Sírva fakadt, majd feladta a mérkőzést Tóth Amarissa Kiara ellenfele a magyar teniszező kicsit sem fairnek gondolt lépése után

2023. július 19. – 12:06

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: A mérkőzés utáni órákban több részlet és egy hosszabb videófelvétel is napvilágot látott, ami alapján kiderült, nem egészen úgy történtek az események, ahogy azt a világsajtót bejárt cikkek állították, és amik alapján a teniszvilág közellensége lett Tóth. A részleteket ebben a cikkünkben találhatják! (Ennek megfelelően cikkünk eredeti címét is módosítottuk). A korábban elérhető információk alapján született cikkünk itt olvasható:

Először sírva fakadt, majd pánikrohamra hivatkozva feladta a mérkőzést Csang Suaj kínai teniszező, aki a magyar Tóth Amarissa Kiara ellen állt ki a Budapest Grand Prix első fordulójában, írja a 24.hu.

A meccset 5-5-ös állásnál szakították félbe, amikor a kínai játékos ütése után a vonalbíró közbeszólt, hogy kint volt a labda. Csang Suaj viszont nem értett egyet a bíróval, és a közvetítésben mutatott felvétel alapján is úgy tűnt, hogy a labda érte a vonalat, a székbíró azonban szintén megjegyezte, hogy széles volt az ütés. Válaszul a kínai játékos a meccs ellenőrét kérte, aki azonban nem érkezett meg. Mindeközben – annak ellenére, hogy Csang Suaj többször, kiabálva kérte, hogy várjon és ne tegye – Tóth letörölte a kérdéses nyomot, ami segített volna eldönteni, hogy mégis kinek van igaza:

A kínai teniszező ezután elveszítette az adogató játékot, majd ápolást kért, sírva fakadt, és végül pánikrohamra hivatkozva feladta a meccset, de még kiszólt a közönségnek, aminek tagjai korábban kipfujolták.

A történtek után sokan azt is szóvá tették, hogy miután ellenfele feladta a mérkőzést, Tóth Amarissa Kiara magasba emelt kezekkel ünnepelte a továbbjutását. Az ausztrál Ajla Tomljanovic Twitterén azt írta, hogy undorító volt, ami történt:

Tóth a Kossuth Rádiónak adott interjúban azt nyilatkozta, hogy ellenfele „magát készítette ki”:

„Úgy gondolom, hogy ő magát készítette ki. Nem értettem, hogy miért csinált ebből ekkora balhét, hogy a bíró döntését felül akarta bírálni. Nem értem, hogy miért nem fogadta el, de hát magának kereste a bajt.”

Siklós Erik, a torna kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, a versenynek semmi köze a történtekhez, a versenyigazgatónak nincs semmilyen jogosítványa, beleszólása ebben helyzetben. „Ezer ilyen eset történik a világon. Ebben a helyzetben a székbíró a főszereplő, aki megítélte a pontot” – mondta a kommunikációs vezető, majd azt is hozzátette, hogy amikor Tóth Amarissa eltaposta a labda nyomát, a kínai csapatból többen bekiabáltak neki, tiszteletlennek nevezték, Csang Suaj pedig egy nézővel is összeveszett. Siklós Erik azt is megjegyezte, hogy miután a kínai teniszező elvesztette a játékot, már a pályáról lejövet szólt az edzőjének, hogy nem folytatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!