Milák Kristóf visszatért, ismét érzi az éhséget

2023. szeptember 4. – 11:59

Másolás

Vágólapra másolva

A korábbi bejelentésével összhangban a nyári szünet után hétfőn délelőtt már a Duna Arénában edzett Milák Kristóf, olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó – jelentette be a Magyar Úszó Szövetség a hivatalos honlapján.

„Visszatértem. Szükségem volt a szünetre, mert érzem, hogy most ismét készen állok a folytatásra, ugyanazzal, vagy még acélosabb akarattal is, mint bármikor korábban. Ismét érzem az éhséget, hogy olyan dimenzióit mutassam meg az úszásnak, amit eddig még nem.

Kettőzött ambícióval kezdtem újra az edzéseket, beprogramoztam magam, tudom, hogy az első hetek, hónapok fájni fognak, de én választottam ezt az utat, és végigmegyek rajta – Párizsig, aztán még tovább is.”

Milák 2022-ben a Duna Arénában világcsúccsal győzött 200 pillangón, a 2023-as vb-re is megkezdte a felkészülést, de az áprilisi országos bajnokság után szünetet kért. Távollétében a francia Leon Marchand nyerte meg a világbajnokságot Fukuokában. Az úszásban speciális év következik, mert a július végi olimpia előtt fél évvel újra vb-t rendeznek, ezúttal Dohában, februárban. Milák akár már ott összecsaphat az Amerikában készülő franciával. Milák jelenléte a 4x100-as magyar gyorsváltóra is kedvezően hathat.

Ha Milák megvédi a címét Párizsban, ő lehet a harmadik magyar úszó, aki ismételni tudott. Mindeddig ez a bravúr csak Darnyi Tamásnak (1988, 1992) és Egerszegi Krisztinának (1988, 1992, 1996) sikerült.

Az olimpiai bajnok hozzátette még, nagyon köszöni mindenkinek a támogatását és megértését, és azon lesz, hogy mindenkit kárpótoljon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!