Szoboszlaival tovább menetel a Liverpool, Kerkez eddigi legpechesebb meccsét játszotta a Premier League-ben
2023. szeptember 24. – 17:22
A Liverpool hazai pályán 3-1-re legyőzte a West Ham United csapatát az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának hatodik fordulójában, így továbbra is veretlen, és a második helyen áll a Manchester City mögött. A hazaiaknál Szoboszlai Dominik ezúttal is végigjátszotta a mérkőzést. A liverpooli gólokat Szalah, Núñez és Jota szerezte, a vendégeknél Bowen volt eredményes.
A Kerkez Milossal felálló Bournemouth a meglepően jól szereplő Brighton vendége volt, és bár Solanke révén megszerezték a vezetést a 25. percben, ezúttal sem sikerült győzniük. A magyar válogatott védője az első félidő hajrájában a saját kapujába talált, 1-1-gyel fordultak a csapatok. A Brighton a második félidőben még két gólt szerzett, így ezen a meccsen is 3-1 lett a végeredmény. Kerkez is végig a pályán volt.
A Brighton a harmadik helyen áll 15 ponttal, míg a Bournemouth a tizenhetedik. A kiesőhelyen álló Sheffield United, a Burnley és a Luton is egy-egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
A magyar futballisták nyári átigazolásait ebben a cikkünkben elemeztük>>>