Verstappen brutális fölényben, a Mercedes feltámadt a Spanyol Nagydíjon

2023. június 4. – 16:34

Másolás

Vágólapra másolva

Nem kellett óriási jóstehetségnek lenni, hogy valaki előre lássa, az élről induló, már hat futam után abszolút világbajnoki esélyes Max Verstappen mögött, a második helytől kezdve lehet igazi verseny a 2023-as Forma–1-es Spanyol Nagydíjon. Ez így is lett, Verstappen végül félelmetesen nagy előnnyel, 24 másodperc különbséggel nyert, a dobogóra pedig nagy csaták után Lewis Hamilton és George Russell küzdötte fel magát.

Ez a küzdelem – ha nem is pontosan ezekkel a szereplőkkel – már a rajtnál megkezdődött, amikor Lewis Hamilton kilőtt, és átmenetileg a harmadik helyet is megszerezte, ám miután az autója összeért Lando Norriséval, végül a negyedik helyen, Lance Stroll mögött találta pár körig. Norris rosszabbul járt, a koccanásban megsérült az autója, így az új első szárnyat és orrkúpot adó boxkiállás után az utolsó, 20. helyre jött csak vissza.

A 66 körös futam 7-8. köre kisebb déjà vut hozott, miután két körön belül két Mercedes–Aston Martin-előzést is láthattunk – előbb George Russell vette el a hatodik helyet Fernando Alonsótól, majd Hamilton került újra Stroll elé a harmadik helyen. Hamilton előbb Carlos Sainz korai kerékcseréjével, majd a 28. körben a saját kerékcseréje után egy sima előzéssel is megszerezte a második helyet Verstappen mögött, aki ekkor 11 másodpercnél is nagyobb, egyre gyarapodó előnyt őrzött.

Max Verstappen 2023-ban verhetetlennek tűnik – Fotó: Nacho Doce / Reuters
Max Verstappen 2023-ban verhetetlennek tűnik – Fotó: Nacho Doce / Reuters

Valamifel a verseny felén túl, a 35. kör legelején a Mercedes már két dobogós helyet birtokolt, miután a célegyenes végén Russell is lenyomta Sainzot. Ezzel egyértelműen beigazolódott, hogy a német csapat Monacóban debütáló, azóta apróbb fejlesztéseket kapó nagy technikai csomagja – ami egyben a mezőnyben egyedüli, lényegében oldaldoboz nélküli koncepció végleg eldobása volt – nagy lépés volt a helyes irány felé, hiszen Barcelonában egyértelműen a második erővé léptek elé a Red Bull mögött.

Russell 20 körrel a vége előtt a második kerékcseréje után 13 másodperces hátrányból vette üldözőbe a 11. helyről (ekkorra) a 3. helyig felkapaszkodó Sergio Pérezt – ezzel a futam utolsó harmadában Red Bull-Mercedes-Red Bull-Mercedes volt a sorrend az élen. Russell példáját az első négyes másik három tagja is követte, Pérez azért, hogy visszaelőzze Russellt, Verstappen azért, hogy övé lehessen a versenyben futott leggyorsabb körért járó pluszpont, Hamilton pedig azért, hátha valami szerencse folytán esélye lehet a futamgyőzelemre.

Pérez későn reagált Russell húzására, a végén csak 3,4 másodpercre tudta megközelíteni a harmadik helyen a Mercedest, vagyis a mexikói pilóta lemaradt a dobogóról. Ő – a boxutcából induló Charles Leclerc-hez hasonlóan – 7 helyet javított a rajthoz képest, a harmadik helyen záró Russell pedig kilencet, megérdemelten lett dobogós a csapattárs Lewis Hamilton mögött. A Mercedes párosa a 2022 novemberi Brazil Nagydíj óta először állhatott fel együtt a dobogóra, idén pedig mindössze egy dobogójuk volt, amit máris megtripláztak egy remek eredménnyel.

A Red Bull idei dominanciáját jól mutatja, hogy Verstappen barcelonai rajt-cél győzelmével az osztrák csapat az elmúlt három versenyen úgy nyert, hogy minden egyes körben, tehát három teljesen futamon át csak ők vezettek. Ez persze Verstappen mostani, 20 másodperc fölötti előnyében is megjelent.

A tíz pontszerző helyre Verstappen, Hamilton, Russell, Pérez, Sainz, Stroll, Alonso, Esteban Ocon, Csou Kuan-jü és Pierre Gasly értek oda.

Verstappen 7 futam és egy sprintfutam után már 53 ponttal vezet csapattársa, Pérez előtt, a kétszeres világbajnoknak 170 pontja van, Péreznek 117, a szezon elején villámrajtot vevő, jelenleg 99 pontos Alonsóra viszont rohamosan közelít a két Mercedes, Hamilton ugyanis már 87, Russell pedig már 65 ponttal áll. Ami a csapatversenyt illeti, a barcelonai remekléssel a Mercedes feljött a második helyre, a Red Bull 287 ponttal vezet, a Hamiltonéknak 152, az Aston Martinnak 134 pontja van, a Ferrari kereken 100 ponttal áll a negyedik helyen.

Az F1-szezon a június 18-i hétvégén a Kanadai Nagydíjjal folytatódik majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!