A Bárány út nem szelíd, legyilkolta a lábakat

2023. május 12. – 18:34

A Bárány út nem szelíd, legyilkolta a lábakat

Másolás

Vágólapra másolva

Alaposan átírta a Tour Hongrie összetett versenyét a Kaposvár és Pécs között rendezett harmadik szakasz, amelyet Marc Hirschi nyert meg. A svájci jól időzített támadása az összetett első helyet is meghozta számára. A pécsi Bárány út durva emelkedőjén beálltak a lábak.

A magyar kerékpársport ikonikus emelkedőjének a Kékestetőre vezető út számít, többek közt itt nyert Valter Attila is Tour de Hongrie-t, is szinte minden évben bekerül a magyar kör programjába. A verseny újkori történelmében legtöbbször a Mátra, a Bükk és a Pilis emelkedőire vitték a mezőnyt, de pénteken egy újabb meredekkel is megismerkedtek a bringások. A pécsi Bárány út sokak emlékeibe és lábaiba bevésődhetett.

„A múlt héten bejártam, trükkös, nehéz, szűk, baromi meredek. Egy kilométeren át nagyon meredek, ez nagyjából két és fél percig tart, utána kilankul, de még 3 kilométeren át 6 százalékos meredek következik. Ez nem tűnik soknak, de azért ez hegy, még Dobogókőre felmenet is kisebb az átlagmeredekség. Egy 15 százalékos két és fél perc után nagyon rosszul tud ez esni. Bízom benne, hogy már az első körben lesz szelekció, gyorsan fogunk felmenni, és ott tudok maradni” – mondta Dina Márton a szakasz előtt. Az ATT Investments bringása szerint a pécsi emelkedő akár az egész Tourt eldöntheti, ezért sem mindegy, hogyan teljesít rajta.

A Bárány út nagyjából egy kilométer hosszú, de olyan meredek, hogy még lefelé sem kényelmes rajta sétálni, felfelé pedig már egy percnyi gyaloglás után lihegőssé válik, nyilvánvaló, hogy itt nem száguldoznak a bringások. Ezért és a várható dramaturgiai szerepe miatt, rengetegen el is lepték az utcát. A szélén végig sorfal állt, a rutinosabbak grillező szettel, kempingszékekkel, sörökkel tették komfortosabbá a szurkolást. Olyan készülődés és tömeg volt, mint mondjuk a Giro d'Italián. Mindezt az érzést erősíti, hogy az út mellett a bringaversenyekről elmaradhatatlan kolumbiai zászló is feltűnik. De itt nem dél-amerikaiak lengetik, hanem magyar srácok.

A Bárány út lassított felvétellé tette a bringásokat – Fotó: Fehér János / Telex
A Bárány út lassított felvétellé tette a bringásokat – Fotó: Fehér János / Telex

A Bárány utat háromszor kellett lenyomnia a kerékpárosoknak, a gyengébbek már az első felmenésnél leszakadtak, pedig még nem is adtak bele mindent a legjobbak. A második körben a főmezőny még tömött sorokban, a vízelvezető vályút is kihasználva, érezhetően visszafogottan mászta meg a pécsi emelkedőt, de még többen lemaradoztak, és kerültek nagy hátrányba. Jól látszott az erőkülönbség, a hátramaradt bringások vicsorítva és halszálkázva próbáltak egyáltalán mozgásban maradni, lassított felvételként szenvedtek a meredeken. Még 45 kilométer volt hátra, de már ekkor volt többeknek bő 10 perc hátrányuk.

Egy nő meg is jegyezte: „Mikor legközelebb a Széchenyi térre érnek, már csak annyit fognak mondni. Ó, basszus, már megint ez jön.”

A lassabb versenyzők mögött a nézők tömege poroszkált gyalogosan, rengetegen összegyűltek a pécsi állatkertnél kijelölt befutónál.

Bár már a rajt után rögtön meglógott egy csoport a bolytól, majd a mecseki körözés is átrendezte a sorokat, a végjátékra újra összerázódott egy nagyobb boly, benne minden fontosabb esélyessel. Az utolsó 15 kilométeren az UAE csapata ment az élre, ők Marc Hirschiért dolgoztak, majd később a Lotto Dstny vitte a tempót. Kisebb meglepetésre a sprinterük, Caleb Ewan is kibírta az addigi hegyeket, így ő is sokat dolgozott. Az utolsó mászás előtt nagy helyezkedés kezdődött, majd nekirontottak a Bárány útnak.

Az Ineos-Grenadiersből a korábban szökéssel próbálkozó Jhonatan Narvaez diktálta a tempót, mellette az Alessandro Fancellunak volt egy elszakadási kísérlete, de aztán gyorsan bosszút állt az Eolo-Kometa bringásán a meredek. Az Ineosból Ben Tulletten volt a sor, meg is lépett, mögötte szorosan a nyomában Hirschivel. Szűk két kilométer volt még hátra, és ekkor még Dina is nagyon jó helyen állt, a Tour de France-győztes Egan Bernallal egy csoportban hajtott. A magyar bringás később kicsit lemaradt, de még így is a legjobb tízben érkezett meg. Például olyan kerékpárost is megvert, mint a nagy hegyi klasszikusokat nyerő Jakob Fuglsang. Dina jó eredményével természetesen a legjobb magyarnak járó fehér trikót is megszerezte Rózsa Balázstól.

„Már a második felmenetelnél éreztem, hogy megvannak ehhez a lábaim. Bernálék támadgattak, és egész könnyedén ott tudtam maradni. A csapattársaim sokat segítettek, hogy jó pozícióba kerüljek a végére, aztán így sikerült. Nagyon jó érzés volt, hogy ilyen sok szurkoló volt, de úgy szenvedtem, mint egy kutya, inkább arra koncentráltam” – mondta Dina a befutó után.

Marc Hirschi szakaszgyőzelmével megszerezte a sárga trikót is a Tour de Hongrie-n – Fotó: tdh.hu
Marc Hirschi szakaszgyőzelmével megszerezte a sárga trikót is a Tour de Hongrie-n – Fotó: tdh.hu

Az élen Tullett is rosszul mérte fel az erejét, az utolsó kilométer előtt beálltak a lábai, halszálkázva próbált mozgásban maradni. Hirschi, aki nyert már hasonló emelkedőn viszont jól időzített támadással meglépett, és magabiztosan behúzta a szakaszt, amellyel az összetett első helyet is átvette. Tullett a kevésbé meredek részen valamelyest regenerálódott, és le tudta hajrázni a rá fölzárkózó Max Poole-t. Mögöttük egy négyfős csoport érkezett Egan Bernallal, aki a hetedik lett a szakaszon.

A Bárány utat többen hasonlították a Fleche Wallone záróemelkedőjéhez, a Mur de Huy-hoz, ami mindig látványos támadásokat és gyors megrogyásokat hoz.

„Ez az emelkedő tényleg hasonlít a Mur de Huy-höz, legalábbis, ami a meredek részét illeti, de azután itt még volt egy kilométer felfelé. Az volt a tervem, hogy későn indítok. Kulcsfontosságú az időzítés. Mindig vannak olyan srácok, akik rögtön robbantanak, akiket nehéz követni, de én tudtam, hogy a tetején kell megindulnom. Az utolsó kilométeren nem voltak már velem a csapattársaim, de ez nem is volt már baj, mert ilyen meredek emelkedőn már nem számít a szélárnyék” – nyilatkozta Marc Hirschi szakaszgyőzelme után.

Eredmények:
3. szakasz, Kaposvár-Pécs 179,9 km
1. Marc Hirschi (svájci, UAE) 4:26:57
2. Ben Tullett (brit, Ineos-Grenadiers) 8 másodperc hátrány
3. Max Poole (brit, Team DSM) 10 másodperc hátrány
…10. Dina Márton (magyar, ATT Investments) 23 másodperc hátrány

Összetett:
1. Marc Hirschi (svájci, UAE) 4:26:57
2. Ben Tullett (brit, Ineos-Grenadiers) 10 másodperc hátrány
3. Max Poole (brit, Team DSM) 16 másodperc hátrány
…10. Dina Márton (magyar, ATT Investments) 33 másodperc hátrány

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!