Koncepciótlan Dárdai csapata, nem látják, mik az erősségeik – a Hertha pocsék rajtjának okai

Két, meglehetősen szerencsétlenül és talán érdemtelenül elveszített meccs után nulla ponttal, ám a Jéna ellen a kupában szerzett ötgólos, önbizalom-növelő sikerrel, meglehetősen optimistán, minimum 1, de inkább 3 pont reményében látogatott szombaton Hamburgba Dárdai Pál Herthája. A legnagyobb jóindulattal is elképesztően csalódást keltő tükörsima 0–3 után Dárdai mintha kicsit másképpen beszélt volna: „Ez egy osztálykülönbség volt, ezt el kell fogadnunk” – jött elő a legendás müssen wir akzeptieren dárdaizmus.

A végig elképesztően látványosan, kontrolláltan és dominánsan játszó Tim Walter-csapat ellen tulajdonképpen az volt a berliniek nagy szerencséje a legutóbbi szombaton, hogy a videóbíró még a hamburgi vezetőgólok előtt 2-3-szor megmentette őket, különben sokkal nagyobb is lehetett volna a vereség. Idén nemcsak a padról a végén az átmenetekbe jól beszálló Németh András miatt érdemes ismét közelebbről követni a hamburgiakat, hanem a már évek óta látványos és stílusos Walterball miatt is, amiből még a Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola is merít időről időre.

Az ismét kiváló teljesítményt nyújtó, most már ligaelső HSV-t immáron negyedik góljával (kettőt büntetőből szerzett) társgólkirály (szlovák) Bénes László vezette. A több első osztályú klubot visszautasító gólfelelős Robert Glatzel és a talán még a kiváló tavaszi formáját is felülmúló Bénes is másodjára került be a Kickernél a forduló válogatottjába.

Apropó forma, mondhatnák, hogy a nyári pihenő és korán kezdett felkészülés ellenére a formaátmentés a Bundesligából kieső, majd pocsék szezonrajtot produkáló Herthának is „sikerült”, illetve mondják is a német médiában:

• A ZDF kivégzést;
• a Sportschau a tabella aljára lökést említ;
• a Kicker a vendégeket esélytelennek látta.

A Tagesspiegel pedig a két csapat alig egy évvel ezelőtt játszott osztályozós párharcával vont párhuzamot, amikor még a Felix Magath és Kevin Prince Boateng vezette BSC nemcsak Marvin Plattenhardt pontrúgásaival, hanem játékban is felülmúlta a HSV-t. Azt a Hamburgot, amelyikben akkor még az azóta meglehetősen vitatott körülmények között, doppingolás miatt eltiltott horvát szupertini Mario Vušković és a másik, labdával kiválóan bánó középhátvéd Sebastian Schonlau kezdett, míg azóta Walteréknek komoly gondjaik vannak ezen a poszton – noha ebből szombat este az ártalmatlan Hertha ellen semmi nem derült ki.

„Bármilyen furcsán hangzik is, a sokszor nevetségessé tett hamburgi csapat szombat este gyakorlatilag követendő minta volt a berlinieknek a letisztultságban. A HSV kezdő tizenegyében még mindig öt olyan játékos volt, aki 15 hónappal ezelőtt, a selejtező visszavágóján is ott volt a kezdő tizenegyben. A Herthánál egy sem maradt. Pedig a felfordulás még csak most kezdődött. A Hertha csapata még mindig egy szedett-vedett csürhének tűnik” – írja a Tagesspiegel.

Elnézve a HSV állandóságát (mind keret-, de főleg stílusszinten), illetve a Hertha kezdőjében 15 hónap alatt történt változásokat, nehéz nem egyetérteni Dárdai azon állításával, miszerint talán kevesek ők a ligához. Valóban így van ez, egy hatvanmillió eurót érő kerettel? Mit csinál a Hertha a pályán és azon kívül? Ki a felelős ezekért az eredményekért? Tud-e javítani Dárdai? Mekkora bajban van a Hertha? Ezekre a kérdésekre keressük a választ: először a keret, utána a teljesítmények analizálásával igyekszünk utánajárni a Hertha borzasztó szezonkezdetének.

Inog a hátulja

20, 19, 18 – ez nem visszaszámlálás, hanem a három berlini kapus életkora. Jelenleg az a húszéves Tjark Ernst az első számú kapus Dárdainál, aki májusban a minden mindegy Wolfsburg elleni utolsó meccsen debütált. Ő a Hertha második csapatában is csak 6-szor védett az előző idényben a két tini, Robert Kwasigroch és Tim Goller mellett, míg a szintén húszéves Leon Cuk a Regensburghoz igazolt. Felmerül a gyanú, hogy ez nem túl optimálisan megtervezett helyzet.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy honnan is vágtak neki a berliniek az idénynek: a tavaly horroridényt produkáló, de több komoly európai klub által évek óta figyelt Oliver Christensent az első két Bundesliga 2-es meccs után a gyenge teljesítmény ellenére is elvitte négy és fél millió euróért a Fiorentina. Hogy mit értünk horroridényen Christensen esetében? A 2022–2023-as szezonban az öt európai topligát nézve 208 kapusból csak öten kaptak több gólt nála a PSxG-mutató alapján, Christensen maga mínusz 10,1-es mutatóval zárta az idényt. (A PSxG azt mutatja meg, hogy a kapus hány góltól óvta meg csapatát, minél nagyobb ez a szám, annál jobb, a negatív pedig azt, hogy a kapus olyan lövéseket is beenged, amiket hárítania kellene magától.)

Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a Schalkénál töltött kölcsönből visszatérő Alexander Schwolow (és az ő 3 milliós fizetése) elment az Unionhoz, míg a kiváló idénye után a Karlsruher SC-től első számú kapusnak elhozott Marius Gersbeck az edzőtáborban kocsmai verekedésbe keveredett, ami miatt a csapat határozatlan időre eltiltotta. Mivel nem nagyon maradt senki a fiatalokon kívül, Dárdainak nem igazán maradt választása, mint bizalmat szavazni Ernstnek. A jelenlegi nullpontos kezdés és a következő ellenfelek (ötből négyen az első 8 között vannak, a kakukktojás Braunschweig épp a hétvégén mérte a másik kieső Schalkére a gelsenkircheniek második vereségét) miatt lehet, hogy egy rutinosabb kapus, a berlini nevelésű Fabian Bredlow jöhet. Ő a Stuttgartnál most éppen Alexander Nübel mögött padozik.

Középhátvéd poszton nem a távozókkal van gond – a Herthába nem jól beilleszkedő 12-szeres paraguayi válogatott Omar Alderetéért négymilliót kaptak, miután 2 teljes idényt lehozott előbb a Valenciában, majd az őt kölcsön után végleg megvevő Getafénál. Sokkal inkább a túlkínálat jellemző, hiszen Marc-Oliver Kempf, Linus Gechter, Filip Uremović, Agustín Rogel, Toni Leistner és Pascal Klemens hatosához még nyugodtan hozzávehetjük Dárdai Mártont is, aki egyre többet ingázik a hatos poszt és a középső védő között.

Ugyanakkor meglehetősen inkonzisztens a felhozatal, a három komoly rutinnal és fizetéssel bíró belső védő közül Rogelnek műtötték a térdét, míg Uremović egy hónappal ezelőtt sérült meg, és a kupameccsen tért vissza. Az egyik legkomolyabb bundesligás tapasztalattal bíró Marc-Oliver Kempf (Stuttgart, Freiburg) 1-2 megindulástól eltekintve valami elképesztően kontrollálatlanul játszik, és nem lepődnénk meg, ha ő is hamar távozna. Így a megbízhatóságot effektíve a nyáron Németországba visszahozott Toni Leistner képviseli, mellette Dárdai Márton és a 18 éves Pascal Klemens váltogatják egymást, amikor épp nincs szükség rájuk védekező középpályásként. A tavalyi braunschweigi kölcsönéből (ahol négyszáz percet sem kapott) a HSV ellen balhátvédbe visszatérő Gechter az első két meccsét még a Hertha második csapatában játszotta, tehát egyértelműen ő az utolsó a védők közötti rangsorban.

Leistner képes ugyan megbontani az első vonalat, ám a sebessége miatt nem nagyon tud a Hertha magasan védekezni, igaz, Dárdai alatt ez sosem volt jellemző. Az építkezés így sokszor, mint például a Wiesbaden ötvédős mély védekezése ellen a hatosra, azaz Dárdai Mártonra hárul, akinek noha kiváló ballábas ívelt és lőtt passzai vannak, ezek csak ritkán működnek a rendszertelen építkezésben.

Amikor például az erős emberorientált Düsseldorf magas presszingjét sikerül is szépen kijátszani egy-két jól begyakorolt kombinációval, a négyvédős rendszerben beduplázott szélek és betöltetlen félterület, illetve a passzopció-hiány miatt el-elcsúszik a támadás. Így a Hertha, amelyik a 3 meccs alapján 166-szor jutott el a támadóharmadba (ez az ötödik legtöbb a német másodosztályban), meccsenként csak 11 lövésig (13. hely) és csak 15 büntetőterületes érintésig (14.) jutnak el. (Hogy mit lehet tenni a düsseldorfi nyomás ellen, arra ellenpéldaként a Lukas Kwasniok-féle Paderborn a Düsseldorf ellen játszott meccsének első harminc percét ajánlom.)

Dárdai egyébként inkább az első két meccs után volt roppant kritikus a szélsővédőivel – a lecserélt jobbhátvéd Jonjoe Kenny is a távozni vágyók táborát erősíti (mindenki nagy örömére idén is játszott a 37 éves berlini őskövület Peter Pekarík), míg a bal oldalon a nyáron igazolt Anderson Lucoqui is eléggé elvágta magát. A dortmundi nevelés óta vándorló Jeremy Dzudziak sokoldalúságát a másik exklubja (HSV) ellen már belső középpályásként kellett kamatoztatnia. Itt mindenképp erősítés a Brightontól megszerzett – tavaly a Düsseldorfnál az év játékosának választott – Michał Karbownik, aki bevallottan hatos akar lenni, pechjére viszont tényleg a liga egyik legjobb bal oldali védője volt tavaly. Ha felépül húzódásából a jobbhátvéd Deyo Zeefuik, akkor ez a hármas (Pekarík, Kenny, Gechter negyediknek) bőven el tudja vinni ezt a két posztot.

Középpályás, no az nincs

„Olyan csapat vagyunk, amelynek újra meg kell találnia önmagát, sok fiatal és néhány tapasztalt játékossal. A középpályán három olyan játékos is volt, aki még soha nem játszott ott” – mondta Dárdai a Hamburg elleni meccs után, ahol Dudziak, Klemens és az elképesztően sok labdát vesztő és láthatóan frusztrált Marco Richter alkották a triót középpályát. Richter viszont már kikerült a körforgásból, augusztus 22-én, cikkünk születésének perceiben a Mainzhoz igazolt.

Itt talán érthetők Dárdai, feltehetően Benjamin Weber sportigazgatónak címzett meccs utáni szavai, amivel a szeptember elsejéig történő igazolásokra célzott, nem kifejezetten finoman. Ugyanakkor az is látható, hogy a nyáron (vélhetően fizetéscsökkentés miatt négy középpályást eladó és egyet sem igazoló csapat miért van bajban. Lucas Tousart a városi riválisnak számító, ugyanakkor a Bundesligát erősítő Unionhoz ment, főleg egy egyébként jó idény után, Tolga Ciğerci nem vált be, a hatos-nyolcas posztokon bevethető Santiago Ascacíbar és a tízes Jean-Paul Boëtius pedig a kereten belül nagyobbnak számító fizetésükhöz mérten kisebb teljesítményt produkáltak.

Az alábbi képeken a Hertha első két idei meccsén, a Düsseldorf és a Wiesbaden elleni mérkőzéseken mutatjuk a labda elleni játék gondjait, bejelölve a levédetlen üres területeket és szabad embereket.

Nem tudom, hogy a lipcsei feljutás egyik fontos láncszemeként berobbanó, majd aztán a Napoliból egyre inkább kiszoruló Diego Demme (150 játékperc tavaly) megszerzése mindenre megoldás lenne-e, de tény, hogy a mélységi passzjátéka sokat segítene.

Támadójáték is milyen?

Kell is a segítség, hiszen hétfő esti és kedd reggeli fejlemény hogy a 2-3 éve még a német válogatott ajtaján kopogtató Suat Serdar olyannyira nem különösebben akar a Bundesliga 2-ben focizni, hogy a Herthával kötött, 2026-ig érvényes szerződéséből a következő évet biztosan a Hellas Veronánál tölti el. Itt megjegyzendő, hogy a Dárdaival szintén nem túl jól kijövő volt berlini Ondrej Duda tavasszal már Kölnből kölcsönadva kiváló idényt futott Olaszországban, épp a Serdar esetében emlegetett Veronában. Tehát a szeptember elseje úgy látszik, másoknak is fontos dátum, és a jelek szerint egyre többen hagyják el a Dárdaival egyelőre süllyedő hajót – a Hertha tavalyi legjobbja, Dodi Lukebakio akár tízmillió euró feletti összegért is távozhat, ha minden igaz. A klub egyébként szívesen megszabadulna a 2021-23 közötti sportigazgató Fredi Bobic két, térdsérüléssel bajlódó, a várakozásoktól messze elmaradó igazolásától, Kélian Nsonától és Myziane Maolidától, igaz, kereslet nem nagyon van rájuk. A 2026-ig aláíró Nsona a 2022-es legaigazolása óta egy meccset sem játszott még, a 2025-ig érvényes szerződéssel bíró Maolida 2021 óta 22 meccsen 1020 játékpercet kapott Berlinben (igaz, a legutóbbi szezont a Reimsnél töltötte kölcsönben).

Alternatív megoldás lehet – főleg a védők felépüléséig és esetleg Demme érkezéséig –, hogy Dárdai kipróbálja a háromvédős rendszert, ahol hátul bal oldalon Dárdai Márton tudna építkezni, középen Uremović, jobbon Leistner pedig egy stabilabb védekezést biztosítana. Előttük pedig ellenfél-specifikusan játszhatna Karbownik vagy Dudziak, illetve még támadóbb felfogásban a Kielben tavaly 21 gólt és gólpasszt összehozó, karrierje legjobb szezonját futó Fabian Reese vagy éppen Dárdai Palkó. Ő egyébként Richterrel együtt a legjobb 25 között vannak a lövési kísérleteket nézve, de a csapatkapitány Richter ugye távozott, így Dárdai Palkó maradt a Hertha legveszélyesebb fegyvere. Ám mint ismert, gólt még nem lőttek, az viszont már szinte hihetetlen, hogy nincs Hertha-játékos a helyzet minőséget mérő xG-kategória összesített top 30-ban.

És ha már a számok:

• A Hertha pontokban és lőtt gólokban utolsó, de a (tíz-, tizenkét meccses intervallumot alapul vevő) rövid távon mérvadóbb a teljesítménymérő xG alapján megítélt várható pontokban (Xpoints), három egységgel a 16. helyen vannak.
• Párharcokban az ötödik, futóteljesítményben a harmadik, sprintekben a második a csapat, tehát nem a klasszikus Dárdai-védjegyekben vannak elmaradásaik.
• 64,1 százalék a cselek és egy-egy elleni párharcok sikeressége, ami a Düsseldorf mögött a második legjobb mutató a Bundesliga 2-ben, gyakoriságban viszont csak a 12. helyen állnak, ez kifejezetten éles kontraszt – talán mintha nem lennének tisztában saját erősségeikkel.
• Labdabirtoklásban a tizenharmadikok, a lövési kísérleteknél a nyolcadikok, hét kulcspasszuk pedig a 13. helyre pozicionálja őket a mezőnyben, míg a progresszív labdás futásokban is csak a tizenötödik helyen vannak.
• Vagyis elég egyértelműen a futball kreatív részében vannak hiányosságaik – ami különösen élesen és világosan látszott a kristálytiszta koncepcióval futballozó HSV ellen.

Összességében a koncepciónélküliség a legszembetűnőbb a Herthát elnézve. Kívülről nézve nehezen megítélhető, hogy ezért most a Bundesligából kieső, emiatt széteső keret és a vezetőség, a távozni akaró vagy nem rendelkezésre álló játékosok, esetleg az edzői gárda a felelős. Nyilvánvalóan nehéz küldetést vállalt el Dárdai a visszajutást nézve, de nem sokat segít a helyzeten, hogy a HSV elleni meccs előtti és utáni nyilatkozatok azt a képet festik, hogy az egyik pillanatban még minden rendben van, a másikban pedig már káosz. Ahogy a „nem állunk készen a ligára” típusú kijelentések-üzengetések sem tudom, kinek segítenek (hacsak nem valamilyen fordított pszichológiáról van szó).

Na meg persze komoly ellentmondásban áll a nyári Berliner Weg (berlini út) mantrázásával és annak szajkózásával, hogy az előző, előző hagymázas álmokat kergető (Big City Club) vezetőségek által elpazarolt-elüldözött kiváló saját nevelésű játékosok beépítését hiányolják, hogy a saját nevelésű Maximilian Mittelstädt és Jessic Ngankam is távozott, Derry Scherhant a Championshipbe akarják kölcsönadni, és közben azért 8-9 játékost igazoltak a Herthába.

Azt gondolni, hogy a visszajutás sima ügy lesz, meglehetős naivitás a Bundesliga 2-vel szemben egy 25 éve futballnémet szakembertől, az ellenkezője (miszerint annyira gyenge a csapat, hogy szeptemberig több helyen kell erősíteni, noha ténylegesen igaz) pedig egyfajta felelősséghárítás. Nem állítom, hogy lehetetlen a klasszikus Dárdai-futballal visszajutni – lásd például a Schalkét, ahol ezt a csatár Simon Teroddéval művészi szintre vitték, vagy – urambocsá! – a pár évvel ezelőtti Union Berlint. De a két idei feljutó Heidenheim és Darmstadt sem játszott eget rengető focit, vagy bírt hihetetlen játékoskvalitással. Az más kérdés, hogy Frank Schmidt karakteressége vagy a kiváló darmstadti scouting és a nyugodtabb háttér mind-mind olyan pluszpontok, amik évek óta hiányoznak Nyugat-Berlinből.

Mindenesetre, amennyiben nem idejét meghaladott a Dárdai-féle futball, annak koncepcióján és kivitelezésén bőven van mit dolgozni. Vagy ahogy Toni Leistner, a szombati meccset törött orral is végigjátszó veterán belső védő mondja:

„A szezon nem sprint, hanem maraton. De most úgy érezzük, hogy 90 méterrel le vagyunk maradva a többiek mögött. Lassan el kéne indulnunk…”