Összeütközött két, atlétákat szállító golfkocsi a stadionnál

2023. augusztus 24. – 20:31

Másolás

Vágólapra másolva

Koccanásos balesetet szenvedett két olyan golfkocsi, amelyik a Nemzeti Atlétikai Központ edzőpályájáról a stadionba szállította a 200 méteres síkfutás elődöntőjére készülő futókat.

Az esetről készülő videóból annyi látszik, hogy az egyik kocsiból kiesik a sofőr, majd azt mutatják, hogy a jamaicai Andrew Hudson a szeméhez kap. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt vele, de a szervezők miatta módosítottak az elődöntők időrendjén. Az első elődöntő, amelyben Hudson és Lyles is helyet kapott lett a harmadik futam.

Hudson végül rajthoz tudott állni, az elődöntőjéből nem jutott tovább, mindeközben a nemzetközi szövetség megerősítette, hogy volt egy kisebb baleset.

A helyi szervezőbizottság később azt közölte, hogy a sofőr jól van, vizsgálják az esetet, és a szállítási procedúrát is felülvizsgálják.

Frissítés: Hudsont bejuttatta a zsűri a döntőbe, amelyet a megszokott nyolc helyett kilencen futnak majd. Ezt a budapesti stadion a kilenc pályájával lehetővé is tesz.

.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!