Szoboszlai pirotechnikával ünnepelte a győzelmet, megbüntethetik emiatt

2023. június 4. – 09:02

Szoboszlai pirotechnikával ünnepelte a győzelmet, megbüntethetik emiatt
Szoboszlai Dominik ünnepe a futópályán a szurkolók előtt – Fotó: Tom Weller/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat este az RB Leipzig 2–0-ra legyőzte az Eintracht Frankfurtot, és ezzel megvédte az elsőségét a Német Kupában. A második gólt Szoboszlai Dominik szerezte a 85. percben, egy szép támadás végén rúgta védhetetlenül a labdát a jobb alsó sarokba a kapufa mellé. A kupát a csapatkapitány, Willi Orbán vette át, aki szintén remek teljesítményt nyújtott.

A Lipcse játékosai együtt ünnepeltek, és amint a fotón látszik, a pirotechnikát sem vetették meg, Szoboszlai kezében egy fáklya van. A német bulvárlap, a Bild is kiszúrta ezt az esetet, és mint írják, Szoboszlai büntetésre számíthat, várhatóan költséges utóélete lesz az akciójának. A Werder válogatott csatárának, Niklas Füllkrugnak 25 ezer eurójába került egy ilyen mutatvány, de korábban volt olyan játékos, akit két mérkőzéstől is eltiltottak.

A lipcsei klubvezető, Oliver Mintzlaff a tévének adott interjújában elítélte a pirotechnikát, szerinte veszélyes, nincs helye a stadionban az ilyesminek, és ez egy olyan dolog, ami ellen mindannyiuknak közösen kell küzdeni.

Könnyen előfordulhat, hogy a 22 éves Szoboszlainak ez volt az utolsó meccse a Lipcsénél. Az angol BL-szereplő Newcastle csábítja ugyanis, és mivel a spanyol középpályás Dani Olmóval hosszabbított a német klub, könnyen felgyorsulhatnak az események.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!