A Hungaroring teljes felújításához kötötték a plusz ötéves Magyar Nagydíj-hosszabbítást

2023. július 22. – 17:23

Másolás

Vágólapra másolva

Eredetileg 2027-ig lett volna érvényes a megállapodás, de most ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá a Hungaroringen, így 2032-ig maradhat a Magyar Nagydíj.

A hosszabbításnak feltétele is volt: az egész Hungaroringet 2026-ig bezárólag teljesen fel kell újítani.

„Terveink szerint év végére megszületik a munkákra vonatkozó közbeszerzési eljárás eredménye, majd a kormány támogató döntése után 2024 elején lép hatályba a szerződés és elkezdődhetnek az előkészületi munkálatok”

– mondta Schmidt Ádám a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, aki azt is hozzátette, hogy a szerződéshosszabbítást a Honvédelmi Minisztérium nevében Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter írta alá.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: a tervek szerint a 2026-os Magyar Nagydíjra teljes egészében megújul a pálya – a főépülettel, a főlelátóval és a szurkolói zónával együtt, így az új szerződéses periódusban világszínvonalú környezetben láthatják vendégül a csapatokat és a szurkolókat.

Minden egyes helyszínen és eseményen látni szeretnék azt az elszántságot és erőfeszítést, amelyet Magyarországon tesznek a fejlesztések, valamint a szurkolók kiszolgálásának javítása szempontjából.

– mondta Stefano Domenicali, a F1 elnök-vezérigazgatója.

Szerinte Magyarország több okból is fontos a versenysorozat, és lényeges, hogy a szombaton bejelentett szerződéshosszabbításnak köszönhetően hosszú távon tudnak számolni a Hungaroringgel. Azt is elmondta, hogy a szerződés meghosszabbítására vonatkozó tárgyalások „nehezek, de korrektek” voltak, egyben kiemelte a magyarországi promóter és a magyar kormány elkötelezett hozzáállását is.

A 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt – a jegyeladási adatok alapján – több mint 300 ezer nézőre számítanak Mogyoródon.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!