Három hónap alatt mind a 14 nyolcezer méteres hegycsúcsot megmászta egy norvég hegymászónő

2023. július 27. – 13:38

Három hónap alatt mind a 14 nyolcezer méteres hegycsúcsot megmászta egy norvég hegymászónő
A képen Kristin Harila látható április 26-án, a kínai Shishapangma csúcsán, kezében norvég és számi zászlóval Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Új gyorsasági rekordot állított fel az a norvég hegymászónő, aki három hónap alatt megmászta a világ összes nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát – írja a Reuters.

A pótlólagos oxigénnel mászó Kristin Harilát több teherhordó serpa is segítette az expedíciók során. Az utolsó kihívás a 8611 méter magas K2, a világ második legmagasabb hegycsúcsa volt, amit július 27-én mászott meg. Harila és csapata teljesítménye abból a szempontból is rendkívüli, hogy az egyik teherhordója, a 17 éves Nima Rinjin serpa a legfiatalabb, aki eddig megmászta K2-t.

Az alábbi Insta-videót Harila készítette július 15-én a Gasherbrum II csúcsán, a Karakorum hegységben, Kína és Pakisztán határán.

A világ tizennégy legmagasabban fekvő hegycsúcsának elérésre néhány hónap alatt óriási kihívást jelent, amihez sok hegymászónak évekre van szüksége. A mostani eredmény jelentőségét az is kiemeli, hogy a korábbi rekordot beállító, nepáli származású Nirmal Purja, 2019-ben hat hónap alatt teljesítette ugyanezt a kihívást. Harila és társai rekordját egyelőre nem erősítette meg a Guinness Rekordok Könyvét készítő bizottság, teszi hozzá a hírügynökség.

Az összesen 92 napig tartó mászássorozat résztvevői április 26-án értek fel a Tibetben található Sishapangmára, azóta megmászták a Mount Everestet, a Kancsendzöngát, a Lhocét, a Makalut, a Cso Ojut, a Dhaulagirit, a Manaszlut és az Annapurnát Nepálban. Ezután Pakisztánba utaztak, ahol a Nanga Parbat következett, majd a Gasherbrum I és II, végül a Broad Peak, amelyet a K2, vagyis az utolsó kihívás követett.

A sikeres rekordkísérlettel kapcsolatban egy egyesült államokbeli hegymászócég tagja, Garrett Madison azt mondta, hogy a norvég vezetésű hegymászócsapat egy szűk időjárási ablakot kihasználva ért fel a K2 tetejére, és hozzátette, hogy Kristin Harila mentálisan és fizikailag is rendkívül ellenálló.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!