Túl veszélyesnek találták a bringások a budapesti pályát, törölték a Tour de Hongrie utolsó szakaszát

2023. május 14. – 11:54

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap 11 órakor rajtolt volna el a magyar kerékpáros körverseny utolsó szakasza a Komjádi uszoda elől, de néhány perccel azelőtt azt jelentették be a szervezők, hogy a versenyzők kérésére nem tartják meg azt.

Az eredeti tervek szerint az idén 150 éves Budapest tiszteletére 150 kilométert tekertek volna a kerékpárosok a 16 körös szakaszon.

A mezőnynek látványos kulisszákat biztosító körpályát jelöltek ki, a Komjádi uszoda a rajthelyszín, majd a Margit híd átvezeti a bringásokat a pesti oldalra, a Parlament érintése után pedig a Lánchídon vezet vissza az útvonal Budára, ahol a Vár megkerülése, az Alagút következik, majd a Fő utcán át a Komjádi uszodához visszatérve zárul a kör.

Szilasi László versenyigazgató azt mondta, a csapatok által közösen kijelölt versenyző és csapatvezető kereste meg a szervezőket, hogy a ráesett esőtől túl csúszósnak és veszélyesnek tartják a pályát, a balesetek elkerülése miatt pedig nem akarják így vállalni a versenyt. Mivel egységesnek érezték a kérést, a szervezők elfogadták ezt. Sok itt szereplő csapat a Tour de France-re készül, így érthető volt, hogy nem akarnak kockáztatni.

Először született egy olyan javaslat, hogy legyen rövidebb a versenytáv, de arra az volt a válasz, hogy mindegy, hány kilométerről, körről van szó, az éles verseny magas tempója jelenti a rizikót. Így végül abban egyeztek meg, hogy 8 kört moderált, 35 kilométeres per órás tempóban együtt teker a mezőny, de nincs éles verseny, nem hirdetnek eredményt, és az összetett állása sem változik.

Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap a versenyeken is a kerékpárosok biztonsága, a versenyzők érdekvédelmi szervezete, a Profi Kerékpárosok Szövetsége (CPA) többek között azért küzd, hogy ne jelöljenek ki olyan pályákat, amelyek veszélyeztethetik a bringásokat, és ne kényszerítsék őket durva időjárási körülmények között (hőség, erős hideg) versenyzése. Itt nem az időjárás jelentette a problémát, hiszen a biciklisták vállalták, hogy elázzanak, csak a vizes útban láttak kockázatokat.

A mezőny délben indult el, és nagyjából két órán át tekert az eső ellenére sok szurkoló előtt.

A Tour de Hongrie végeredményét a szombati szakasz alapján hirdették ki, így a svájci Marc Hirschi (UAE) lett a verseny összetett elsője és sárga trikósa. Tíz másodperccel előzte meg a brit Ben Tulettet (Ineos-Grenadiers) és 13-mal a szintén svájci Yannis Voisard-t (Tudor).

A verseny gyorsasági pontversenyének győztese a szlovák Matúš Štoček (ATT Investments) lett, míg a hegyi pontversenyt az osztrák Sebastian Schönberger (Human Health Power) nyert.

A legjobb magyarnak járó fehér trikót Dina Márton (ATT Investments) szerezte meg, aki az összetettben a 17. lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!