Forma–1: Megszakadt a Red Bull nagy sorozata, több mint egy év után nyert ismét a Ferrari

2023. szeptember 17. – 16:28

Forma–1: Megszakadt a Red Bull nagy sorozata, több mint egy év után nyert ismét a Ferrari
Carlos Sainz, a Ferrari spanyol versenyzője a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon 2023. szeptember 27-én – Fotó: Lilian Suwanrumpha / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Rajt-cél győzelmet aratott Carlos Sainz, a Ferrari spanyol versenyzője a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon. A 29 éves pilótának ez az idei első és F1-es pályafutása második futamgyőzelme – írja az MTI.

Sainz mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője zárt másodikként, a dobogó harmadik fokára pedig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája állhatott fel.

A Ferrari több mint egy év elteltével, tavaly július 10. óta először ünnepelhet újra győzelmet a Forma-1-ben, míg a Red Bull nagy sorozata megszakadt: egymás után 15 sikert követően most először nem az övé lett a győzelem.

A címvédő és sorozatban harmadik vb-címére hajtó Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője csak ötödik lett, így megszakadt a rekordot jelentő győzelmi szériája.

A legutóbbi 10 nagydíjon ő ért be elsőként a célba.

Sainz a rajtot jól kapta el, és magabiztosan őrizte meg az első helyet. Mögé csapattársa, Charles Leclerc sorolt be, miután jobb volt a startja, mint a második helyről induló George Russellnek. A 11. helyről rajtoló Verstappen nem tudott túlságosan sokat javítani, a 12. körben még csak nyolcadik volt.

A 20. körben egy kisebb koccanás után bejött a mezőny elé a biztonsági autó, és szinte az egész mezőny a boxba hajtott kerékcserére. Pályán maradt viszont a két Red Bull, így Verstappen másodikként, Sergio Pérez pedig negyedikként folytathatta a küzdelmet. Az újraindítást követően a két Red Bull látványosan lassabb volt a többieknél, így hamarosan több pozíciót is veszítettek: Verstappen féltávnál a hatodik, Pérez pedig a hetedik helyen száguldott.

A hajrában Russell és Hamilton utolérte Leclerc-t, és egy kör alatt mindketten megelőzték a monacóit. Közben az élen Norris egyre közelebb került Sainzhoz, a McLaren brit versenyzőjét pedig Russell próbálta minél előbb utolérni. Az utolsó körökre néhány tizedmásodpercnyi különbségre voltak csak egymástól az első négy helyen lévő, Sainz pedig úgy tartotta maga mögött Norrist, hogy az egyenesekben a brit nyitott hátsó szárnnyal tudja követni, így ugyanis Russellék nem tudták igazán komolyan megtámadni a mclarenest.

Közvetlenül a leintés előtt Russell hibázott, és a falba csúszott, így kiesett, a harmadik helyen csapattársa, Hamilton ért be. Verstappen a végére feljött ötödiknek, így változatlanul nagy előnnyel vezet az összetettben és egyre közelebb kerül a címvédéshez.

A vb a jövő hétvégén folytatódik Japánban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!