át nélkülözhetetlenek voltak a válogatottban.

A sportbeli honosítások az elmúlt 30 évben külön bejáraton működtek, és eleinte leginkább külhoni, magyar nemzetiségű sportolók voltak az alanyai. Egy év alatt lehetett hozzájutni a megfelelő papírokhoz. Előbb az idegenrendészeten kellett átjutni, aztán a sportért felelős minisztérium adott zöld jelzést, ha megalapozottnak látták, hogy szükség van egy-egy sportolóra. Legvégül a köztársasági elnöknek kellett aláírnia a papírokat.

Ez nem mindig volt sima ügy, 2007-ben Sólyom László például megakasztotta a szerb kézilabdakapus Nenad Puljezevics honosítását. A sportszövetség akkori elnöke, Sinka László valamennyi parlamenti pártból szerzett támogatókat, de Sólyom úgy érvelt, hogy túl sok kérelmet írt alá, amelyben a név „ics” végződésű volt. Végül a rajt előtt mégis beadta a derekát; a szerb válogatottban is megforduló kapus a dánok elleni győzelem kulcsemberévé vált. Végül a csapat az olimpiai részvétel kapujában elbukott az oroszokkal szemben.

A jégkorong- és a kosárlabda-válogatott is gyakorta rászorult az ilyen típusú erősítésre, sok esetben Székelyföldről (hogy csak a legfontosabbakat említsük: Sofron István, Bartalis István) vagy a Csallóközből (Sille Tamás), de volt, amikor Kanadából jött a segítség. Omar Ennafatti anyja magyar volt, Roger Holéczy nevéből is könnyen azonosíthatók a magyar gyökerek. A csíkszeredai és gyergyói kontingens nélkül elképzelhetetlen lenne a hokiválogatott, de a téli sportokra általánosítható is ez a megállapítás. Miklós Edit – híressé vált öndefiníciója szerint „inkább székely, mint román vagy magyar” – 2014-ben, a szocsi olimpián hetedik lett lesiklásban, ami a sínagyhatalom osztrákok irigykedését is kiváltotta.

Kosárlabdában annyira elharapózott a honosítási biznisz, hogy a nemzetközi szövetség célzottan szigorított a honosításon: minden válogatott keretében csak egy olyan játékos lehet, aki az Egyesült Államokban született. Cyesha Goree három magyar klubban játszott eddig, fontos szerepe volt abban, hogy a női válogatott eljutott az olimpiai selejtezőig, és a februári tornán is szükség lesz a jó játékára, hogy az utolsó akadályt is sikerrel vegye a női válogatott. A másik amerikai-magyarnak, Courtney Vanderslootnak is megvannak a magyar papírjai, de ő a szabály miatt már nem kerülhetne be az olimpiai keretbe.

A fociválogatottat sem kerülte el a honosítási láz, bár a FIFA szabályai lényegesen szigorúbbak, mint más sportágakéi. Az eredeti rendszer az volt, hogy ha valaki korosztályos szinten már játszott egy adott ország csapatában, azzal örökre odaköti magát, később nem válthat, és nem lehet felnőttként egy másik ország válogatottjának tagja. Ez aztán éppen a magyar MLSZ-elnök, Csányi Sándor kezdeményezésére megváltozott, valamennyivel puhább lett. Ma úgy néz ki a dolog, hogy ha öt évet eltölt valaki a fogadó országnál, akkor van lehetőség a zászlóváltásra.

Ennek szép példája Willi Orbán, akit a Kaiserslautern majd az RB Leipzig nevelt fel a magyar focinak. Végigjárta a korosztályos német válogatottakat, de utána hiába várta, hogy a felnőttek közt is bemutatkozhasson, Joachim Löw kapitány másként döntött. Gulácsi Péter terelte aztán a magyar csapat felé, ma már 43-szoros válogatott, klubszinten pedig továbbra is a Bundesligában játszik. Speciális eset Loïc Negóé, aki a később megasztárrá vált Griezmann-nal együtt nyert U19-es Eb-aranyat a franciáknak 2010-ben. Őt aztán az Újpest belga tulajdonosa hozta Magyarországra, később Fehérváron húzott le öt szezont, ami után már bemutatkozhatott piros-fehér-zöld mezben a válogatottban. A legfontosabb gólját 2020-ban szerezte, ezzel egyenlített Magyarország Izland ellen az Eb-pótselejtezőn. Most a nyáron a Le Havre igazolta le, de ettől még rendszeresen visszajár a válogatott találkozókra.

Callum Styles 14-szeres magyar válogatott, felmenői között vannak magyarok, most amúgy harmadosztályban focizik Angliában. Hogy az angol harmadik ligából válogatott tud lenni, az nagyon súlyos kritikája a hazai akadémiáknak, de ezen most lépjünk túl. Magyarul nem beszél, de nagy örömmel jött a válogatottba.

Kerkez Milos nevét akkor ismerte meg a szélesebb hazai közönség, amikor a 19 éves játékos idén nyáron az angol első osztályba igazolt 15 millió fontért. Ő a szerbiai Verbászon született, az osztrák Rapid Wien szúrta ki a tehetségét, de ott lemondtak róla, mert a magatartásával elégedetlenek voltak. A Győr dobott neki mentőövet, és az mindenképp a magyar foci javára írható, hogy meg tudta tartani. Kerkez megtanult magyarul, és az egyik kulcsembere lett a jelenlegi válogatott csapatnak, amely tehát négy nem magyar anyanyelvű játékossal áll fel.

Janics Natasa mindent megnyert

A legsikeresebb honosított magyar sportoló címét viszont egyértelműen Janics Natasa viszi el, aki háromszoros olimpiai bajnok lett magyar színekben. A Vajdaságban, a határtól száz kilométerre született, Bácskapalánkán. Apja, Milan gyakorta ment Szegedre evezni, felkészülni, ismerte a magyar viszonyokat. Amikor látta, hogy a lánya kivételes tehetség, a legendás magyar edzőre, Fábiánné Rozsnyói Katalinra bízta. Úgy gondolta, hogy az ő közmondásos szigora jó hatással lehet rá, és más nem is tudná kezelni. Janics a 2000-es olimpián még szerb színekben lett hatodik, 18 évesen. Az országváltása kockázatos volt, de gyorsan megtanult magyarul, beilleszkedett, kivárta a hároméves türelmi időszakot, majd a 2004-es magyar olimpiai válogatón nagy meglepetésre megelőzte a favoritot, az akkor már háromszoros világbajnok (később 31 ilyen címig jutó) Kovács Katalint.

Az edző Fábiánné férje, László találta ki, hogy párosban együtt kell versenyeztetni őket. Janics így egyesben és párosban is győzött Athénban, a magyar olimpiai küldöttség legsikeresebb tagja lett. A 2008-as olimpia előtt különvált edzőjétől, de Kováccsal akkor is nyertek. A 2012-es olimpia előtt édesanya lett, de egy rekordgyorsaságú felkészülés végén így is bronzéremmel tért haza Londonból. Akkor egyébként úgy látszott, visszamegy Szerbiába, még a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó is állást foglalt az ügyében, hogy engedje-e őt elmenni a hazai szövetség. Végül hosszas hercehurca után magyar színekben versenyzett Rióban, az volt az ötödik olimpiája, de itt már nem jutott be a döntőbe. A most 41 éves Janics második férje, a bolgár Andrian Dusev Kínában edzősködik, ő is kint él. Nemrég, amikor Magyarországon járt, arról posztolt a közösségi médiában, hogy a győri barátait nem tudja meglátogatni, de Szegedre több ideje maradt.

Augusztus végén számoltunk be arról, hogy a hatodik legjobbnak rangsorolt orosz sakkozó, az egyébként Kalmükföldön, Elisztában született Szanan Szjugirov Magyarországon folytatja. A játékos már az év elején jelezte a szándékát a hazai szövetségnek, sokáig nem történt semmi az ügyben, de az augusztus végi határidő előtt összejött a váltás, még csak az 50 ezer eurós átigazolási díjat sem kellett kifizetni. A sakk honosítási szabályai meglehetősen lazák, sok esetben már elég egy közüzemi számla is az adott országból, bizonyítandó, hogy az illető ott él, nem kell tartózkodási engedély sem.

Az orosz–ukrán háború miatt két év alatt 141 sakkmester hagyta el Oroszországot. Az ötödik legjobb játékosukat, Nyikita Vityugovot például már angol színekben látjuk. Az orosz szál már korábban is élt Magyarországon a sakkban, elég csak Alexander Csernyinre gondolni, aki játszott magyar színekben, és megtanulta a nyelvet is. Most is él Budapesten olyan orosz sakkozó, aki az U20-as vb-n jól szerepelt, de van olyan ukrán gyökerű játékos is, aki itt készül fel, és innen utazik a versenyekre. Magyarország jövőre sakkolimpiát rendez, és jelen állás szerint Szjugirov lenne az első táblás a magyar csapatban.

Korcsolyában az orosz iskola mindig is erős volt, az ő kiáramlásuk a világba már bőven a háború előtt megkezdődött. A magyar juniorválogatott például nulla magyar nevű versenyzővel szerepelt az idei junior-vb-n. Hárman Oroszországban születtek (Alekszander Vlaszenko, Polina Dzsumjanyizova, Mark Sapiro), Maya Benkiewicz pedig Franciaországban. Kósa Lajos elnököt emiatt keményen bírálták is, mert ebben a sportágban azt azért nem lehet mondani, hogy ne lennének magyar tehetségek. Állami támogatás pedig van bőven, amit lehetne az utánpótlás-nevelésre fordítani.

Veszélyes, a magyar sportolókat teljesen a pálya szélére szorító folyamat indulhat el, ha más sportszövetségek is követik ezt a mintát, és igazolna, mondjuk, 5-6 juniorkorú kínai pingpongost a magyar szövetség, vagy kenyai és etióp futókat az atléták.

A korcsolyázóknál vannak azért másféle esetek is, az amerikai-orosz Maxim Zavozin Hoffmann Nóra párja volt, így kapta meg az állampolgárságot, hogy indulhassanak az olimpián. Az amerikai John Henry Kruegernek is voltak magyar rokonai, emiatt jött, hogy aztán dúlva-fúlva menjen el az országból. Pedig most nagy segítségére válhatna a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottnak a kínaiból lett magyarból lett kínai Liu fivérek távozása után.

Nemcsak a korcsolyában, hanem a klasszikus magyar sikersportág vívásban is volt egy balul sikerült honosítás, a francia anyanyelvű Ujlaky Virginie érkezése is sok sérelmet okozott. A ranglistás helyezése alapján úgy tűnt, egyértelmű erősítést jelent majd, de a csapategység megsérült az érkezésével. A 2008-ban olimpiai éremre aspiráló csapat végül a hetedik helyen fejezte be a versenyt, Ujlaky ellen pedig fegyelmi eljárás indult, mert dühében megtaposta a melegítőjét. Ez egy honosított versenyzőnél, és a nemzeti színeket és címert viselő ruhadarabnál különösen rosszul néz ki.

A női vízilabda sokat nyert a honosítással

A vízilabda asszimilációs hatása egészen más. A legutóbbi világbajnokságon szereplő női válogatottban három olyan játékos is volt, akik nem Magyarországon születtek: Rebecca Parkes Új-Zélandon, Geraldine Mahieu Franciaországban, Natasa Rybanska Szlovákiában. Parkes angolul sem szeret nyilatkozni, magyarul ő beszél legkevésbé jól, de a korábbi kapitány, Bíró Attila alapelve volt, hogy a Himnuszt neki is meg kell tanulnia. Amikor egyedül kellett elmondania, jobban félt, mint a meccstől, de állta a sarat. Mahieu a francia válogatott csapatkapitánya volt, és mivel Párizsban lesz az olimpia jövőre, meglehetősen kockázatos döntést hozott azzal, hogy lemondott a hazájáról a magyar válogatott kedvéért. Mégis vállalta, noha nem garantálták neki, hogy helye lesz a csapatban. Edzőképzésre jár, Magyarországon tervezi a jövőjét. Rybanska a történelmi Magyarország határain belül született ugyan, de Pöstyénben már a huszadik század fordulóján sem sok magyar élt. A center gyorsan megtanulta a nyelvet, Bíró rendszeresen házi feladatokat adott neki, amiben a taktikai elemeket kellett ismertetnie magyarul. Parkes és Rybanska olimpiai bronzérmes lett magyar színekben 2021-ben. A férfi póló aranycsapata is profitált a honosításból, Gergely István 2004-ben és 2008-ban is fontos védéseket mutatott be a két győztes olimpián.

Ha már a birkózásban szerzett magyar világbajnoki cím emelte a figyelem középpontjába a honosítás témáját, fejezzük is be ezzel a sportággal a körképet. Magyarország eddig négy versenyzőt igazolt át, de a másik három a nyomába sem ér Muszukajev sikerességének. A dagesztáni, kaukázusi kirajzás nem új keletű dolog, és hogy mennyire erősek birkózásban ezek a területek, arra jó példa az a történet, amikor három-négy csecsen birkózó letévedt egy hazai edzőterembe. Már túl voltak az aktív pályafutásukon, a súlyukat sem tartották, nem keltettek éppen élsportoló benyomást. Összemérték viszont az erejüket pár edzőmeccsen az akkor olimpiai érmes Hatos Gáborral, és hát finoman szólva nem a magyar versenyző uralta a mérkőzéseket. Ők aztán többször nem jelentek meg az edzőteremben, nem akartak megkésett sportolói pályafutást maguknak.

Noha a magyarok négy honosításban vettek részt, a hazai birkózószövetség is úgy gondolja, nem jó ez a trend, és a nemzetközi szövetséggel együtt próbálnak gátat vetni a folyamatnak. Hogy ez sikerül-e, az még a jövő zenéje. Ha Muszukajev sikeres lesz Párizsban, az olimpián, és ki kell ülnie egy sajtótájékoztatóra, megvan az esély, hogy olyan kínos pillanatok jönnek, mint amikor Iliasz Iliadisz nyert Görögországnak dzsúdóaranyat az athéni olimpián. Az igazi neve ugyanis Jarji Zvidauri volt, és Grúziát hagyta el a görögök kedvéért, meg is nyerte az ország színeiben a versenyt, de görögül még ekkor is csak néhány alapszót tudott.