Verstappen két körig izgulhatott a Brit Nagydíjon, hatalmas F1-rekordot állított be a Red Bull

2023. július 9. – 17:36

Verstappen két körig izgulhatott a Brit Nagydíjon, hatalmas F1-rekordot állított be a Red Bull
Max Verstappen sokáig a két McLaren előtt vezette a Brit Nagydíjat – Fotó: Andrew Boyers / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A rajtnál rövid időre leelőzött Max Verstappen ezt leszámítva nagyon simán nyerte a 2023-as Forma–1-es Brit Nagydíjat, ezzel a Red Bull korszakos F1-rekordot állított be, sorban 11 nyert futammal beérték a McLaren 1988-ban mutatott hatalmas szériáját. A McLaren és a Williams is nagyot ment a hazai futamukon, a Ferrari leginkább elfelejtené ezt a versenyt. Verstappen mögé Lando Norris és Lewis Hamilton fért fel a dobogóra.

Fantasztikusan indult a futam a hazai pályán, hazai közönség előtt versenyző McLaren számára, és fokozni tudták a remekül sikerült szombati időmérőt azzal, hogy a második helyről induló Lando Norris lerajtolta a kétszeres világbajnoki címvédő Max Verstappent. Az előzés pedig nem csak pár pillanatig tartott: az 52. körös verseny második körére már 1 másodperc fölött volt Norris előnye az élen. Ráadásul Verstappen nem tudott 100%-ban a felzárkózásra koncentrálni, mert Oscar Piastri ott volt szorosan a nyakán a másik McLarennel.

A csoda viszont csak négy körig tartott: Verstappen röviddel azután, hogy engedélyezték az előzéseket segítő DRS használatát, már be is fogta és meg is előzte Norrist. Innen mérsékelt izgalmaknak lehetett szurkolni, például, hogy jöjjön az eső, és ezzel jöjjön valami váratlan a versenybe, vagy George Russell tegye valahogy szorossá a dobogóért zajló harcot a Mercedesszel.

Mint kiderült, az eső miatt kár volt izgulni, mert semmi nem lett belőle a futam végéig, de sokkal több izgalmat Russell sem tudott okozni, a futam első felében csak annyi volt benne, hogy felzárkózzon Verstappen és a két McLaren mögé a negyedik helyre. Főleg, hogy a meglehetősen lassúra sikerült kerékcseréje után csak a nagyon korai boxkiállást bevállaló Charles Leclerc Ferrarija mögé, az akkori kilencedik helyre ért vissza.

Mivel elég vegyes tempóban jöttek a kerékcserék, sokáig nem lehetett tisztán látni a valódi sorrendet. Plusz csavart jelentett az is, hogy Kevin Magnussen alatt megállt a Haas, amit az aszfalton is hagyott, a mentés miatt pedig előbb virtuális, majd rendes biztonsági autós szakaszt rendeltek el.

A kavarodás nagy nyertese Hamilton lett, aki a harmadik helyen, a két McLaren között találta magát a biztonsági autós szakasz alatt. A pontszerző helyeken így nézett ki a sorrend: Verstappen, Norris, Hamilton, Piastri, Russell, Fernando Alonso, Carlos Sainz, Sergio Pérez, Alex Albon és Leclerc. A gumiválasztást nézve viszont elég nagy volt a szórás, a két McLaren és Sainz kemény, Russell és Leclerc közepes, a többiek pedig lágy gumikon haladtak. Egy biztos volt így is: mindenki a futam végéig tervezett már ezekkel a szettekkel.

Fotó: Molly Darlington / Reuters
Fotó: Molly Darlington / Reuters

Ahogy ebből a felállásból várható volt, Hamilton lényegében azonnal támadni tudta Norrist a második helyért, a McLaren pilótája viszont tanítani való módon védekezett, így 4-5 kör kemény csata jött, aminek a végén Hamilton – legalábbis egy időre – kénytelen volt visszavonulót fújni.

Miközben Hamilton a 2. helyért küzdött, Sainz egyre hátrébb csúszott a Ferrarival: a 44. kör környékén nem hogy a csapattárs Leclerc, de a williamses Albon is meg tudta előzni, sőt, egyből megkapta Pierre Gasly, Lance Stroll és Logan Sargeant vonatát maga mögé – őket a 10., még pontszerzést jelentő helyért kellett tartania. Gasly aztán gyorsan kiszállt az üldözésből, amikor a lehető legrosszabb helyen, a boxutca bejárata után kapott defektet egy Stroll-lal való koccanás miatt.

A hajrában nem jött már helycsere az élen, maradt a Verstappen, Norris, Hamilton, Piastri, Russell sorrend az első ötben. Mögéjük a sorban ötödik időmérőjét elrontó Sergio Pérez ért fel a Red Bullban, a rajthoz képest kilenc helyet javítva, de összességében így is csalódást keltve, hiszen normál esetben Verstappen mögött kellene lennie ezzel az autóval. A futam meglepetését a Williams, pontosabban Albon szállította, aki úgy lett a nyolcadik, hogy mindkért Ferrarit megelőzve ért célba.

Verstappen győzelmével óriási rekordot állított be a Red Bull, a Mclaren 1988-as nagy szériáját megismételve sorban 11 futamot nyertek (a sorozat még a 2022-es szezonzáróval indult), és a Magyar Nagydíjon minden esélyük meglesz arra, hogy ezt meg is döntsék. A McLaren bő egy év után lett újra dobogós – esetükben a lehető legjobbkor, hiszen hazai pályán versenyeztek.

10 futam után Verstappen előnye a világbajnoki pontversenyben már majdnem 100 pont, ő 255 ponttal vezet, a csapattár Pérez 156-tal a második, Fernando Alonso pedig a harmadik 137-tel, de az előnyre egyre fogy a már 121 pontos Lewis Hamiltonnal szemben. A csapatversenyben a Red Bull 411 ponttal áll, a Mercedes 203-mal, az Aston Martin 181-gyel követi.

Az F1 egy hét kihagyás után, a július 21-23. közötti Magyar Nagydíjjal tér vissza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!