A spanyolok győztes góljának szerzője a vébédöntő után tudta meg, hogy meghalt az édesapja

2023. augusztus 21. – 05:04

Másolás

Vágólapra másolva

Olga Carmona, a spanyolok győztes góljának szerzője a női focivébé döntője után tudta meg, hogy meghalt az édesapja – számolt be a BBC. A 23 éves focista a döntőben az angolokat 1-0-ra legyőző spanyol válogatott csapatkapitánya is volt, apja pedig hosszú és súlyos betegség után pénteken halt meg.

A spanyol Relevo lap szerint azonban Carmona rokonai úgy döntöttek, a döntőig nem mondják el Carmonának a hírt, hogy a focista a meccsre tudjon koncentrálni. Anyja és testvérei már szombaton megérkeztek Ausztráliába, hogy szorítsanak a lánynak, aki végül országa győztes gólját is megszerezte.

Arról egyelőre nem számolt be a spanyol média, hogy Carmona hogyan fogadta a hírt, a spanyol futballszövetség mindenesetre részvétét fejezte ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!