Hanga Ádám csapata, a Real Madrid nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát

2023. május 21. – 23:20

Másolás

Vágólapra másolva

Hanga Ádám csapata, a Real Madrid nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát, mivel a kaunasi négyes döntő vasárnapi fináléjában 79-78-ra legyőzte a görög Olimpiakoszt, írja az MTI.

A spanyol királyi gárda a pénteki elődöntőben 78-66-ra verte az ősi rivális Barcelonát – Hanga előző csapatát –, a magyar légiós 19 és fél perc alatt hat lepattanót és két gólpasszt gyűjtött.

A fináléban a tíz EL-aranyérmükkel rekorder spanyolok hamar 12 pontos hátrányba kerültek (12-24), ám a 15. percben már ők vezettek. Kiélezett küzdelemben a nagyszünetben 45-45 volt az állás, a 34 éves Hanga nyolc perc alatt két lapattanót szerzett.

A folytatásban a magyar kosaras megszerezte első pontjait Kaunasban, majd a görögök ötpontos előnybe kerültek. A 63-59-es pireuszi vezetésről induló zárószakaszban a Real folyamatosan futott az eredmény után, az utolsó perc 78-77-ről indult. A „slusszpoén” azonban a tavaly ezüstérmes Realé lett, mivel a 35 éves Sergio Llull 3,1 másodperccel a vége előtt bedobta a győztes duplát.

Hanga a döntőben 11 perc alatt két pontot dobott és három lepattanót szerzett. A 2011 óta Spanyolországban játszó, 34 éves kosaras összességében a negyedik, sorozatban pedig a harmadik Final Fourjában szerepelt, és egy arany-, valamint két ezüstérem a mérlege.

A spanyol királyi gárda 11. alkalommal hódította el a legrangosabb európai trófeát, ezzel tovább javítva saját rekordját.

A bronzérmet a Monaco szerezte meg, amely – a Realhoz hasonlóan – 78-66-ra verte tavaly harmadik helyezett Barcelonát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!