Giro: a születésnapos Thomasé maradt a rózsaszín trikó a háromfelvonásos hegyi dráma első szakaszán

2023. május 25. – 17:46

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdődött a Giro d'Italia három legnehezebb napja, és ugyan a 18. szakasz tele volt akcióval, még korántsem dőlt el a verseny, a három favorit még mindig bőven lőtávolon belül van. Geraint Thomas megőrizte a rózsaszín trikót, míg a szakaszt Filippo Zana nyerte szökésből.

Három pokolian nehéz nap követi egymást csütörtöktől a Girón, és bár sokan azt várták, hogy a mai hegyi szakaszon még konzervatív versenyzést láthatunk, erre gyorsan rácáfoltak a nagycsapatok. Az Oderzo és Val di Zolo közötti 161 kilométeren még nem küldték 2000 méter fölé a bringásokat, de így is hosszú és kemény emelkedőket sikerült belepakolni az etapba.

A Giro d'Italia 18. szakaszának profilja – Fotó: giroditalia.it
A Giro d'Italia 18. szakaszának profilja – Fotó: giroditalia.it

Az első emelkedő 28 kilométerre a rajttól kezdődött, de már addig is rengetegen akcióztak, próbáltak belekerülni egy elmenésbe. Az összetett dobogósainak csapatai, főként az INEOS-Grandiers és a Jumbo-Visma még kontrollálta a támadásokat, sőt az emelkedőn még váratlanul nagy tempót is diktáltak, amivel a bolyt alaposan leapasztották. Az INEOS mintha vérszemet is kapott volna, mintha a keddi szakaszon gyengeséget mutató, az összetett harmadik helyén álló Primož Rogličot (Jumbo) tesztelték volna. A szlovén bringás ezen az emelkedőn sem tűnt nagyon erősnek, többször hátracsúszott a csoportban, de ez még blöff is lehetett.

A Crosetta-hágó teteje felé közeledve nagy nehezen kialakult egy hétfős szökevénycsoport, nem is rossz nevekből. Itt tekert az utolsó szezonját teljesítő Thibaut Pinot (FDJ), az idei Girón már három második helyet összehozó Derek Gee (Israel-Premier Tech) és a szintén nagy küzdő csapattársa, Marco Frigo, de az olasz bajnok Filippo Zana is megmutatta már az erejét a hegyeken, míg Warren Barguil (Arkea) korábban a Tour de France-on nyert szakaszt. A csoportnak hat perc fölötti előnye is volt, Pinot virtuálisan rózsaszín trikóban is érezhette magát, de arra azért figyeltek, hogy ne kaparinthassa meg.

A záróemelkedőn az egység már megbomlott közöttük, a végén már csak Pinot és Zana maradt együtt elöl, és az olasz bajnok végül lesprintelte a franciát, akinek ez lett az idei második helye a Girón. A harmadik helyen Barguil érkezett.

Primoz Roglič és Geraint Thomas a 18. szakasz végén összedolgozott – Fotó: Luca Bettini / AFP
Primoz Roglič és Geraint Thomas a 18. szakasz végén összedolgozott – Fotó: Luca Bettini / AFP

A favoritok is az utolsó hegyre hagyták a nagy csatát, Roglič a meredeken előreküldte jobbkezét, Sepp Kusst, és tempóváltásukkal pillanatok alatt leszakították a második helyen álló Joao Almeidát. A rózsaszín trikós Geraint Thomas és Eddie Dunbar (Jayco-AlUla) még tartotta velük a tempót, de mikor Roglič hat kilométerre a céltól még egyszer ritmust váltott, már ő is lemaradt. Thomas viszont még ott tudott maradni. Később még össze is dolgozott a szlovénnal, hogy minél nagyobb különbséget adjanak Almeidának, aki egyszer majdnem felzárkózott rájuk. A célig együtt is haladt a két favorit, és 21 másodpercet össze is hoztak. A születésnapos Thomas maradt az élen, Rogličnak maradt 29 másodperces hátránya, de feljött a második helyre, Almeida cserélt vele helyet, akinek 39 másodperces a lemaradása a rózsaszín trikóshoz képest.

Eredmények
18. szakasz, Oderzo–Val di Zoldo, 161 km, hegyi befutó:
1. Filippo Zana (olasz, Jayco AlUla) 4:25:12 óra
2. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) azonos idővel
3. Warren Barguil (francia, Arkéa Samsic) 50 másodperc hátrány
...7. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 1:56 perc hátrány
8. Geraint Thomas (brit, INEOS Grenadiers) a. i.
9. Joao Almeida (portugál, UAE) 2:17 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Thomas 76:25:51 óra
2. Roglič 29 másodperc hátrány
3. Almeida 39 mp h.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!