LeBron James vezetésével kiütötte a Lakers a tavalyi NBA-bajnokot
2023. május 13. – 10:27
4-2-es összesítéssel a Los Angeles Lakers jutott az NBA nyugati konferenciájának döntőjébe, miután szombat hajnalban legyőzték a tavalyi bajnok Golden State Warriorst. LeBron James közel volt a tripla duplához, de a 30 pontja mellé „csak” 9-9 lepattanót és asszisztot szerzett végül. A Lakers 122-102-re verte hazai pályán a Warriorst, amivel meglett a továbbjutáshoz szükséges négy győzelem.
A konferenciadöntőben a rájátszásba mindössze a hetedik helyen bejutó Lakers a nyugati konferenciát megnyerő Denver Nuggetsszel találkozik majd, kettejük párharcából kerül ki az idei NBA-döntő egyik résztvevője.
James mellett Anthony Davisnek is jó meccse volt, 17 pont mellett 20 lepattanót szedett össze. A mérkőzés legszebb momentuma Austin Reevesnek jutott, aki a félidőt jelző sípszó előtti másodpercekben dobott hárompontost egyenesen a félpályáról.
Az alapszakaszban botladozó Lakers a rájátszásra nagyon összeszedte magát, eddig mind a négy hazai mérkőzését megnyerte. Ezzel megtörték a Warriors rekordját, ugyanis sorban 28 olyan mérkőzésük volt a rájátszásban, ahol legalább egy idegenbeli meccset megnyertek. A Lakers ellen egy sem jött össze. Ráadásul 2014 óta ők az elsők, akiknek sikerült kiütni a rájátszásból a Warriorst a döntő előtt. A Warriors előtt a második helyezett Memphis Grizzliest búcsúztatták.
Keleten a Miami Heat ejtette ki szintén 4-2-es összesítéssel a New York Knickset. Ezzel ők lettek a második csapat az NBA történetében, akik a nyolcadik helyről bejutottak a konferenciadöntőbe. Ez korábban éppen a Knicksnek sikerült még 1999-ben. A Miami a Boston Celtics – Philadelphia 76ers összecsapás győztesével játszik a keleti nagydöntőben.