Az első női magyar vb-érem az atlétika legkeményebb számában jött össze

A magyar atlétika első női világbajnoki érmét Ináncsi Rita szerezte, aki az összetettsége miatt rendkívül nehéznek számító hétpróbában versenyzett. Ez a szám 100 méteres gátfutásból, magasugrásból, súlylökésből, 200 méteres síkfutásból, távolugrásból, gerelyhajításból és 800 méteres síkfutásból áll. Ináncsi 1995-ben lett bronzérmes Göteborgban.

„Egy biztos, egészen másképp élek meg egy egyéni versenyszámot, mint a hétpróbát. Akármilyen jó eredményt érek el például távolugrásban, nem fog meg úgy, mint egy hétpróba. Amikor lefutom a 800 métert, függetlenül az elért eredménytől, egy jóleső érzés tölt el. Szinte euforikus állapotba kerülök. Alkottam valamit! Nekem a hétpróba az életművem” – mondta egy 1996-os interjúban, miután az 1995-ös év női atlétájának választották meg itthon.

Ináncsi esetében nem véletlenül jöttek elő az egyéni számok, hétpróba mellett nyert súlylökésben és távolugrásban is felnőtt magyar bajnoki címet, utánpótláskorúként pedig még több számban győzött itthon. Ez egyszerre jelezte az ő kiváló képességeit és az akkori magyar atlétika féloldalasságát. Volt idő, amikor egyszemélyes atlétikai válogatottnak nevezték őt azért, mert több számban is megütötte a válogatott szintet.

A családjában nagy hangsúlyt kapott a sport, anyja válogatott kosárlabdázó volt, apja egyetemistakoráig atletizált, és mivel az atlétikát látták a világ legszebb sportjának, a lányaikat is afelé terelgették. Akkoriban szinte mindenkit versenyeztettek többpróba számokban, és végül Ináncsi megmaradt ezeknél. Tehetsége hamar kiütközött, sokat is versenyeztették, és már utánpótláskorában jöttek az eredmények.

Tizenhét évesen már hetedik volt a junior vb-n hétpróbában. Két év múlva még figyelemfelkeltőbb eredményt ért el, akkor már ezüstérmes volt a junior vb-n. 1991-ben már a felnőtt vb-n indult, ahol a 11. helyen fejezte be a hétpróbát, de az áttörésre még várni kellett. A barcelonai olimpián feladta a versenyt, az 1993-as vb-n pedig megismételte a 11. helyet.

Ináncsi Rita 1994-ben és 1995-ben volt a csúcson. 1994-ben a párizsi fedett pályás Európa-bajnokságon ezüstérmes lett ötpróbában, majd a szabadtéri Eb-n is ezüstérmet szerzett. A győzelem sem sokon múlt, csak 15 ponttal kapott ki az 1991-es világbajnok Sabine Brauntól. Ebbe az évbe még egy országos csúcs is belefért, Götzisben 6573 ponttal lett harmadik, és ezt az eredményét csak 25 évvel később Krizsán Xénia tudta túlszárnyalni.

Az 1995-ös vb-n már érezhetően nagy várakozások voltak Ináncsival szemben. A favoritok közé a német Heike Drechslert, Braunt és a világcsúcstartó amerikait, Jackie-Joyner Kersee-t sorolták. Utóbbi aztán el sem indult, edző-férje állítólag annyira elégedetlen volt a korábban rendezett távolugrásban nyújtott teljesítményével, hogy inkább hazaküldte.

Braun sérüléssel küzdött, a vb előtt a Nemzeti Sport erről is megkérdezte Ináncsit. „Persze, hogy sérült. Melyik többpróbázó nem az? Figyeld meg, mégis itt lesz. Arról szól majd ez a verseny, hogy ki bírja jobban elviselni a fájdalmakat” – mondta erre. Edzője, Bakai József pedig arról beszélt, hogy a göteborgi verseny a várható eső és hideg miatt a feladások versenye lesz. Ez a jóslat végül be is jött, a 30 indulóból csak 20-an fejezték be a hétpróbát, ami a vb-k történetében azóta is a legnagyobb arányú feladás a számban. Braun és Drechsler sem csinálta végig a hétpróbát, Ináncsi szerint azért sem, mert érezték, hogy a végül dobogóra kerülő három atléta biztosan megveri őket.

Ináncsi jól kezdte meg a hétpróbát, az első számban, a száz gáton rögtön 13,61 másodperces egyéni csúcsot futott. A magasugrás nem a várakozásainak megfelelően sikerült, de két szám után a harmadik volt az orosz Szvetlana Moszkalec és a lengyel Urszula Włodarczyk mögött. Súlylökésben is egy egyéni rekorddal állt elő, majd 200 méteren a negyedik lett. Moszkalec több mint száz ponttal ellépett a mezőnytől, de a dobogós helyekért még szoros volt az állás. Ináncsi 3838 ponttal állt a negyedik helyen az első nap után, a szír Ghada Shouaa (3850) és az amerikai Kim Carter (3842) is elérhető távolságban volt.

A második nap jött Ináncsi kedvenc száma, a távolugrás. Egy térdfájdalom miatt látszott rajta, hogy félti a lábát, és az első két sorozatban nem is ugrott túl jól, a harmadikban viszont javított, 653 centiméterrel övé volt a mezőny második legjobb eredménye, és ezzel újra ezüstérmes helyen állt. A gerelyhajítás aztán átrendezte a mezőnyt, Shouaa hatalmasat dobott, ezzel átvette az első helyet Moszkalectől. Az orosz ugyan négy méterrel kisebbet dobott, mint Ináncsi, még maradt az előnyéből, így a magyar atléta a harmadik helyre csúszott vissza. Ugyan a 800 méteres síkfutás nem a kedvenc száma, elég sok ponttal vezetett a negyedik előtt, hogy ne kelljen nagyon aggódnia.

„Mielőtt kijöttünk, azzal is elégedett lettem volna, ha a legjobb hatba kerülök. Most viszont azt fájlalom, hogy nem végeztem előrébb. Mint minden hétpróbaversenyen, itt is volt kritikus pillanatom. Például amikor magasban kétszer levertem a száznyolcvanhárom centit. Bár általában jobban ugrom, most ennek az eredménynek is örültem, mert mint a verseny előtt is mondtam, mostanában problémám volt a lábammal, ezért ugrani is kevésbé tudtam. Aztán ott volt a távol. Ha nem ugrom, harmadikra egy jót..” – nyilatkozta vb-bronza után a Nemzeti Sportnak.

Ináncsi az 1996-os atlantai olimpián hatodik lett, de már ekkor is egyre többet küzdött sérüléseivel, az Achilles-inát műtötték, és már csak ritkán vállalt hétpróbát. Némi szünet után még a 2000-es olimpiára is felkészült, de Sydney-ben nem tudta végigcsinálni a versenyét, rögtön az első számban, a gátfutásban megsérült. Ezután vissza is vonult az élsporttól.

A vele készült interjúkban rendszeresen előjött a magyar atlétika és legjobbjainak alulfinanszírozottsága és a nehéz körülmények. Egy időben olyan elkeseredett volt, hogy edzőjével azt találták ki, hogy érdekházasságot köt Németországban, hátha úgy több pénzhez jut. A 2000-es olimpia előtt pedig edzője, aki az élettársa is lett, eladta a lakásukat, hogy az azért kapott kétmillió forintból tudják fedezni a felkészülésüket. Ináncsi a hazai szakmával sem volt teljesen kibékülve, úgy vélte, gyerekkorában rossz technikákat tanítottak meg nekik, és az, hogy ezeket kijavítsa, rengeteg energiát és időt vitt el, és szerinte a sérülései is a helytelen technikákból eredtek.