Milák Kristóf a budapesti világkupán tér vissza

2023. október 2. – 12:48

Másolás

Vágólapra másolva

Az október 20. és 22. közötti budapesti világkupán tér vissza Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, de fő versenyszámában még nem indul, írja az MTI.

„Kétszáz pillangón még nem fog úszni a budapesti világkupán, 50 és 100 méter pillangón, illetve 50, 100 és 200 méter gyorson fog, a tervek szerint. Nagyjából ez úgy néz ki, hogy 50 méteren nem árt, ha erős és gyors vagy, de erre még nem áll készen, valamint 100 és 200 méterhez pedig nem árt, ha állóképes vagy, és még ez sem áll készen, úgyhogy ezt egy felmérő tesztversenynek fogjuk fel” – mondta hétfőn az M1 aktuális csatorna megkeresésére Virth Balázs, a 23 éves magyar úszó edzője.

Szerinte a februári, dohai világbajnokságra a versenyzők nagy része felkészülésként tekint, így történik majd Milák esetében is, aki mindössze egy edzőtáboron lesz túl, a tervek szerint azonban addigra már utol kell érnie magát. Kiemelte, hogy a BHSE sportolója nem lesz csúcsformában, de rajtkőre áll, és amennyiben úgy dönt a nemzetközi szövetség, hogy megrendezi az Európa-bajnokságot, akkor a kontinensviadalon is részt vesznek.

Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, sem fizikálisan, sem mentálisan nincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Az edzéseket szeptember elején kezdte újra.

Virth Balázs azt is mondta, hogy a 800 méteres gyorsúszásban olimpiai bronzérmes, 200 méter pillangón vb-győztes Kapás Boglárka mindegyik világkupán részt fog venni. Márton Richárd Európa-bajnokkal és Zombori Gábor junior világbajnokkal utaznak szerdán Berlinbe, majd Athénba és végül a fővárosi vk-n is elindulnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!