A Guinness-rekordot felállító Ronaldo 89. perces góljával nyert meccset a portugál válogatott
2023. június 21. – 10:02
Kedden Cristiano Ronaldo lett az első olyan futballista, aki elérte a 200. válogatottságot, és ezért a Guinnes-rekordok Könyvétől is kapott egy elismerő oklevelet az Izland ellen játszott Európa-bajnoki selejtező előtt.
A meccs vége is Ronaldóról szólt, hiszen végül az ő góljával nyert 1-0-ra Portugália. A 38 éves csatár a 89. percben talált be. Egy beívelés után Goncalo Inacio fejelte oda hozzá a labdát, amelyet aztán közelről kapuba rúgott.
A találatot elsőre meg sem adták, mert a partjelző lest jelzett, de végül videóbírózás után érvényesnek ítélték a gólt. Ronaldónak ez volt a 123. válogatott gólja, már eddig is ő vezette az örökranglistát, de így még nehezebb lesz megközelíteni.
Válogatottságban a korábbi kuvaiti játékos, Bader al-Mutava volt a csúcstartó 196 meccsel, de ezt már márciusban túlszárnyalta Ronaldo. A portugál 2003-ban játszott először a válogatottban, és az eltelt húsz évben folyamatosan játszik. Helye még úgyis megkérdőjelezhetetlen, hogy tavaly óta a nem túl erős szaúd-arábiai bajnokságban futballozik.