A címvédő spanyolok a favoritok a vb-elődöntőben, de megvan ellenük a magyar pólósok receptje

2023. július 26. – 18:04

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar férfi vízilabda-válogatott hektikus játékkal, 13-12-re győzte le az Egyesült Államokat a fukuokai világbajnokság negyeddöntőben. Csütörtökön (magyar idő szerint) fél tizenkettőtől a címvédő Spanyolország jön az elődöntőben, őket tartják a torna legnagyobb favoritjának. A spanyolok a csoportjukban a szerbeket 16-14-re, Montenegrót 11-7-re verték meg, a negyeddöntőben viszont egy nyögvenyelős meccsük jött, úgy verték 7-6-ra a franciákat, hogy az utolsó negyedet 3-1-re nyerték meg.

Az USA ellen hat gólt szerző Zalánki Gergő önmagát is okolta a meccs után, amiért, olyan szoros lett, mert ha pontosabbak a lövései, akkor már korábban is döntésre lehetett volna vinni a találkozó sorsát. Egy nappal az elődöntő előtt azt kérdeztem tőle, melyik arcát mutatja a válogatott az elődöntőben. Azt, amelyik a horvátok ellen kevés hibával játszott a múlt héten, vagy azt, amit az amerikaiak ellen, ahol olykor kapkodóan, szétszórtan teljesítettek?

„Jó kérdés, mert egy olyan ellenfél érkezik, amelyik az elődöntő négy csapatából egyértelműen a legerősebb. Az elmúlt tíz nagy tornán egyszer sem hiányoztak a négy legjobb csapat közül.

Stabil, összeszedett, összeszokott, komplett és komplex csapat, jó hosszú cserepaddal, posztonként több jó játékossal. Nálunk azért több kérdőjel van.

Egy biztos, nagyobb akarás kell, amivel kompenzálhatjuk az erejüket. Az egyéni kvalitásaink is fontosak lesznek. Egész jó a mérlegünk ellenük az utóbbi időben, az olimpián a bronzmeccsen (9-5), és a tavalyi Eb-elődöntőben (10-8) is mi nyertünk. Az amerikaiak lendületét megtörtük, szívből hiszem, hogy ez még kitart” – mondta a Telexnek a Pro Recco játékosa, aki olasz csapatával idén és tavaly is BL-győztes lett.

Zalánki Gergő a japán elleni vb-meccsen 2023. július 17-én – Fotó: Albert ten Hove / BSR Agency / Getty Images
Zalánki Gergő a japán elleni vb-meccsen 2023. július 17-én – Fotó: Albert ten Hove / BSR Agency / Getty Images

Nyomatékosította, annyi hiba, mint az amerikaiak ellen volt, száz százalék, hogy nem fér bele. Nem szokta nézni a soron következő ellenfél meccsét, de most bekapcsolódott a végére, épp abba a szakaszba, amikor a spanyolok 4-6-ról fordítottak. Ha hátrányban is voltak, kijátszották az utolsó pillanatig a fórjaikat, egy pillanatra sem voltak pánikban.

„Ha ég a ház, és ilyen türelmesek tudnak maradni, az mutatja meg egy csapat erejét. Eddig valójában nem játszottunk hátrányban, most megvan az esély arra, hogy nem vezetünk, nekünk is erőt kell mutatni” – foglalta össze Zalánki.

Az USA ellen két büntetőt hárító, egyet pedig szemmel verő kapus, Vogel Soma szerint óriási fegyelmezettség kell a spanyolok ellen, meg kell akadályozniuk a lefordulásaikat. Neki pedig az olyan átlövésgólok, mint az amerikaiak ellen kapott, nem férnek bele.

„Kapusteljesítmény nélkül lehetetlen bejutni egy torna döntőjébe. Azt láttuk a spanyoloktól az olimpia előtt, és a tavalyi Eb előtt is, amikor együtt készültünk fel, hogy szanaszét vertek minket, azt sem tudtuk, hol vagyunk. Ezek után az olimpián és az Eb-n győztünk ellenük. Van 3-4 nagy lövőjük, őket jó lenne kivenni a játékból” – ezek már Vogel Soma szavai. Kezdi megszokni, hogy ő a válogatott kezdőkapusa. Noha a Fradiban már régóta az, úgy érzékeltette, hogy egy klubcsapatból a nemzeti csapatba megérkezni olyan, mintha az utánpótlás csapatból a felnőttbe lépne át.

Úgy tartja, nagyon is ott van a fejekben, hogy csütörtökön megszerezhetik az olimpiai kvótát is. Jó néhány csapat érkezett hasonló reménnyel, de már csak négy nemzet van versenyben a párizsi részvételt jelentő két helyért. Jövőre még ki lehet jutni az olimpiára, de az nagyon nem mindegy, ha most megvan a részvételi jog, akkor a 2024-es februári vb-t és az Eb-t is a kísérletezésre, új emberek beépítésére lehet használni.

Vogel Soma az amerikaiak elleni negyeddöntőben 2023. július 25-én – Fotó: Adam Pretty / Getty Images
Vogel Soma az amerikaiak elleni negyeddöntőben 2023. július 25-én – Fotó: Adam Pretty / Getty Images

A csapatkapitány, Varga Dénes nem számolta, hányadik vb-elődöntője jön, mert azt pontosan tudja, egy olyan győztes vb-elődöntője volt, amikor az aranyérmet is megszerezték. Tíz éve Barcelonában a görögök elleni negyeddöntő után indultak be, az elődöntőben a horvátokat verték meg egy találattal.

„A rangadókat behúztuk az idei vb-n, ezért vagyunk itt, de a mutatott játék képével nem vagyok elégedett. Önmagammal sem, mert olyan hibákat vétettem, amiket nem kéne. Bosszantanak ezek, bennem vannak, igyekszem javítani rajtuk. Tíz éve összeállt minden az utolsó két meccsre, most sem vagyunk távol ettől. Pozitívnak találom, hogy a franciák fogást találtak a spanyolokon. Az eredmény volt a bajom azzal a meccsel” – mondta mosolyogva.

Mert úgy gondolta, a franciák nem tudták volna még egyszer olyan szintre felszívni magukat, míg a spanyolok még egyszer nem tudnak olyan rosszul játszani. A meccset a védekezés oldaláról közelítene, ha az jól működik, akkor idén is megverhetik egy nagy tornán a spanyolokat.

A szövetségi kapitánytól, Varga Zsolttól azt kérdeztem, megvan-e már a fejében, mivel tudná meglepni a riválist. Úgy felelt, hogy mivel jól ismeri egymást a két csapat, inkább csak olyan dolgok jutnak eszébe, amivel hatékonnyá tudja tenni a támadást és a védekezést egyaránt.

Varga Zsolt szövetségi kapitány a férfi vízilabdatorna csoportkörének első fordulójában játszott Magyarország–Japán mérkőzésen a fukuokai vizes világbajnokságon 2023. július 17-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Varga Zsolt szövetségi kapitány a férfi vízilabdatorna csoportkörének első fordulójában játszott Magyarország–Japán mérkőzésen a fukuokai vizes világbajnokságon 2023. július 17-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

„Nem könnyű nekik meglepetést okozni, egy videóelemzésben könnyebben tudnám szemléltetni, hogy mi mindenre reagálnak. Ha úgy érkezünk a kapujuk elé, hogy már csak 9-10 másodperc van hátra a 30 másodperces támadóidőből, az nem jó. Sokszor látjuk, hogy a csapatok így érnek a spanyol kapu elé, mert közben valahol elvesznek a mezőnyben a másodpercek. Ha 15-16 másodpercet ott tudunk tölteni, akkor több esélyünk van, nyomást tudunk rájuk gyakorolni. Eközben arra is figyelnünk kell, hogy a spanyolok érnek a leggyorsabban az ellenfelük kapuja elé. Ezt kell megakadályoznunk. Minden összefügg mindennel, ha kijátsszuk a támadásainkat, és figyelünk a lefordulásra, akkor el tudjuk bizonytalanítani őket. Ez a célunk.”

Varga nagyjából 10 órán át elemezte csak a két meccs közti pihenőben a spanyolok játékát. Mivel régóta ismerik egymást, ismerik az automatizmusokat, ha valaki késik a védekezésben, a társ azonnal tudja, mi a dolga.

„Nyilvánvaló, magasabb szinten kell játszanunk, mint az amerikaiak ellen, nagyjából a száz százalék közelében, a kapust jó blokkokkal segítve, a támadásban pedig megfelelő hatékonysággal” – adta meg a siker receptjét a játékosként olimpiai bajnok kapitány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!