Egy súlylökőnek kellett beugrania gátfutásra egy krakkói versenyen

2023. június 25. – 09:04

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen hihetetlen jelenetek játszódtak le a krakkói Európa-játékokon szombaton, írja a Marca. A belga csapatban megsérült Anne Zagre és Hanne Claes, így nem tudtak volna kiállni a 100 méteres gátfutásra, és így még a minimálisan megszerezhető pontok sem jöttek volna össze. Végül az alapvetően kalapácsvetőként és súlylökőként indult Jolien Maliga Boumkwo volt kénytelen beugrani, aki igyekezett a legtöbbet kihozni a szürreális szituációból.

Boumkwo egy nappal korábban még hetedik helyen végzett súlylökésben, egy nappal később mégis odaállt a 100 méteres gátfutáshoz, hogy társait helyettesítse. A felvételen látszik, hogy Boumkwo nem volt a legrobbanékonyabb induló, hamar lehagyták ellenfelei, de ő szépen átlépkedett mindegyik gáton, ráadásul úgy, hogy egyiket sem verte le. Végül 19 másodperccel később ért be a spanyol győzteshez képest, de vastapsot kapott a közönségtől, és ellenfelei is gratuláltak a sportemberi teljesítményéhez.

Ezzel a teljesítménnyel Boumkwo két pontot szerzett Belgiumnak, akiknek az a céljuk, hogy ne essenek ki a csoportjukból. Az utolsó három válogatott esik ki, a belgák jelenleg utolsó előttiek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!